Képviselőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1935. május 25.
Ülésnapok - 1935-19
Az országgyűlés képviselőházának megvan az erkölcsi alapja ennek a hármas szuverenitásnak. Itt van az ugrópont, a beszédben, mert Magyarországon megvan a nemzet, megvan a korona és megvan a személyi kifejezője is a magyar szuverenitásnak, tekintélye pedig erkölcsileg is alátámasztott tekintély. A hajszálfinom disztinkción igen sok múlik, mert negatív értelmezése igen roszat jelent; pozitív értelmezésben pedig csupán a jövőre méltóztatott utalni, arra a jövőre, amelyet az igen t. képviselő úr a restaurációból vár. Mi azonban egyelőre ennek a jelennek emberei vagyunk és állítjuk, hogy ez a szuverenitás s annak személyi kifejezése a maga erkölcsi alátámasztottságában is megvan és megtámadhatatlan, éppen azért, mert a képviselő úr szerint is az életnek és a halálnak mesgyéjén botorkálunk. Mi minden erőt, minden tiszteletet a magyarság létküzdelme alapján adunk meg a magyar államfőnek, mert a lelki és az alkotmányjogi egységben látjuk csupán a kivezető utat és annak lehetőségét. A csonka földön itt Magyarországon nem látunk törést a nemzetnek, a koronának és a király képviseletének misztikus egységében, ugyanúgy nem látunk törést, mint, ahogy visszatekintve a történelembe, Hunyadi János kormányzó személyében nem láthatunk törést a magyar történelem irányításában. (Ügy van! Ügy van! Taps a jobboldalon.) Addig pedig, míg a magyar nemzet vagy egy elérkező történelmi tűzben, vagy a valóságos, megállapodott békében, egységesen és véglegesen nem határoz erről a kérdésről, addig a hármas szuverenitás elmélete és szentsége ellen azok vétkeznek, akik a tragikus történelmi szükségletből előállott mai közjogi helyzetünknek időszerűtlen megváltoztatása mellett agitálnak az országban. (Igaz! Úgy van! — Taps a jobboldalon.) Az osztrák-magyar monarchiának más formában való helyreállítása elméletileg igen elismerésreméltó gondolat. Mint reálpolitika és aktív kormányzati célkitűzés, az európai status quo-nak, a ma fennálló erőviszonyoknak következtében lehetetlenség. Ha a nagyhatalmak megengedték volna és Ausztria is úgy akarta volna, akkor ma legalább kereskedelmi összeköttetéseinkben nem állanánk a zsugorodás periódusában. A magyar jóindulat és a magyar szeretet az osztrák néppel szemben sohasem hiányzott, mindig megvolt. Nehéz volna kulisszatitkokról beszélni ebben a kérdésben, de mivel az igen t. képviselő úr nyíltan beszélt róla, azt mondhatnám, hogy az osztrák-magyar közeledés ügyében is, a francia orientáció furcsaságaival találkozhatunk, mindenfelé. Annak a francia orientációnak a furcsaságaival, amely tudatában kell legyen annak, hogy ezzel a nemzettel, Franciaország elsőrangú segítsége mellett mi történt Trianonban, (Makray Lajos: Ezt én nem mondtam!) hogy Franciaország a kisantantot felfegyverezte. (Makray Lajos: Ezt én nem mondtam!) Bocsánatot kérek, most már nem a képviselő úré a szó. (Halljuk! Halljuk! jobbfelőL) Franciaország hosszú idő után is a magyar kérdésekkel, a magyar igazság kérdéseivel szemben minden körülmények között irgalmatlannak bizonyult (Ügy van! Ügy van! jobbfelőL) és a megboldogult Barthou olyankor mondta el kegyetlen beszédét Magyarország ellen, amikor Magyarországon az összes erők keresték Franciaország barátságának megszerzését. Nem mondhatunk mást, mint hogy mi min9. ülése ÎÙ35 május H-én, pénteken. 42Ô dig szívesen barátkozunk Franciaországgal, mi mindig elismerjük Franciaország nagy és nemes kultúráját, de a történelmi becsület tiltja számunkra mindezek után az állandó felajánlkozásokat. Ilyen egyoldalú szerelmet a magyar nemzet a maga méltósága következtében sem kezdhet. (Helyeslés jobbfelőL -*- Rupert Kezsö: Sajnos, minden szerelmünk egyoldalú!) A német kérdésben leszögezem azt az álláspontot, hogy a végtelenül megpróbált, sokat szenvedett és megerősödött Németország az európai revíziós törekvések élén jár. (Ügy van! Ügy van! jobbfelőL -~ Rupert Rezső: Egészen a Balatonig!) Mi, Magyarország, egy kis nemzet, automatikusan és az igazság nevében kell, hogy részesüljünk a jövendőben mindazokban az előnyökben, amelyeket Németország a nemzetközi fórumokon saját magának ki tud harcolni, ott, ahol Magyarország egyelőre semmit sem tud elérni. A lehetőségeket pedig mi magunktól a Németországgal való barátságos együtthaladásra nem tolhatjuk el semmiféle külön intellektuális filozófiáért és semmiféle faji összetartozásért. Mi igenis sokan vagyunk ebben az országban, akik ai német barátságot, a német-magyar barátságot hirdettük, akiknek ezt kötelességünk volt hirdetni. Méltóztassanak ugyanis visszaemlékezni arra, hogy úgy a magyar sajtó egy részének, mint pedig bizonyos politikai köröknek olyan éles volt az állásfoglalása reánk nem tartozó kérdések miatt Németországgal szemben, hogy az egyensúlyt és az aeguilibriumot tartottuk mi, akik Németország pártjára állottunk. (Buehinger Manó: De csak két év óta!) Mindazóta, amióta egyes lapokban külön rovatokat tartanak ezen a. címen: »Mit szól hozzá 1 ?« — Németország elleni propagandára. Engedjék meg akkor tehát, hogy mi is megmondjuk, hogy mit szólunk hozzá. (Gr. PálffyDaun József: önök is beszélhetnek, mi is! — Fábián Béla: Hát ki tiltja meg magának, hogy beszéljen?! — Rupert Rezső: Ebben megegyezünk! — Elnök csenget.) Az olasz és osztrák barátságot természetesen mindannyian szívesen ismerjük el külpolitikai alaptételnek. Sajnos, Európában elképzelhetetlenül veszedelmes katonai szövetségek alakulnak, amelyek bennünket fenyegetnek. Szívesen elismerem és tudom történelmileg, hogy pánszláv és pángermán veszedelemben áll a magyarság, nyugodt lélekkel állíthatjuk, hogy amikor politikai barátságot hirdetünk, akkor elsősorban Magyarország érdekeiről, nem pedig más országok érdekeinek előmozdításáról beszélünk. (Makray Lajos: Ez helyes!) Európa azonban ma, ezek miatt a paktumszövetségek miatt és a legutóbbi katonai szövetségek miatt tényleg valóságos puskaporos hordó lett. Európának gazdasági fellendülése, amelyet az utolsó esztendőben tapasztalhatunk, nem gazdasági, hanem fegyverkezési fellendülés. A hadiipar az, amely mégis valami új vért cso pögtetett az európai iparba, a hadiiparnak azonban és a fegyvernek bizonyos jövendő logikája van, amely bennünket magyarokat, akik sem a militarizmusban, sem ennek a rettenetes európai helyzetnek előkészítésében bűnösek nem vagyunk, mégis .eminensen létérdekünkben is veszélyeztethet. Amit Baldwin angol helyettes miniszterelnök úr mondott, hogy csak a legnagyobb emberi undorral tud tárgyalni a gázok felhasználásáról, rikítóan jellemzi a helyzetet. Ez a szörnyű fegyverkezés, amely egész Európában jelentkezik, nekünk magyaroknak feltétlenül parancsolja a védekezés lehetőségének előkészítését. Ezt a ma-
