Képviselőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1935. május 25.
Ülésnapok - 1935-20
Az országgyűlés képviselőházának 20. nem tartotta be az ígéretét, mert nem tarthatta be. Én meg- vagyok győződve a miniszterelnök úr jóhiszeműségéről. Meg vagyok győződve arról, hogy ez neki őszinte és becsületes meggyőződése, de ki garantálja nekünk, ki áll jót érte, hogy a miniszterelnök úr nem fogja még egyszer úgy találni, hogy nem tarthatja be az ígéretét, nem fogja még egyszer úgy találni, hogy fel kell oszlatni a Házat, ha esetleg a túloldalon ülő képviselőtársaink közül egynéhányan ismét öreg csáklyásoknak fognak minősíttetni. (Fábián Béla: Ha morogni kezdenek!) Ezért a választójogi reformot feltétlenül sürgősnek és időrendben is aktuálisnak és korszerűnek tartom. (Helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) Az egész vonalon, a gazdasági és a politikai életben is a szabadságnak és az egyenlő jogoknak vagyok a híve. (Vázsonyi János: Helyes!) Ebből a szempontból tehát aggodalommal nézem a kormánynak az autonómiák kérdésében folytatott politikáját is, és aggodalommal nézem főkép azokat a tendenciákat és velleitásokat, amelyek most a kormánypárt fővárosi választási agitációja során jelentkeznek. A miniszterelnök úr tegnap beszédet mondott a Nemzeti Lovardában. Ebben egypár olyan momentumot vetett felszínre, amely, az alkotmányosság külső formáinak egyelőre való megtartása mellett, a sokszor cáfolt diktatórikus törekvéseket valahogyan mégis csak emlékezetünkbe idézi, és mégis csak azt a gyanút kelti bennünk, hogy itt a központi hatalomnak minél erőteljesebb és minél nagyobb egyeduralmát biztosító kiépítéséről van szó. A miniszterelnök úr váratlanul kijött az érdekképviseleti kérdéssel. Ez megint olyan címszó, mint amilyen a 95 pontban és a négyéves munkatervben sok van. Nem tudom pontosan a tegnapi minisztertanácsról, minthogy nem is tudhatjuk meg még, hogy mi volt azon, de attól félek, hogy a németországi példa után elindulva, amely példa sok tekintetben megnyerte a miniszterelnök úr tetszését, az érdekképviseleti rendszer különösen az egyéni szabadság és az egyéni kezdeményezés rovására fog menni. (Rajniss Ferene: Véletlenül is hasonlíthat hozzá! — Vázsonyi János: Sok minden hasonlíthat véletlenül!) Itt megint nyilvánvaló, bogy a miniszterelnök úr — .amint már a tavalyi szolnoki beszédében is elmondotta más távlatban — mindig abban a teljesen téves hitben él, 'hogy áz ellenzék az ő személyét akarja támadni, az ellenzéknek egyetlen célja akadékoskodni, bakafántoskodni, a kormány egészséges reformjait megakadályozni. Mi ennek az ellenkezőjét próbáltuk állítani, próbáltuk ezt az állítást cáfolni már az egész költségvetési vita folyamán, de úgy látszik, hogy a miniszterelnök urat nem lehetett meggyőzni, mert ő politikai cirkusznak minősíti ezt. Minthogy pedig a saját pártja produktumait nem minősítheti annak, kénytelenek vagyunk azt hinni, hogy az ellenzékre értette, annak ellenére, hogy a kormánypárti oldalon mások elismerték a vita tárgyilagos és komoly voltát. A végén pedig azt is bejelenti a miniszterelnök úr, hogy az öntudatos magyar nemzeti pszichét ő képviseli. (Rassay Károly: De szépen volt mondva!) Ez a mondat, akármilyen szép és akármilyen költői lendülettel is legyen mondva, mégis csak bizonyos aggodalmakat kelthet, és senki sem vitathatja el, hogy ezek az aggodalmak jogosak. Mert azt már hallotülése 1935 május 25-én, szombaton. 499 tam, hogy a történelem valakiről, államférfiról, királyról, 'hadvezérről, költőről vagy tudósról megállapította, hogy a maga korában a nemzeti pszichét képviselte, de egy kortársról még sem állapíthatja meg ezt senki, még kevésbbé ő maga. Hogy a miniszterelnök úr ennek az öntuda^ tos magyar nemzeti pszichének a képviselőjévé kinevezi önmagát, ez — azt hiszem — megint azt fogja jelenteni, hogy tenni fog róla a kormányzat, hogy itt más psziché ne nyilvánulhasson meg. Azonban nem ez a legfontosabb t. Ház. (Halljuk! Halljuk! a baloldalon.) A legfontosabb az, hogy a kormány egész politikai vonalvezetése, amely kifelé hangsúlyozottan az alkotmányosság alapján áll, amely kifejezetten, hangsúlyozottan a parlamentarizmus alapján áll, amely tagadja a diktatórikus törekvéseket, megnyilatkozásaiban, tettekben való megnyilatkozásaiban az ellenkezőt mutatja. (Rassay Károly: A külsőségekben!) Itt mindenütt az autonómia megnyirbálása a cél; nemcsak a jelenlegi Gömbös-kormány, hanem már a múlt Gömbös-kormány is ezt köpette, például a fővárosi törvénnyel, amelyet tavaly hoztak ide, az állítólagosán szükséges szanálás örve alatt, azután mindig 'hírlik, bár eddig még nem valósították meg, de a gyakorlatban már mutatkoznak a jelei, a vármegyék autonómiájának a megcsorbítása és jelentkeznek is már ilyen tünetek. Nem mondom, még nem jöttek törvényjavaslatokkal, de nem jöttek törvényes intézkedésekkel, de a gyakorlat az, hogy például a főispánok ma már kizárólag csak kortes vezérek, (Rassay Károly: Ügynökei az egységespártnak!) a főszolgabírák pedig kortesalvezérek. Ezeket nem azért mondom el, mintha a kormánynak vagy a kormánypártnak kellemetlenkedni akarnék; ezek tények, amelyek most, a választások alatt beigazolódtak. A kormány a választások alatt kibuktatta több volt képviselőtársunkat, hogy csak a legkomolyabb neveket említsem: például Csekonics Iván grófot Kőszegen, a kereskedelemügyi miniszter úr asszisztenciája mellett, aki a választások napjáig ott volt; volt ott azután még néhány százfőnyi karhatalom, a^ plébánosokat, a papokat lakásukra internálták. Azt mondja a belügyminiszter úr, hogy még soha választás után nem volt^ olyan kevés panasz, mint ez után a választás után. (Egy hang a jobboldalon: Ez igaz!) Nincs okom kételkedni a belügyminiszter úr szavában, de az emberek azt mondották, hogy: úgy is kár a benzinért, nem érdemes panaszkodni, mert csak nekünk lehet abból kellemetlenségünk. Olyan hely is volt, ahol még mint főélharcost felvonultattak egy, másodfokon ugyan bizonyítékok bijján felmentett, de elsőfokon halálraítélt embert, akinek azonban volt még egy jogerős nyolcéves fegyházbüntetése is. Kíváncsi vagyok, hogy a miniszter úr kezet fogott-e vele, amikor a pártirodába bement. Hogy olyan kerületekben is, amelyekben mégis, a nyiltszavazásos presszió ellenére is, bejöttek képviselőtársaim, mi történt, azt elmondhatja például Sigray Antal gróf képviselőtársunk (Éljenzés balfelől.) a körmendi kerületre r vonatkozóan. Itt ül azután Zichy Já,nos gróf, aki — úgy látszik, a legveszedelmesebb petárdások egyike — abból ítélve, hogy a drégelypalánkai kerületben mi mindent próbáltak meg vele szemben. Itt van a kisgazdapárt által beadott 14 vagy még több petició»