Képviselőházi napló, 1931. XXIV. kötet • 1934. október 23. - 1935. március 05.
Ülésnapok - 1931-298
Az országgyűlés képviselőházának 298. ülése 1934- november 13-aœi, kedden. hözjuttatottak ezreit tönkretették? Azokkal nem lehet ezt megcsinálni. A közigazgatással? Az elfogult, túlterhelt s erre egyáltalán nem alkalmas. Mégis csatk az állam irányítása alá kell vetni a telepítést és sokkal gyorsabb tempóban megcsinálni. Elnök: Kérem, a képviselő úr nagyon széles keretekben beszél; méltóztassék a tárgyhoz közeledni. Malasits Géza: Rögtön befejezem ezt a témát. A kormánynak kell tehát kezébe venni •az irányítást és sokkal gyorsabb tempóban kell ezt megcsinálnia, mint ahogy most csinálják, mert a jövő tekintetében senki sincs biztosítva, legfőképpen a földbirtokososztály nincs biztosítva és a késői reformok mindig meg szokták bosszulni magukat. Ha reformpolitikát méltóztatik hirdetni, ha a lassan haladó, konzervatív politikának ia hívei, akkor is haladjanak, de ne álljanak meg, mert minden megállás visszaesést jelent. (Propper Sándor: Nem is állnak meg. Visszafelé mennek!) Rátérve magára a javaslatra, engedjék meg, hogy megmondjam, ennek a javaslatnak legfőbb hibája az, hogy a gazdasági cselédek munkaviszonyainak egészéből kiragad egy alapjában véve igen jelentéktelen részt és ezt a jelentéktelen részt is félő óvatossággal késeli. Itt ütközik ki ennek a t. kormánynak kétlakisága. A t. kormánynak és a t. többségnek egyes tagjai, — hogy mást ne említsek, Mecsér András t. képviselőtársunk — minden alikaimat megragadnak arra, hegy menydörögjenek a gazdasági liberalizmus ellen. (Az elnöki széket Czettler Jenő foglalja el.) Azt hirdetik, hogy minden bajnak, minden nyomorúságnak, minden szenvedésnek, amely a nemzetre szakad, a szocialisták, a kommunisták és végeredményben a gazdasági liberalizmus az oka és fel kell számolni a gazdasági liberalizmussal. De csodák csodája, amikor a munkáskérdésről van szó, akkor az orthodox manchesteristák álláspontjára helyezkednek: hozzá nem nyúlni, szabad egyezkedés tárgya. Pedig vagy ellensége a gadasági liberalizmus az egész magyar népnek s akkor minden vonatkozásban ellensége, vagy nem ellensége, és akkor nem kell így beszélni róla. De állami támogatást kérni, állami subsidiumokat követelni, sőt elfogadni, átkozni a gazdasági liberalizmust, a munkáskérdésben azonban azt mondani, hogy a gazda és a cseléd közötti viszony szabad egyezkedés tárgya, ahhoz nem szabad hozzányúlni: ezt nem lehet. Ha pedig már hozzányúlnak, akkor olyan óvatosan, olyan körültekintéssel kezelik ezt. hogy bizony azokon, akiknek érdekében ezt a törvényjavaslatot megalkották, nem sokat segít. A gyakorlatban véve a dolgot, teljesen igaza volt Inkey báró t. képviselőtársamnak: lia már a miniszter úr hozzálátott és kiragadott ebből a nagy komplexusból egyet, a költözködés kérdését, akkor méltóztatott volna a költözködés kérdésében tovább menni egy lépéssel. Ha már erőszakot követnek a gazdasági liberalizmuson és a régi szentelt tradíciókon és törvényileg szabályozzák a költözködés idejét, méltóztatott volna azt április 24-ében megszabni, mert az április l-e a legszerencsétlenebb dátumok egyike. Engem nem Inkey báró t. képviselő úr okfejtése győzött meg erről, hanem a gyakorlati életből látom, hogy milyen súlyos bajokkal jár ez az április 1-i terminus azokra, akiket ez a dolog érdekel. Nem zárkózom el annak beismerése elől hogy ez a törvényjavaslat egy nagyon pici, nagyon félénk, nagyon kétkedő lépés a javítás felé. Nem zárkózom el az elől, hogy van benne valami pici kis haladás. Bár nagyító üveget kell elővenni, hogy az ember felfedezze a haladást. Arra kérem a miniszter urat, hogy ba már ennek a javaslatnak alkalmából nem rendezte a többi kérdéseket, akkor legalább most, hogy a Ház ezt a javaslatot nem fogadja ellenszenvesen, sőt még én is hajlandó vagyok elismerni, hogy egy pieurka haladás van benne, ne tessék megállani a félúton, hanem mindazokban a kérdésekben, amelyek ehhez a kérdés komplexumhoz szorosan hozzátartoznak, minél gyorsabb tempóban méltóztassék törvényjavaslatokat hozni a Ház elé. Ezzel kapcsolatban, ezzel a kérdéskomplexummal szorosan összefüggően van egy megoldatlan kérdés, amelyet egyízben már bátor voltam a miniszter úr figyelmébe ajánlani és ez: a munkabéruzsora kérdése, amelynél borzalmasabb folytatólagos bűncselekmény nincs. Ezt a bűncselekményt nap-nap után, órárólórára követik el Magyarországon. Azt mondja előttem szólt t. képviselőtársam, hogy a nagybirtokososztály szociális feladatot teljesít. Bátor vagyok ezzel kapcsolatban rámutatni egy nagybirtokra, ahonnét egy Fehér János nevű gazdacseléd, valóban fajmagyar, azt írja, hogy a készpénzfizetése egy évre 25 pengő, a terményjárandósága 10 méter mázsa rozs, 80 pengő értékben, 4 métermázsa búza, 2 szekér galy tüzelőnek, egy tehén nyári tartása, legeltetése, 25 kiló só, 1800 négyszögöl föld, az egész járandóság értéke 239 pengő 50 fillér egy esztendőre. Ezért ennek a szerencsétlen munkásnak nyári időben 16, őszi és tavaszi munkaidőben 14, téli munkaidőben pedig 12 órát kell dolgoznia. (Kabók Lajos: Ez a megélhetés, báró úr?) Ugyanezt látjuk másutt is, ha megnézzük a többi levelet. Van itt egy egész tucat, mind azt mutatja, hogy 239, 237 pengős és ehhez hasonló járandóságok vannak. Kérdem az igen t. miniszter urat: ha ez így van, csoda-e akkor, hogy ha a szerencsétlen cseléd rongyosan jár, csoda-e akkor, ha télvíz idején nem tudja testét megvédeni a hideg és a nedvesség káros hatásai ellen? Hiáiba méltóztatik a minisztertársának azt hirdetni, hogy olcsó szövetakciót csinál a kormány — bármilyen olcsó legyen is az áru — annakidején bolettacsizmát csináltak —, ha nteni bírja <az >a szegény cseléd, az a szegény munkás megvenni, ha a keresetük nem teszi lehetővé azt, hogy ezek az emberek a legminimálisabb mértékben is ruházkodjanak. Annak, hogy mégis valamennyire ruházkodni tudnak, az az oka, hogy a legfontosa élelmiszereket, amik nekik jutnak, eladják és répával, burgonyával, sült tökkel táplálkoznak. Ezeknek a szerencsétleneknek ez a mindennapi tápláléka. A tejet eladják, ami kis baromfit nevelnek, eladják, a kis malacot eladják. Egy kis zsírozójuk van, jó, ha az esztendő négy hónapjára elég, a többi idő alatt a legborzalmasabb nyomorúságban élnek. Itt van azután a lakáskérdés. A miniszter úrnak erről nem kell sokat^ beszélnem, hiszen Magyarország némely részét méltóztatott beutazni. Felteszem róla, hogy benézett az urasági udvarokba és megnézte az ottani gyönyörű berendezkedéseket. A pesti sznobok és a t. túloldal, ha Szovjet-Oroszországról olvasnak,
