Képviselőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1935. május 25.

Ülésnapok - 1935-19

456 Az országgyűlés képviselőházának került volna, hogy nem teljesíthette. Erre felmondták neki a kölcsönt és beperelték a híróságnál azért, hogy fizesse meg nekik azt a különbözetet, amellyel ők drágábban adhatták volna el a búzát a tiszai hajóállomáson. Sajnos, szegény gazdatársunkat viszont elmarasztalta a bíróság és meg kellett fizetnie az összeget. Megjegyzem azonban, hogy nem tudta megfizetni, mert még^ a másik kereskedőtől, akinél azután értékesíteni tudta a búzáját, nem kapott pénzt. Mi történt ezután? Végrehajtották az illetőt és a perköltséggel együtt meg kellett fizetnie az összeget. T. Ház! Ez a hitelélet, ez az egészségügyi élet a falun. Az ilyen eljárás azonban, sajnos, nem egyenként, hanem nagyon sok esetben megtörténik. Ilyen esetekben én is mindenesetre azt mondom, hogy a kormánynak erős kézzel kellene ebbe belenyúlnia, hogy ilyenek meg ne történjenek, hogy ne uzsorázzák ki azt a szegény földmívestársadalmat, amelynek nincsen párja a világon. -Mert hiszen vegyük csak azt, hogy milyen a munkája a magyar földmívesnek. Hasonlítsuk össze más országok földmíveseinek munkájával. En csak egy esetet ragadok ki annak jellemzésére, hogy milyen munkát végez a magyar mezőgazdasági munkásság. (Halljuk Halljuk! a jobboldalon.) Vizsgáljuk a magyar Mdmívesség teljesítőképeségét — mondjuk — az 1933-as évben, amely esztendőben a négy kalászos főtermény 50 millió métermázsát tett ki. Ez az 50 millió métermázsa majdnem két hónap alatt négyszer fordult meg a földmíves kezén: az aratás, a behordás, a cséplés és a magtárba hordás alkalmával. Ez tehát összesen 200 millió métermázsának felel meg. És mindezt a munkát nem egészen kétmillió munkáskéz hajtotta végre. Méltóztassék elképzelni, micsoda heroikus munkára és erőfeszítésre volt szüksége a földmívesnek. Nem számítva az egyéb mezőgazdasági munkákat is, mint például tudjuk, hogy a tengeri, a répa és egyéb növények szintén cipelkedéssel járnak, elég, ha azt mondom, hogy ez az 50 millió métermázsa majdnem két hónap alatt négyszer ment keresztül a földmíves kezén. És nincs még számításba véve a 320.000 holdnyi szőlőterület megmunkálása sem. Es mi ezért a bére? Amikor eljön az újév, megcsinálja a mérlegét és azt látja, hogy bár nem költött egy fillért sem szórakozásra, — pedig ő is ember, ő is megérdemelné, talán vágyik is a lelke bizonyos nemesebb szórakozásra, de eS7 fillér nem jut neki erre — mondom, a végén, amikor eljön az újesztendő, ruházkodásra és adóra már nem futja. Kívánatos tehát a mezőgazdaságnak a sokak felszólalásában hangoztatott megsegítése. Én azt szeretném, ha itt minden magyar lélek, minden magyar szív, nemcsak a kormányzat, nemcsak itt ülő képviselőtársaim, hanem odakünn azok is meghallanák ezt és megértenék ennek jelentőségét, akik tényleg nagyobb javadalommal rendelkeznek és megosztanák ezt a terhet, megosztanák a javadalmukat is azokkal az emberekkel, akik ilyen óriási munkát végeznek. Mert tagadhatatlan, hogy ha nem érkezik segítség a mezőgazdaság részére, akkor hovatovább odajutunk, hogy nincs megállás és valamiben ki fog robbanni ez a helyzet. Nem lehet megsegíteni, talpraállítani a mezőgazdaságot, ha hamarosan meg nem értjük ezt a kívánságot. T. Képviselőház! Legyen szabad még áttérnem a mezőgazdasági szakoktatás kérdésére. (Halljuk! Halljuk! jobbfelől.) A kormánynak 19. ülése 1935 május 2ú-én, pénteken. az a terve, hogy nagyobb mértékben kiterjeszti •a mezőgazdasági szakoktatást, nagyon helyes, mert a mai gazdasági kultúra tekintetében, amelyben egész Európa, sőt az egész világ versenyez egymással, mi sem maradhatunk el a világversenyben. Ennek a versenynek azonban, igen t. Képviselőház, több szempontból oda kell irányulnia, /hogy minél olcsóbban, minél gyakorlatiasabb módon oktassuk ki a mezőgazdaságra a mi falusi népünket. Voltam egynéhány ilyen háromhónapos gazdasági tanfolyamon, amelyen már felnőtt emiberek, sőt öreg, 60 éves emberek is részt vettek, s mondhatom, örül az ember lelke, amikor látja azt a tudást, amelyet ezek a meglett emberek és természetesen a fiatalabbak is — ezen a három-. hónapos tanfolyamon elsajátítottak. Kívánatos volna, hogy a földonívelésügyi miniszter úr egy nagyobb összeget áldozzon erre a célra. Van azonban egy másik kérdés is, amely szintén nem kerül még csak pénzbe sem. Utalok arra, ihogy a legutóbbi szőlőfagykárok alkalmával rádión közvetítettek előadásokat arról, hogy hogyan kezeljék az elfagyott szőlőt. Hát mit gondolnak képviselőtársaim, hányan hallgatják azt falun? Hiszen alig van egy-két gazda, aki a rádió gazdasági előadásait hallgatja. Nem vagyok ugyan technikus, nem ismerem a (rádió technikáját, de úgy ihiszem, hogy ugyanannyiba jönnek a rádió költségei, ha hárommillió ember hallgatja, mint ha 10 millió magyar hallgatná. Nem volna-e tehát kívánatos és helyes, ha leszállítanák a rádió előfizetési díjat legalább 50%-kal? 2*40 pengő helyett fizessenek csak 1.20 pengőt és akkor nemhogy mégegyszer annyi lenne, de megkétszereződnék, megháromszorozódnék a rádióelőfizetési díjak összege. Azt hiszem, hogy akkor a szakoktatást ezen az úton is lehetne terjeszteni (Helyeslés a jobboldalon.) és minden olyan ismerétet, amely a mezőgazdasági kultúrát van hivatva fejleszteni, ezen az úton lehetne a leghelyesebben és a legolcsóbban terjeszteni, mert akkor nemcsak a gazdakörökben hallgatnák a rádió mezőgazdasági előadásait, hanem az egyes gazdák is nagy számban. ' Még az értékesítés kérdésével szeretnék pár szóval foglalkozni. Az értékesítés terén a leghelyesebbnek látnám elsősorban & belfogyasztás növelését, mert amint tudjuk, a külföld elzárkózik, a külföld terményeinket bizonyos ellenszolgáltatásokért engedi csak be, még akkor is, ha legjobb barátunk, mint Olaszország és Ausztria, ellenségeink pedig méginkább. Az volna a leghelyesebb, hogy mindent elkövessünk a belfogyasztás emelésére, erre pedig, azt hiszem, megvan a mód. Hiszen beszéltek itt arról, hogy a főváros külön önálló vámterületet képez. Ezt a külön önálló vámterületet le kellene rombolni, hogy olcsón tudják ide Budapestre behozni a több mint egymilliós lakosság számára a terményeket. Ebben az esetben a termelő is megkapná a r maga terményéért legalábbis a méltányos árat, úgy, hogy ha nem is nagy haszonnal, de mégis bizonyos haszonnal — ha nem is olyan százalékkal, mint amennyi megilletné, — értékesíteni tudná áruját és a fogyasztók is olcsóbban jutnának hozzá. Ezeket a »bizonyos vámfalakat tehát le kellene rombolni. Az értékesítésnek van egy másik kérdése is, nagyon helyesen jegyezte meg egyik képviselőtársam — a szövetkezeti úton való értékesítés. Ott van a Hangya, az foglalkozik értéke-