Képviselőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1935. május 25.

Ülésnapok - 1935-20

478 Àz országgyűlés képviselőházának '% a sok közül, amely ezt a kérdést a legélesebben világítja meg. (Olvassa): »Alulírott Horváth László földmíves, nagykátai lakos azzal a tiszteletteljes kérelemmel járulok a Tekintetes Számvevőséghez, hogy leánygyermekem, Horváth Erzsébet ápolási díjában kiszámított és ingatlanvagyonomra telekkönyvileg bekebelezett 1737 pengő 60 fillér költséget elengedni méltóztassék. Kislányom ápolási díjában összesen mintegy 2400 pengőt számított fel a Tekintetes Számvevőség arra való hivatkozással, hogy vagyonnal bírok. Én ebből az összegből 700 pengőt 1934 június 19-ik napján lefizettem. Lefizettem pedig így azt a maximális összeget, amely az én anyagi viszonyaimhoz mérten m:ár túlzottan nagy és amelyet súlyos gondjaim között földeim egy részének eladása mellett magam és családom szájától elvontam. Az idecsatolt hiteles községi bizonyítvány tanúsága szerint igazolom, hogy mintegy négy katasztrális holdnyi ingatlanom és rossz kis házam van« és így tovább. (Malasits Géza: Ezer ilyen eset van! — Ügy van! Úgy van a baloldalon.) Ez egészen világosan mutatja ennek a kérdésnek óriási fontosságát és nagy sürgősségét. (Csoór Lajos: Sokkal súlyosabb dolgok vannak!) Ez az oka igen t. Ház, hogy én föltétlenül azt javaslom, hogy itt minden körülmények között valami gyors megoldást kell találni legalább olyan értelemben, hogy az ápolási költségek előirányzott díját 10—15 millió pengővel felemeljék, hogy ezt a legégetőbb és legfájdalmasabb sebet feltétlenül orvosoljuk. Aki a magyar falu életét ismeri, az nagyon jól tudja, hogy a magyar falusi bogárhátú házak közül minden ötödikben pusztító betegség irt és rágja a magyar nemzet fájának gyökerét. És még szomorúbb ez, ha arra az óriási szakadékra gondolok, amely az ipari és mezőgazdasági vidékek szociális biztosításának nívója között tátong. Annál komorabb ez a kép, ha arra gondolunk, hogy itt Széchenyi jobbágyainak unokáiról, a magyar nép erőtartalékáról van szó, akkor, amikor a hárommillió magyar koldus szociális biztosításának megoldását sürgetjük. Ennek a legnemzetibb, legmagyarabb és legelhanyagoltabb rétegnek megmentése: nemzetvédelem. Meg vagyok győződve arról, hogy itt semmi áldozat nem sok és minden áldozatot meg kell hozni ezek megmentésére. Ennek tudatában szent meggyőződésein, hogy minden el kell követnünk s egészen odáig kell mennünk, hogy mi képviselők ajánljuk fel javadalmazásunk 10%-át erre a nemes célra csak azért is, hogy egy negyedmillió pengővel hozzájáruljunk a nemzet fájának megmentéséhez és főleg azért, hogy erköcsi alapot szerezzünk ahhoz, hogy ezeket az összegeket mltvcten körülmények között előteremtsük. (Élénk helyeslés a Ház minden oldalán.) Meg vagyok győződve, hogy ezek az összegek előteremti :etők; és mingyárt megmondom azokat a fonásokat is, amelyekből kétséget kizárólag előteremthetők. (Halljuk! Halljuk!) Itt elsősorban arra gondolok, hogv Magyarországon közei 250.000 hold föld idegenben élő külföldiek, vagy idegenben lévő magyarok tulajdonában van. Szerintem ez az a forrás, ennek az egynegyedmillió hold földnek a külön, erőteljes megadóztatása az a forrás, amellyel feltetlenül hozzájárulunk a magyar faj megmentéséhez. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Teljesen igaza van! — Taps a Ház minden oldalán.) T. Ház! A további forrás pedig az lenne, hogy a nagyjövedelmek jövedelemalapját egé'. ülése Ï935 május È5-èn, szombaton. szén komolyan és becsületesen a valósághoz híven állapítsák ínég. Idézem itt ipari életünk egyik kiváló reprezentánsának me^iegyze^M, amelyből meg fogjuk iátni, iiogy miiyen óriási lehetőségek vannak ezen a téren, ö azt mondta egy aiKalommal, hogy ha a nagyíizetesüek jöveueiemalapját hárommal megszorzom, még mindig csak a felét kapom a valóságos jövedelmüknek. Ha én most a legsúlyosabb gazdasági évnek, az 1932-es évnek az adóstatisztikájábol idézem azt, hogy 76U0 20.000 pengőnél nagyobb jövedelmi adózó jövedelmi adója 14 millió pengő és ha az előbbi kalkulációra gondolok, akkor ez a 14 millió pengő sokkalta nagyobb öszszegre emelkedik. A becsületes jövedelemadóbevallás biztosítja azt, hogy a mi adórendszerünk, amely csak formailag progresszív, a valóságban is progresszív lesz, mert itt a helyzet igenis ma az, hogy a kisegzisztenciák terhe jóval nagyobb, mint a nagyoké. E tekintetben csak utalok arra a nagyszerű tanulmányra, amelyet a newyorki kolumbiai egyetem egyik professzora írt, amelyben azt hangsúlyozza Magyarország adózásáról írt nagy tanulmányában, hogy Magyarország úgy látszik még mindig a kisegzisztenciákon van az ország terhe [Űgy van! Ügy van! a bal- és szélsőbaloldalon!) és a nagyvagyonok és a nagyjövedelmek egyáltalában nem viselik az őket megillető ; terhet. Tekintettel arra, hogy ez a munka egy angolszáz ember tollából származik, nyilvánvaló, hogy mentes minden pártpolitikától és a valóságot igazolja. Tekintettel az idő rövidségére, kihagyom azon észrevételeit (Halljuk! Halljuk!), amelyeket a magyar adózás visszásságaival kapcsolatban felemlíteni szükséges volna. Befejezésül csak azt hangsúlyozom, hogy azzal legyünk tisztában, hogy nagy eredményeket csak áldozatok árán érhetünk el. S amikor mi szívesen emlegetjük a brit birodalom nagyszerűségét, az elért nagyszerű eredményeket, akkor igenis nézzük meg azt, hogy a brit birodalomban, Angliában milyen áldozatok árán jutottak el ezekhez az eredményekhez. Felemlítem, bármennyire népszerűtlen is itt, az angol adóstatisztikának vagy adórendszernek azokat az adatait, amelyek módot adnak arra, hogy nagy problémákat, olyan problémákat, amelyek az ország strukturális életének megváltoztatását vannak hivatva elérni, tényleg megoldhassunk. Ilyen például a telepítés kérdése, amint ezt említettem és amint erre annak idején részletesen vissza fogok térni. Csak megemlítem, hogy ilyen kérdések szerény nemzeti jövedelmünkből, amelyből mind kevesebb hányad akkumulálódik tőkévé, nem oldhatók meg és itt igenis csak a nemzeti vagyon átcsoportosításával lehet eredményt elérni. Erre van mód és ez az a mód, hogy az örökösödési illetékeket a nagyvagyonoknál sokkal erélyesebben és nagyobb mértékben vegyük igénybe. (Ügy van! a baloldalon.) Fel fogom olvasni az angol adóstatisztikának azt a fejezetét, amelyben világosan meg van írva, hogy 500.000 fontnyi vagyonnak — ami nem is nagy vagyon Angliában — az Örökösödési illetéke 1907-ben 9% és 1930-ban már 35% volt. Nagyon jól tudja mindenki, aki közgazdasági kérdésekkel foglalkozik, hogy ez alatt az idő alatt Anglia nemzeti jövedelme és, nemzetgazdaságának ereje nem nőtt ilyen mértékben, sőt alig nőtt néhány százalékkal, az Örökösödési illeték pedig megnégyszereződött. Meg vagyok