Képviselőházi napló, 1931. XXIV. kötet • 1934. október 23. - 1935. március 05.
Ülésnapok - 1931-298
54 Az országgyűlés képviselőházának 298. ülése Í9SU november lS-án, kedden. el talán csak egy cseléd, meszeletlenül, úgyhogy a költözködésre csak a legnagyobb egészségi veszély mellett volt képes. Itt csak két szempont lehet, az egyik a gazdasági, a másik a szociális szempont, amely két szempont talán sokak részéről szembeállíttatik. Éppen vármegyénk Gazdasági Egyesületében, amidőn ezzel a kérdéssel foglalkoztunk, egy kiváló gazda a gazdasági szempontokra hivatkozva ezt a javaslatot nem tartotta akceptábilisnak. Hivatkozott arra, hogy december hónap az, amikor a gazda leginkább ráér cselédjeit költöztetni, szemben március havával, amikor a gazdasági munka sokkal sürgetőbb, éppen ezért ő ezt a javaslatot maga részéről nem tudná akceptálni. Ha a szociális szempontok és a gazdasági szempontok állanak egymással szemben, akkor a szociális szempontok kétségtelenül megkívánják, megkövetelik azt, hogy a gazdasági szempontokat nekik alárendeljük. A gazdasági szempontok nem befolyásolhatják hátrányosan ezen a téren a szociális szempontokat. De a gazdának magának gazdasági és pénzügyi szempontból sem jelent ez a javaslat olyan hátrányt, hogy a javaslatot ne lehetne elfogadni. Ugyanekkor azonban nem tudom akceptálni a szociáldemokratapárt részéről elhangzott azt a kritikát, amely a magyar gazdatársadalmat azzal illette, hogy nem teszi meg a kötelességét a munkássággal szemben. Megengedem, minden társadalmi osztályban vannak ilyenek, akadnak exceptiók, azonban exceptio probat regulám. A magyar gazdatársadalom nagy része rettenetes válsággal küzd, a gazdasági válság sokkal jobban érintette, mint az ipari érdekeltségeket és az ipari érdekeltség, a nagyipar sokkal kevésbbé teljesítette mégis a maga kötelességét a munkássággal szemben, mint a gazdatársadalom. (Györki Imre: Amikor jól ment a dolguk, akkor sem tették meg kötelességüket! — Ellenmondások a jobb- és a baloldalon) Kétségtelen azonban, hogy a szociális szempontokat a gazdák figyelembe veszik és hála Istennek, a gazdák nagyobb részben ilyenek, akik ismerik ezt a kötelességüket, 1907 óta sok tekintetben, igen nagy mértékben fejlődött egészségügyi szempontból a magyar munkásság helyzete. Engedje meg az igen t. miniszter úr, hogy most egy eklatáns esetet ajánljak szíves figyelmébe. Ezt a kérdést ebben a Házban legalább ötször hoztam fel, de a panasz soha nem nyert orvoslást. Nagyatádi Szabó István és ez a törvényhozás annakidején a legnagyobb jóhiszeműséggel megcsinálta a földbirtokreform-törvényt, amely elhibázott volt, pénzügyileg nem volt alátámasztva, de a jóhiszeműséget nem vonom kétségbe. Mindig azt mondották, hogy van azonban ennek a törvénynek egy intézkedése, amely igen bevált, ez pedig a házhelyekről szóló intézkedés. A földmívelésügyi miniszter úr számtalanszor hangoztatta már: nem akarja, nem tűri és nem engedi meg, hogy a földet kihúzzák a régi tulajdonos lábai alól, legelsősorban azt nem engedi meg, hogy azoktól a legszegényebb emberektől vegyék el a földet, akiket a földbirtokreform során házhelyekhez juttattak. Ebben a tekintetben hívom fel az igen t. miniszter úr figyelmét egy esetre. Egy történelmi név viselőjével történt meg az eset és pedig Bezerédj István szedresi uradalmában, amely uradalom birtokosa az a Bezerédj István, akinek őse az a Bezerédj István volt, aki Magyarországon elsőnek szabadította fel a jobbágyait. Ezen uradalom mellett alakult szegény zsellérekből, munkásokból egy kicsiny kis község, csupa szegény emberekből, körülbelül ezer lélekszámmal. Ezek a szegény emberek annakidején a földbirtokreform végrehajtása során kértek házhelyet ebből az öt ezer holdas uradalomból, ahol jogutód nélkül vannak már a földek, de nem lehetett földet igénybe venni, mert az uradalomnak nagyszerű védője volt az Ofb.-nél és ezek az emberek az 5000 holdas uradalomból nem kaptak semmit. (Felkiáltások: Házhelyeket sem?) Végre nagy nehezen kaptak házhelyeket és a dicső Ofb. bölcs intézkedése folytán a házhelyekre kiosztott szántóföld árát négyszögölenként 1-92 pengőben állapították meg. (Felkiáltások: Hallatlan!) Egy hold szántóföld árát tehát 3000 pengőben állapították meg. (Zajos felkiáltások: Hallatlan! — Györki Imre: Itt van az a nagy jóindulat 1 ? — Kállay Miklós földmívelésügyi miniszter: Nem a közigazgatás hozta ezt a határozatot! — Zaj. — Elnök csenget ) Próbáltunk segíteni, de nem tudtunk. Ezeknek a szegény embereknek kiosztottak házhelyre 500—500 négyszögöl földet. Százegy néhányan, kis, szegény zselléremberek megkapták ezeket a házhelyeket, ráépítették a maguk kis házikóját különböző kölcsönökkel, az Ofb. által megállapított horribilis vételárat azonban természetesen nem tudják megfizetni (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) és egymásután végrehajtják őket és veszik ki lábuk alól a földet, veszik el fejük felől a házat. Igen t. miniszter úr, én fordultam ebben az ügyben az ön valamennyi elődjéhez, ígéreteket kaptam is. de teljesítést soha. Fordultam ebben az ügyben a Lebosz.-hoz, Pesthy Pál őrnagyméltóságához, aki ezt a kérdést nagyon jól ismeri és teljes megértéssel kezelte is. Fordultam azután Vargha Imre pénzügyi államtitkár úrhoz is, aki annak idején a Lebosz. révén is ígéretet tett, amikor a Lebosz. a 36 millió pengős gyufapénzzel nagyon sok esetben kifizette a kölcsönöket, illetve a megállapított vételárat. Mondottam, hogy itt párezer pengővel 50—100 családot meg lehet menteni és akkor ezek nem lesznek hajléktalanok, de sem a Lebosz.. sem a kormány nem talált módot rá és semilyen intézkedést nem tett abban az irányban, hogy ezek az emberek egymásután ne tétessenek hajléktalanokká. Mikor a múlt hónapban ott voltam közöttük, a hatóságok részéről kaptam azt a felvilágosítást, hogy le kellene fotografálni ezeket a szegény embereket. Le kellene fotografálni. hogyan bontatja most a hatalmas földesúr egymásután a kis házikókat, mert a zsellérek nem tudják ezt a horribilis vételárat megfizetni és ígv hajléktalanná lesznek, vándorbotot vesznek a kezükbe, mert — sajnos — nem találnak sehol elhelyezkedést. A földmívelésügyi miniszter úr a gazdasági cselédek költözködési idejét, nagyon helyesen, szociális szempontból is kielégítően oldotta meg, de felhívom rá a figyelmét, ne engedje ezek felett a szegény emberek felett, akik ilyen kis házhelyhez jutottak, télvíz idején lebontatni a házakat, egymásután hazátlanná, hajléktalanná téve őket. Megengedem, hogy az orvoslásnak alaki módjai talán nincsenek, mert — azt mondják — az Ofb. törvényes intézkedése és ítélete ellen már nincs appeláta, de mégis nagyon kérem, méltóztassék találni valami megoldási módot ebben a tekintetben. Azért hozom elő itt ezt a kérdést, mert ez hasonlatos a gazdasági cselédek sorsához. Mind
