Képviselőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1935. május 25.

Ülésnapok - 1935-20

Az országgyűlés képviselőházának 20. tozâsok mai világában, egyáltalában lehetségesek. Általában nagymértékben túlzott az az állítás, mintha az iparcikkek kivitele sokkal magasabb támogatásban részesülne, mint a mezőgazdasági cikkeké. Kötelességszerűen is, —~ mert ezzel a kifogással állandóan találkozom — s azzal a kötelességszerű, de szívből jövő hajlandósággal is, amellyel az agrártársadalom bajai iránt viseltetem, személyesen kontrolláltam végig a kompenzációs iroda konkrét elszámolásaiból és adataiból, hogy igaz-e az, hogy az exporttérítés egyenlőtlen mértékben adatik: magasabban az iparnak és alacsonyabban a mezőgazdaságnak. Ez nem áll, t. Ház! A konkrét adatokból r megállapítottam, hogy általában egyenlő színvonalon adatik, tehát nem részesül hátrányban a mezőgazdaság az ipar előnyére s ahol standard-cikkekről és standard exportvonatkozásokról van szó, a mezőgazdaságnak adott térítések a nagyobbak, hogy csak kettőt ragadjak ki: pl. a Svájcba exportált búzánál és az Olaszországba kivitt szarvasmarhánál. Különösen fontos még egy körülmény, amelyet mellőzni szoktak, ez pedig az, hogy a mezőgazdasági termékeink elhelyezése szempontjából fontos országokban agrár-protekcionizmus van, aminek következtében mostani kivitelünknél lényegesen nagyobb mennyiségeket a pengő devalválása esetén sem vihetnénk ki, sőt nem lehetetlen, hogy bizonyos vonatkozásban exportunk visszaesnék. (Pesthy Pál: Valószínű!) Hogy egy standard cikket említsek, a búzát, ba a kívánságnak megfelelően a pengőt az angol font devalvációs kurzusának megfelelően devalválnék, akkor nem lehetne elérni mást, mint a világpiaci árat, vagyis legfeljebb 10 pengőt, szemben a 16 pengőt meghaladó búzaárral, amelyet ez a sokat szidott és tényleg mesterkélt, de mégis csak sikerrel működő rendszer a búzának biztosít. (Ügy van! Ügy van!

r Élénk taps a jobboldalon és a középen.) A távoli piacokra menő exportnál — s ez az, amit különösen agrár-körökben a mai rendszer szemére vetnek — természetesen elsősorban az iparcikkek jöhetnek figyelembe, mert a mezőgazdasági cikkek a nagy szállítási távolságot és az ebből eredő költséget nem bírják el s a, mezőgazdasági export tetszés szerint nem is növelhető. Legyen szabad itt közbeiktatnom egy kérdést. Legyünk nagyon igazságosak, egyrészt azért, mert ez a helyes és jogos, másrészt pedig azért, mert a mai nehéz helyzetünkben igazságosaknak és egymással szemben megértőknek kell lennünk. A fagykárok szomorú esete mutatja, hogy mennyire nem lehet biztosan számítani a mezőgazdasági exportra és hogy mennyire vigyázni kell ebből a szempontból az ipari kivitelre. Azt lehet mondani, és hallom is a szemrehányást, hogy miért megyünk távoli piacokra? Elsősorban tényleg természetes piacainkat keressük fel. Ha a számarányokat méltóztatik nézni, a túlnyomó rész odamegy. Így Németországnak az utóbbi években tanúsított előzékenysége folytán ez irányban teljesen megfordult a helyzet. Egy étizedig nem tudtunk oda kivinni és most nagy exporttöbbletünk van, amit alá kell húznom. Az azonban egyszerűen nem áll, mintha a nemes deviza szerzése végett távolabbi országokba történt kivitelt egyszerűen tárgytalanná tenné a pengő devalorizációja. Ez figyelmén kívül hagyja azt a sajnálatos tényt, hogy a mi közeli természetes KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ I. ülése 1935 május 25-én, szombaton. 503 * piacaink is devizanehézségekkel és korlátozásokkal dolgoznak és ennélfogva onnan lehetetlen szabadon felhasználható nemes devizát kapnunk. Ha tehát nemes devizát akarunk szerezni, amire elkerülhetetlenül szükségünk van, akkor kénytelenek vagyunk exportunkat irá; nyítani; és az irányításnak az eszköze esne ki a kezünkből, ha minden további nélkül áttérnénk más irányra. (Magyar Pál: De mégis jó volna a csehszlovák piac!) Nagyon helyes, hogy a képviselő úr felemlítette a csehszlovák piacot, mert az a legnagyobb bizonyíték érvelésem mellett. Ott tudniillik semmi köze nincs a dologhoz a valutadifferenciának, hanem politikai okokban gyökeredzik az, hogy áruinkkal ki tudunk-e menni oda vagy sem? Ott sem játszanék szerepet a devalorizáció kérdése. De tovább megyek, — tudom, hogy a közbeszóló képviselő úr, mint gazdasági szakember, igen-jól ismeri a dolgot — kitűnő a cseh példa azért is, mert a valutának ott bekövetkezett leértékelése nem emelte a külkereskedelem volumenjét, sőt ha jól emlékszem, egy kis mértékben csökkentette. Ez is mutatja tehát, hogy az export és a valutaértékelés között a jelen esetben nincsen meg az az összefüggés, amelyet elérni remélnek. Ezeknek az összefüggéseknek a félreismerése vezetett arra, hogy Eckhardt Tibor igen tisztelt barátom, mint egy nagy eriment emelte ki, hogy van vasipari vállalat, amely ártalmas tevékenységet fejt ki, mert mezőgazdasági cikkek exportja révén szerzi be külföldről nyersanyagait. Ebben az állításban még két részlettévedés is van. Az egyik az, amelyre a pénzügyi bizottságban különben már megadatott a válasz, hogy tud nüllik a vas félgyártmányok kivitelének menynyisége azért szökött fel olyan (hirtelen az. utóbbi időben, mert Romániába hónapokon keresztül nem lehetett kivinni vasfélgyártmányokat s amikor megszűnt az akadály, több hónapra szóló mennyiséget egyszerre vittek ki; ez tehát érthető dolog. A másik az, hogy a sertés árának panaszolt alacsony volta nincs semmi öszszefüggésben sem ezzel, sem a devízakérdéssel, csupán azzal a kellemetlen, de létező ténnyel, amely a túltermelésből és túlkínálatból folyik. Ha szabad számadatokkal illusztrálnom a dolgot, 1934-ben tavasszal 600-000 darabbal több volt a sertés, mint az előző évben és a legutóbbi hét hónapban 140.000 darabbal több sertés került felhajtásra a budapesti piacon, mint a megelőző év hasonló időszakában. Ha ilyen túlkínálat van, akkor semmiféle rendszabállyal, valutadevalválással, vagy egyéb dologgal Tiem tudjuk 'szabályozni, hogy ez a kereslet és a kínálat örök törvényénél fogva az árakat, bármilyen sajnálatos is, le nem nyomja. Arra nézve, hogy a. devalváció kiviteli nehézségeinken sem segítene — pedig azt állítják, hogy igen — mi sem jellemzőbb, mint az, hogy éppen azok, akik kezdettől fogva a leghatározottabban ellenezték az exporttámogatást, és a felárak mai komplikált, aránytalanságokat tartalmazó s igen messzemenő bürokráciával járó rendszerét, élükön Eber Antallal, azok egyúttal a, legélesebben^ elutasítják a pengődevalválás gondolatát és csupán azt kívánják, hogy ez az említett exporttámogatási és felárrendszer reformáltassék meg. Amint már a pénzügyi bizottságban kijeentettem és itt két felszólaló két ellentétes oldalról köszönettel nyugtázta, szívesen hajlandó vagyok szakértőkkel ezt az egész kérdést átbeszélni és hajlandó vagyok, ha csakugyan észszerű, keresztülvihető 75