Képviselőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1935. május 25.

Ülésnapok - 1935-19

Az országgyűlés képviselőházának 1 nek, — ezzel a kitétellel élek én is — amelyeket nem egyszer hoztunk ide, csak egy hányada megvalósult volna. Attól tartok, hogy ez a reform nem fog olyan mértékben megvalósulni, amint hirdetik és félek attól, hogy csalódás lesz ennek a vége. (vitéz Gömbös Gyula miniszterelnök: Nem!) Megnyugtat a miniszterelnök úrnak határozott »nem« nyilatkozata. De hiszen ez, igen t. miniszterelnök úr s igen t. kormány, tisztán a kormányon és a többségen múlik, (vitéz Gömbös Gyula miniszterelnök: Ügy van!) Amint mondottam: nem vagyunk semmi jónak elrontói, (vitéz Gömbös Gyula miniszterelnök: Nagyon helyes álláspont!) de viszont azt kérem az igen t. miniszterelnök úr objektivitásától, hogy ezekből a reformokból egyetlen társadalmi réteget se méltóztassék kikapcsolni, (vitéz Gömbös Gyula miniszterelnök: Nem!) A tisztviselőtársadalom úszik tovább az árral. Mindenki reformot készít, egyének, minden társadalmi réteg, mindenki reformgondolattal foglalkozik és maguk a közszolgálati alkalmazottak is csak ezeknek a reformoknak... (vitéz Gömbös Gyula miniszterelnök: Benne van a pragmatika! Éppen a képviselő úr szokta sürgetni!) Mélyen t. miniszterelnök úr„ rögtön rátérek a kérdésre és szíves engedelmével rögtön benyújtom a javaslatot. (Derültség.) Mélyen t. Ház! A középosztály eme egyik legérdemesebb rétegének csak egy reformprogrammja van: vissza a törvényes állapotokhoz, a szerzett jogokhoz. A szerzett jogokat tisztelni, becsülni és védeni kell! Szerintem az évtizedes becsületes munkával megszerzett illetmények és nyugdíjak éppen olyan jogok, éppen olyan megbecsülendő és tisztelendő kincsek, mint amilyen kincs a magántulajdon, az ingó- vagy ingatlanvagyon, amely ugyancsak becsületes, tisztességes munkával vagy örökség útján szereztetett. Az állam érdekeinek mindenek felé való helyezése miatt itt rést ütött ezen az elven az akkori kormány, de viszont, ha mi reformokról beszélünk, akkor vissza kell térnünk a régi állapothoz, — fokozatosan — amely a szerzett jogok respektálásában kulminál. Egyesegyedül a közszolgálati alkalmazottak illetményeihez, nyugdíjaihoz és legkönynyebben megfogható jövedelmeihez fordult mindig az igen t. kormány, ha hiány volt. Itt is reformot kell csinálnunk, örülök annak, hogy a mélyen t. miniszterelnök úr annak idején volt szíves az én javaslatomat elfogadni, amely azt szolgálta, hogy a nyugdíjterheket vegyük ki a költségvetésből. Elismerem, hogy ma ez rendkívül nehéz. De engedje meg nekem a mélyen t. miniszterelnök úr azt is, hogy mielőtt ennek a javaslatnak igazolására röviden rátérnék, előzőleg azt mondjam, hogy igenis volt itt velem Budapesten angol tőkecsoport, amely zsebében az ajánlattal, a volt pénzügyminiszterrel tárgyalt. (vitéz Gömbös Gyula miniszterelnök: Melyik pénzügyminiszterrel?) ïmrédy volt pénzügyminiszter úrral. Csodálkozom, iiogy a miniszterelnök úr nem tudja, (vitéz Gömbös Gyula miniszterelnök: Annyit tudok csak, ihogy nem lelhetett megvalósítani.) Mélyen t. miniszterelnök úr, azt mondani, hogy nem lehetett megvalósítani, kissé sántít. Hogy miért? Mert ez annyira nagyfontosságú kérdés, hogy ha mi abból a költségvetésből kivesszük, nem azt a 180 millió pengőt, hanem csak az áttolt nyugdíjasok 80 millió pengő terhét és az így felszabadult terhet nemcsák erre a generációra hárítjuk, haKJ5PVISELŐHÁZI NAPLÓ I. 9. ülése 1935 május 24-én, pénteken, 425 nem szétosztjuk 50 esztendőre. Azt mondja a miniszterelnök úr, hogy nem lelhetett volna megvalósítani ezt a javaslatot, mert a volt pénzügyminiszter úr annyi fáradságot sem vett magának ... (Zaj.) Ott voltam, a tárgyalás nem veit bizalmas, mert a volt pénzügyminiszter nyilatkozott előbb a pénzügyi bizottságban, tehát én sem érzem magamat ebben a, tekintetben feszélyezve, (vitéz Gömbös Gyula miniszterelnök: Ez most a legújabb divat! — Derültség.) Tudniillik az a bizonyos első javaslat 15 esztendőre szólt, mélyen t. miniszterelnök úr, márpedig, ha én felveszek 100.000 pengőt, mondjuk, kölcsönt és azt a kölcsönt amortizálva fizetem vissza öt esztendő alatt, avagy 50 esztendő alatt: ez igen nagy különbség. Itt volt a hiba, itt volt a baj ; ilyen nagy horderejű kérdésnél a kormánynak, illetőleg a volt pénzügyminiszter úrnak komolyan le kellett volna ülnie tárgyalni és ha a tárgyalás negative végződik, akkor kellett volna nyilatkoznia. En ma is fenntartom, hogy ez az elgondolás helyes. Egy generáció teherbíróképességét nem bírja el a nyugdíjteher, (vitéz Gömbös Gyula miniszterelnök: Ügy van! Egyetertünik!) tehát ezt az óriási nyugdíjterhet ki kell terjeszteni több generációra, 50 esztendőre. Nem akarok erős kifejezést használni, amikor elismerem, hogy a költségvetés kisebb tételeit méltóztatnak kiszedni, ezer és ezer pengőkön pepecselni, a/helyett, hogy a költségvetésnek olyan tételeit keresnék, mint például a nyugdájterheket, hogy hogyan vegyük ki azokat, hogyan szabadítsuk meg magunkat a,z ilyen terhektől. En most is megmondom, hogy ezzel én nemcsak a középtisztviselő-társadalmon akarok segíteni, hiszen az így felszabadult összeget bele lehet vinni a gazdaságig életbe, az iparba, a kereskedelembe, annak látható eredményei feltétlenül mutatkozni fognak. A mai helyzet természetesen, akár a külpolitikai (helyzetet, akár a belpolitikai, vagy gazdasági helyzetet veszem, lényegesen roszszabb, de ez, nem jelenti azt, hogy azért a kérdéssel ne kelljen foglalkozni. Ez a terv nem egyéb, mint egy fordított életbiztosítás, egy hosszúlejáratú kölcsön, csakhogy erre az atmoszféra, a külpolitikai és a gazdasági atmoszféra ma nem megfelelő. De viszont készen kell lenni arra az időre, amikor ez elkövetkezik- A nyugdíj terhek mindig nagyobbak és nagyobbak lesznek, az ifjúság elhelyezése pedig szükséges is. Akik már kiszolgáltak, azok menjenek nyugdíjba és helyüket adják át a fiatalságnak. Ez a kérdés szerintem a költségvetésnek, sőt mondhatnám, a gazdasági életnek is vitális kérdése. Annyira fontosnak tartom ezt, hogy erre nyomatékosan felhívom a kormány figyelmét. Amikor a nyugdíjterhekről beszélt valamelyik képviselőtársam ezen az oldalon és három mondattal átsiklott rajta, az. egyik igen t. túloldali képviselő úr azt mondotta, hogy ez egy lemez, amely már régen lejárt. Mélyen t. uraim, ez nem lejárt lemez, ez nemcsak nyugdíjügy, hiszen az államnak legjobban felfogott érdéke azt kívánja, hogy a budget-et ettől a rettenetes nagy tehertől megszabadítsuk. En szívesen veszem, meg pártom is, hogy ha van egy jobb elgondolás, akkor^ méltóztassanak idejönni vele, de a költségvetést rendezni kell, a gazdasági életbe lüktető erőt kell belevinni. Amíg 180 millió pengő nyugdíj terhünk van, amíg a személyi kiadások 53'8%-ot tesznek ki, addig nem le64