Képviselőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1935. május 25.

Ülésnapok - 1935-13

174 Az országgyűlés képviselőházának IS. ülése 1Ù35 május lÚ-án, csütörtökön. ha jól olvastam a nemzeti egység pártjában tartott beszédét, melyet erről a törvényjavaslatról tartott, azt mondotta, hogy ,a gyáripar nélkül országunk nem élhet meg. Én ezt száz százalékig áírom, de azt hiszem, hogy ez egyoldalú megvilágítása a kérdésnek, mert bármennyire is szeretettel viseltessünk a gyáripar iránt, mégis azt kell mondanunk, hogy viszont a gyáripar érdekében sem áldozhatunk fel mindent és nem állíthatjuk be — úgy, ahogy az utóbbi 15 évben történt — egész vámpolitikánkat, egész kereskedelmi politikánkat, egész devizapolitikánkat, kizárólag ennek az egy termelési ágnak szolgálatába. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) Ezzel szemben azután hivatkoznak a foglalkoztatott munkások számára. Sokszor hallok valami kétmillió emberről, mint akik a,gyáripar terén vannak foglalkoztatva. Őszintén bevallom, én ennek nyomát a statisztikában nem látom. Azt látom, hogy az 1930. évi termelési statisztika szerint a gyáriparban 180.000 ember van, mint munkás és a tisztviselőkkel együtt 221.000 ember van foglalkoztatva. Ez kétségkívül igen nagy, igen tekintélyes szám, amelynek csökkenése^ ma rendkívül súlyos válságát okozná gazdasági életünknek, bár szociális szempontból méltóztassék a kérdést helyesen úgy megfontolni, hogy viszont tegyük a mérleg másik serpenyőjébe a mezőgazdasági munkanélküliek számát, (Ügy van! — Ulain Ferenc: Ott van egy millió is!) azokét, akiknek számát lényegesen befolyásolta a gyáriparnak egyoldalú szempontból való pártolása. De e mellett azt keli kérdeznem, valóban nem volt-e Magyarországon semmiféle gyáripar addig, amíg Magyarország nem volt önálló vámterület? Mi békében Ausztriával egy vámterületben éltünk, ha tehát az akkori, nagyon kifejlett osztrák és cseh ipart, amely vám nélkül jutott be Magyarországba, figyelembe vesszük, úgy mi relatíve a szabadkereskedelem állapotában voltunk akkor és mégis abban az időben — az 1910. évi statisztika szerint — a nagymagyarországi ipartelepeken 390.000 munkás dolgozott, évi 386 millió volt a munkabér és évi 3.400 millió a termelés. Nagymagyarországról van szó, amelynek adatai ebben a vonatkozásban ugyan nem hasonlíthatók össze a mai adatokkal, de mégis feltűnő, hogy a munkások száma akkor több, mint kétszer annyi volt, mint ma s a támogatás, amelyet akkor az adómentességen kívül a gyáripar élvezett, amint a legutóbb megjelent Szterényi-Ladányi-féle kötet kimutatja, nyolc év alatt összesen 38 millió korona volt. Mire akarok ebből konkludálni? Arra, hogy nem lehet azt állítani, hogy Magyarországon gyáripart csakis a protekció száz százalékos alkalmazásával lehetett teremteni, hogy Magyarországon gyáripart csak úgy lehet fenntartani, ha minden egyéb termelési ág érdekeire való tekintet nélkül kizárólag csak a gyáripar érdekét tartjuk szemünk előtt. Nem lehet úgy beállítani a dolgot, hogy ha a protekcionizmust, az idegen gyári termékek bejövetelének minden néven nevezendő fegyverrel, a legszélsőbb tilalmi listák bevezetésével való megakadályozását megszüntetjük, akkor összeomlanak a gyárvállalatok, akkor mindenféle gyáripar meg fog szűnni, akkor a gyáripari munkások kenyér nélkül maradnak. Ezt egyáltalában nem lehet mondani, hogy mennyire nem, az kitűnik a következőkből. A mai magyar gyáripar, mint termelési összeget 1734 millió pengőt mutat ki. Ebből áramfejlesztő telepekre esik 112 millió, amely ipar a vámvédelem nélkül is meg fog élni. Az élelmiszeriparra 600 millió pengő esik; ennek az iparnak túlnyomó része vámvédelem nélkül éppúgy meg fog élni, mint vámvédelemmel, mert hiszen hazai szükségletek kielégítésére termel. A gépgyártásra esik száz millió pengő; ez az ipar vámvédelem nélkül szintén meg fog élni, mert hiszen azelőtt is léteztek gépgyárak. Tehát mindjárt a termelési értéknek a felét leüthetjük, mint olyat, amely talán nem olyan kipárnázott páholyokban, mint ahogyan ma ül, de tovább fog létezni. Meggyőződésem szerint a többi iparág tetemes része is tovább fog tudni élni, akkor is, ha ebből a protekcionizmusból, ebből a prohibicionizmusból kilábolunk és viszszaállítjuk gazdasági életünket arra a természetes síkra, amelyen kezdettől fogva kellett volna mozognia. Ha nem így volna, akkor azt kérdezném, hogy mi jó van egy olyan gyáriparban, amelynek költségeit az egész gazdasági élet elviselhetetlen megterhelésével fizetjük meg? (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) A gyáriparnak ezt a részét nem fogjuk nagy fájdalommal nélkülözni, (Elénk helyeslés a baloldalon.) Konklúziómat a következőkben vagyok bátor levonni. Azt szeretném, hogy a kereskedelemügyi minisztériumból, amelyben az új minisztérium létesítésével a vámpolitikai kérdések jelentősége óriási arányban meg fog nőni, költöztessük ki az eddigi szellemet és költöztessük bele a gazdasági élet szabadságának, a szabad kereskedelemnek a szellemét, (vitéz Gömbös Gyula miniszterelnök: Ezt nem csináljuk. Más szellemet fogunk oda beköltöztetni!) Tegnap itt szó volt számokról, hogy mibe fog kerülni a minisztérium költözködése. En nem sajnálnám ezeket a költözködési költségeket akkor, ha olyan költözködés menne ott végbe, amely költözködés vitális érdeke volna az egész országnak, (vitéz Gömbös Gyula miniszterelnök: Agrárvédelmi szellemet fogunk beköltöztetni. — Élénk helyeslés és taps a jobboldalon.) En az agrárvédelmi szellem beköltözését a szabad gazdálkodási, a szabad kereskedelmi szellem beköltözése által látnám biztosítva, (vitéz Gömbös Gyula miniszterelnök: Amikor az nincs! — Bornemisza Géza kereskedelemügyi miniszter: Sehol a világon!) Azt szeretném, ha végre a külföldön is észrevennék, (vitéz Gömbös Gyula miniszterelnök: Ügy van! Ez kell!) hogy Magyarország azok közé az országok közé tartozik, amelyek a gazdasági szabadság elvét követik, (vitéz Gömbös Gyula miniszterelnök: Nagy területek gazdasági kooperációja.) Eddig ezt Magyarországról elmondani nem lehetett, (vitéz Gömbös Gyula miniszterelnök: Mindig ezt csináltuk!) Emlékszem, hogy 1932-ben Hollandia, Belgium és Luxemburg az úgynevezett ouchyi megállapodást kötötték, amelynek célja, nagyszerűen kitűzött és remekül keresztül vitt célja az lett volna, hogy a vámvédelmet 50% -kai kell redukálni akként, hogy öt éven keresztül minden évben 10% -kai redukálják és ehhez minden állam is csatlakozhatik. Magyarország is meghívást kapott, hogy csatlakozzék. Amikor ezt a megállapodást megkötötték, aggályok merültek fel. (Mozgás.) Azt méltóztatnak mondani, hogy nem lépett életbe. Rögtön kitérek erre is, méltóztassanak meghallgatni. Amikor itt a Házban felszólaltam, megmondtam, hogy, úgy látszik, Anglia talán a legtöbb kedvezmény elve alapján nem fogja engedni az ouchyi egyezmény életbeléptetését, de sohà olyan kitűnő alkalma nem