Képviselőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1935. május 25.

Ülésnapok - 1935-20

Az országgyűlés képviselőházának 20. nem tartotta be az ígéretét, mert nem tart­hatta be. Én meg- vagyok győződve a miniszterelnök úr jóhiszeműségéről. Meg vagyok győződve ar­ról, hogy ez neki őszinte és becsületes meggyő­ződése, de ki garantálja nekünk, ki áll jót érte, hogy a miniszterelnök úr nem fogja még egy­szer úgy találni, hogy nem tarthatja be az ígé­retét, nem fogja még egyszer úgy találni, hogy fel kell oszlatni a Házat, ha esetleg a túlolda­lon ülő képviselőtársaink közül egynéhányan ismét öreg csáklyásoknak fognak minősíttetni. (Fábián Béla: Ha morogni kezdenek!) Ezért a választójogi reformot feltétlenül sürgősnek és időrendben is aktuálisnak és korszerűnek tar­tom. (Helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) Az egész vonalon, a gazdasági és a politikai életben is a szabadságnak és az egyenlő jogok­nak vagyok a híve. (Vázsonyi János: Helyes!) Ebből a szempontból tehát aggodalommal né­zem a kormánynak az autonómiák kérdésében folytatott politikáját is, és aggodalommal né­zem főkép azokat a tendenciákat és velleitáso­kat, amelyek most a kormánypárt fővárosi vá­lasztási agitációja során jelentkeznek. A minisz­terelnök úr tegnap beszédet mondott a Nemzeti Lovardában. Ebben egypár olyan momentumot vetett felszínre, amely, az alkotmányosság külső formáinak egyelőre való megtartása mellett, a sokszor cáfolt diktatórikus törekvéseket vala­hogyan mégis csak emlékezetünkbe idézi, és mégis csak azt a gyanút kelti bennünk, hogy itt a központi hatalomnak minél erőteljesebb és minél nagyobb egyeduralmát biztosító kiépíté­séről van szó. A miniszterelnök úr váratlanul kijött az érdekképviseleti kérdéssel. Ez megint olyan címszó, mint amilyen a 95 pontban és a négy­éves munkatervben sok van. Nem tudom pon­tosan a tegnapi minisztertanácsról, minthogy nem is tudhatjuk meg még, hogy mi volt azon, de attól félek, hogy a németországi példa után elindulva, amely példa sok tekintetben meg­nyerte a miniszterelnök úr tetszését, az érdek­képviseleti rendszer különösen az egyéni sza­badság és az egyéni kezdeményezés rovására fog menni. (Rajniss Ferene: Véletlenül is ha­sonlíthat hozzá! — Vázsonyi János: Sok min­den hasonlíthat véletlenül!) Itt megint nyilvánvaló, bogy a miniszter­elnök úr — .amint már a tavalyi szolnoki be­szédében is elmondotta más távlatban — min­dig abban a teljesen téves hitben él, 'hogy áz ellenzék az ő személyét akarja támadni, az el­lenzéknek egyetlen célja akadékoskodni, baka­fántoskodni, a kormány egészséges reformjait megakadályozni. Mi ennek az ellenkezőjét pró­báltuk állítani, próbáltuk ezt az állítást cá­folni már az egész költségvetési vita folyamán, de úgy látszik, hogy a miniszterelnök urat nem lehetett meggyőzni, mert ő politikai cirkusz­nak minősíti ezt. Minthogy pedig a saját pártja produktumait nem minősítheti annak, kénytele­nek vagyunk azt hinni, hogy az ellenzékre ér­tette, annak ellenére, hogy a kormánypárti olda­lon mások elismerték a vita tárgyilagos és komoly voltát. A végén pedig azt is bejelenti a miniszter­elnök úr, hogy az öntudatos magyar nemzeti pszichét ő képviseli. (Rassay Károly: De szé­pen volt mondva!) Ez a mondat, akármilyen szép és akármilyen költői lendülettel is legyen mondva, mégis csak bizonyos aggodalmakat kelthet, és senki sem vitathatja el, hogy ezek az aggodalmak jogosak. Mert azt már hallot­ülése 1935 május 25-én, szombaton. 499 tam, hogy a történelem valakiről, államférfi­ról, királyról, 'hadvezérről, költőről vagy tudós­ról megállapította, hogy a maga korában a nemzeti pszichét képviselte, de egy kortársról még sem állapíthatja meg ezt senki, még ke­vésbbé ő maga. Hogy a miniszterelnök úr ennek az öntuda^ tos magyar nemzeti pszichének a képviselőjévé kinevezi önmagát, ez — azt hiszem — megint azt fogja jelenteni, hogy tenni fog róla a kor­mányzat, hogy itt más psziché ne nyilvánulhas­son meg. Azonban nem ez a legfontosabb t. Ház. (Halljuk! Halljuk! a baloldalon.) A leg­fontosabb az, hogy a kormány egész politikai vonalvezetése, amely kifelé hangsúlyozottan az alkotmányosság alapján áll, amely kifejezet­ten, hangsúlyozottan a parlamentarizmus alap­ján áll, amely tagadja a diktatórikus törekvé­seket, megnyilatkozásaiban, tettekben való meg­nyilatkozásaiban az ellenkezőt mutatja. (Rassay Károly: A külsőségekben!) Itt mindenütt az autonómia megnyirbálása a cél; nemcsak a jelenlegi Gömbös-kormány, hanem már a múlt Gömbös-kormány is ezt kö­pette, például a fővárosi törvénnyel, amelyet tavaly hoztak ide, az állítólagosán szükséges szanálás örve alatt, azután mindig 'hírlik, bár eddig még nem valósították meg, de a gyakor­latban már mutatkoznak a jelei, a vármegyék autonómiájának a megcsorbítása és jelentkez­nek is már ilyen tünetek. Nem mondom, még nem jöttek törvényjavaslatokkal, de nem jöttek törvényes intézkedésekkel, de a gyakorlat az, hogy például a főispánok ma már kizárólag csak kortes vezérek, (Rassay Károly: Ügynökei az egységespártnak!) a főszolgabírák pedig kortesalvezérek. Ezeket nem azért mondom el, mintha a kormánynak vagy a kormánypártnak kellemet­lenkedni akarnék; ezek tények, amelyek most, a választások alatt beigazolódtak. A kormány a választások alatt kibuktatta több volt kép­viselőtársunkat, hogy csak a legkomolyabb ne­veket említsem: például Csekonics Iván grófot Kőszegen, a kereskedelemügyi miniszter úr asszisztenciája mellett, aki a választások nap­jáig ott volt; volt ott azután még néhány százfőnyi karhatalom, a^ plébánosokat, a papo­kat lakásukra internálták. Azt mondja a bel­ügyminiszter úr, hogy még soha választás után nem volt^ olyan kevés panasz, mint ez után a választás után. (Egy hang a jobbolda­lon: Ez igaz!) Nincs okom kételkedni a bel­ügyminiszter úr szavában, de az emberek azt mondották, hogy: úgy is kár a benzinért, nem érdemes panaszkodni, mert csak nekünk lehet abból kellemetlenségünk. Olyan hely is volt, ahol még mint főélhar­cost felvonultattak egy, másodfokon ugyan bizonyítékok bijján felmentett, de elsőfokon halálraítélt embert, akinek azonban volt még egy jogerős nyolcéves fegyházbüntetése is. Kíváncsi vagyok, hogy a miniszter úr kezet fogott-e vele, amikor a pártirodába bement. Hogy olyan kerületekben is, amelyekben mégis, a nyiltszavazásos presszió ellenére is, bejöttek képviselőtársaim, mi történt, azt el­mondhatja például Sigray Antal gróf képvi­selőtársunk (Éljenzés balfelől.) a körmendi ke­rületre r vonatkozóan. Itt ül azután Zichy Já­,nos gróf, aki — úgy látszik, a legveszedelme­sebb petárdások egyike — abból ítélve, hogy a drégelypalánkai kerületben mi mindent pró­báltak meg vele szemben. Itt van a kisgazda­párt által beadott 14 vagy még több petició»

Next

/
Oldalképek
Tartalom