Képviselőházi napló, 1931. XXIV. kötet • 1934. október 23. - 1935. március 05.
Ülésnapok - 1931-299
Az országgyűlés képviselőházának 299. ülése 1934 november 14-én, szerdán. 71 hanem számos más államban, így Francia- és Kémetországban, főleg pedig Csehszlovákiában kötelezően, másutt, mint p. o. Svájcban, fakultatíve van előírva és az agrártermelésnek, illetve iparnak számottevő, alig nélkülözhető tényezőjévé vált. Másrészről azonban kétségtelen, hogy annak bevezetése az automobilizmusra binyos áldozatokat ró nemcsak hazánkban, de sokkal fejlettebb gépjárómüközlekedéssel bíró államokban is. Az automobilizmusnak a gazdasági krízissel is kapcsolatos visszafejlődése minden bizonnyal visszahat a szesztermelésre, sőt a benzinfogyasztásra is. A benzinkartel ez év január hó végével megszűnt s azóta e téren a szabadverseny érvényesül úgyannyira, hogy a benzin ára Magyarországon aránylagosan alacsonynak mondható. Az automobilizmust sújtó közterhek enyhítése végett a kormány 1934. évi jtílius hó 1-én — a 33-as bizottság előzetes jóváhagyásával — oly rendeleteket léptetett életbe, amelyek a tételes közúti adót lényeges módon leszállították úgyannyira, hogy az engedményekre leginkább rászoruló kisebb személyautó és teherautótulajdonosok ma már a régebbi adótételeknek alig felét fizetik. Bizonyos progresszió érvényesült az adórendeletekben, amennyiben a kisemberek használatában lévő gépkocsik adója nagyobb mérvben szállítatott le. Az évi közúti adóbevétel ezzel mintegy 1,500.000 pengővel csökkentetett, amivel szemben a benzinadónak kg-ként 2 fillérrel (literenként 1.2 fillérrel) történt felemelése az automobilizmus terhére csak mintegy 800.000 pengő, a fizetés módjánál fogva alig észrevehető terhet jelentett volna abban az esetben, ha az üzemanyagok ára ugyanannyivá 1 emelkedett volna. Ez azonban nem következett be, sőt a benzin ára literenként 3—4 fillérrel csökkent, miáltal a gépkocsiüzemköltségekben is további megtakarítás volt elérhető. A pénzügyminiszter úr egyidejűleg megszüntette a mindennapi használatra szolgáló, 10.000 P vételáron és 14 adólóerőn aluli gépkocsik, gépkocsialkatrészek, továbbá a pneuniatik fényűzési adóját is. Mindezen intézkedések, amelyek a már korábban életbeléptetett vámkedvezményekkel együttesen valóban jelentős könnyítéseket tartalmaznak, a magyar automobilizmus terén élénkítő hatást gyakoroltak s a hazai gépjáróműállománv súlyos csökkenése megállott, sőt a m. kir. Központi Statisztikai Hivatal ideiglenes kimutatása szerint ez az állomány folyó évi január hó létől kezdve szeptember hó végéisr 20.387-ről 24f.582-re emelkedett. Számitan: lehet ugyan arra. hogy ebből az állományból a téli hónapok alatt több száz gépjáróművet kivonnak a forgalomból, viszont bízni lehet abban is, hogy ez a téli leállítás a csökkentett adótételek folytán kisebb lesz, mint az előző években, A leromlott gépjáróműpark új gépjáróművekkel való felfrissítése is haladást mutat, amennyiben a forgalomba helyezett új gépiáróművek száma az elmúlt évekhez képest több, mint 100%-kai emelkedett. Ezzel egyidejűleg a hazai gyárakban hosszú ideig eladatlanul álló tehergépjáróművek és autóbuszok eladása is nagyobb lendületet vett. úgyhogy a gyártás újrafelvétele aktuálissá kezd válni. A kormány továbbra is élénk figyelemmel kíséri az automobilizmus fejlesztésének kérdéseit és úgy a külföldi, mint a belföldi tapasztalatoknak megfelelően a lehetőségekhez képest, továbbra is meg fogja tenni a szükségesnek mutatkozó intézkedéseket. KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ XXIV. Ezek alapján tisztelettel kérem a t. Házat, hogy a pénzügyminiszter úr nevében is adott válaszomat tudomásul venni méltóztassék. Budapest, 1934. évi október hó 26-án. Fabinyi Tihamér s. k„ m. kir. kereskedelemügyi miniszter.« Elnök: Az interpelláló képviselő úr nincs jelen. Kérdem a t. Képviselőházat, méltóztatik-c a választ tudomásul venni, igen vagy nem^ (Igen!) A Ház a választ tudomásul veszi. Következik a kereskedelemügyi miniszter úr írásbeli válasza, — a belügyminiszter úr nevében is — Némethy Vilmos képviselő úrnak a »Független Kisgazda« című lap postai kézbesítése körüli szabálytalanságok tárgyában folyó évi február hó 28-án előterjesztett interpellációjára. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék atzt felolvasni. Héjj Imre jegyző (olvassa): »Tisztelt Képviselőház! Némethy Vilmos tisztelt képviselőtársam interpellációjára — a belügyminiszter úrral egyetértésben — a következőket van szerencsém válaszolni: A postai vizsgálat olyan adatot nem talált, amely igazolná azt a feltevést, hogy a Független Kisgazdapárt lappéldányainak, vagy bármiféle postaküldeményeinek célhoz jutását postai alkalmazott, vagy a postán kívül álló tényezők illetéktelen beavatkozása késleltette vagy éppen akadályozta volna meg. Beszterce község postájával kapcsolatban csak 1932. év decemberében — tehát 15 hónappal ezelőtt — emelt panaszt a független kisgazdapárt nyíregyházi csoportja. Azóta a debreceni postaigazgatóságnál ebben a viszonylatban a postaszolgálat ellen senki sem panaszkodott % Az 1932. évi postai vizsgálat megállapította, hogy Beszterecre szóló postaküldeményeknek Kékről Beszterecre szállításáról és kézbesítéséről, — minthogy Beszterecen még postai szerv nem működik, az általános rendelkezések szerint — Beszterec község elöljárósága gondoskodik. Beszterec község a postaküldemények szállítását a kisbíróra bízta, ki azokat a község zárostáskájában szállítja, A zárostáska egyik kulcsa a kéki postaügynökségnél, a másik pedig Beszterec község túrájánál van. A kéki postaügynökség a nála naponta megjelenő besztereci kisbíró zárostáskájába helyezi el a Beszterecre szóló összes postaküldeményeket és a táskát minden alkalommal a kisbíró előtt gondosan lezárja. A kisbíró a postaügynökség hivatali helyiségéből a besztereci postát tartalmazó, de egyébként szabályszerűen lezárt táskával, útja megkezdése előtt, minden alkalommal a kéki községházára megy, bogy ott .—< mint kisbíró — átvegye a Beszterecre szóló közigazgatási iratokat és azokkal együtt szállítja a zárt táskát tovább Beszterec községbe. Azt, hogy a zárostáskában levő postaküldeményekhez a kéki jegyző egyetlen esetben is hozzáfért volna, a postavizsgálat nem állapította meg. Ez fel sem tehető, mert a kéki jegyzőnek — a posta legjobb tudomása szerint — nincs is kulcsa a posta közvetítésére használt zárostáskához. Ebben az ügyben egyébként a felszólaló párt bűnvádi feljelentést is tett, melyet a nyíregyházi kir. ügyészség tárgyalt. A kir. ügyészség a postavizsgálat eredményének közlését kérte, mire a debreceni postaigazgatóság az összes iratokat 1934. évi február havában a kir. ügyészséghez át is tette. A kir. ügyészségi, illetőleg a csendőrségi nyomozásba 21