Képviselőházi napló, 1931. XXIV. kötet • 1934. október 23. - 1935. március 05.
Ülésnapok - 1931-298
Az országgyűlés képviselőházának 29. bizonyára jóleső érzéssel olvassák, hogy ott négy család húzódik meg egy szobában. Szép állapotok, pfuj Teufel, mondják! Menjenek el a nagybirtokokra, ott is meglátják, hogy egy szobában négy család húzódik meg. Minden sarok más családé. (Kállay Miklós földmívelésügyi miniszter: Kérek adatokat! Azonnal intézkedem!) Meglátják a közös konyhák bájos rendszerét, ahol négy család főz egy tűzhelyen. Nem kell messzee menni, itt van a Dunántúlon elég zsíros nagybirtok! (Felkiáltások a jobboldalon: Nevezze meg!) Hajlandó vagyok a miniszter úrnak megmondani. Meg is mondom a község nevét, nincs semmi titkolnivaló benne. Mezőőrsön egy Ivánkovits nevű földbirtokosnál láttam ugyanezt a rendszert. Ott a szobák úgy vannak csinálva, hogy négy család főz egy konyhában. A kisebb szobákban két család, a nagyobb szobákban négy család lakik., Elismerem, hogy elég nagy, tágas szobák! (Br. Vay Miklós: Törvényellenes! — Meskó Zoltán: Sok törvényellenes dolgot csinálnak itt.) Sok törvényellenes dolog van és mégis csinálják! (Br. Vay Miklós: Elég abszurdum!) Itt van a vasárnapi munkasszünet. Keresztény állam vagyunk, folyton hirdetjük és ha az ember bejön az országba, .akkor ad oculos demonstrálják. De ki törődik itt laziaal, hogy annak a szerencsétlen cselédnek van-e vasárnapi munkaszünetet Ha valaki utazik vasárnap, az láthatja, ha vonattal elmegy egy birtok előtt, hogy bizony nem éppen vidáman, — nem mondom éppen, hogy szántanak, vetnek, boronálnak — de bent az udvarban bizony meg kell dolgozni vasárnap is, hiába írja elő az egyház parancsa, hogy minden hithű kereszténynek hetenként egyszer, vasárnap templomba kell mennie. Bizony a szegény cseléd hat hónapban ha egyszer el tud jutni a tanyáról, akkor is nagyon szigorú ellenőrzés alatt. (Zaj. — Elnök csenget.) A munkaidő szabályozása, a minimális bérek, illetőleg a megélhetés legminimálisabb feltételeinek megállapítása, mind ebbe a kér déskomplexumba tartozik. Ne méltóztassék azt fenyegetésnek venni, amit itt mondok, hiszen végeredményben a miniszter úr nagyon jól ismeri a mi álláspontunkat, mi minden alkalmat meg fogunk ragadni, hogy az urakat figyelmeztessük arra, hogy éppen elég ideje nyomorog, szenved, tűr ez a magyar nép és ha az urak büszkélkednek Európában, Európa színe előtt azzal, hogy Magyarország a béke, a csend és a nyugalom országa, akkor ez nem menti fel az urakat az alól a kötelezettség alól, amelylyel tartoznak a föld népének, a lázárok lázárainak, a mezőgazdasági cselédeknek, a mezőgazdasági munkásoknak. Oda méltóztassanak benyúlni, ott erősítsék meg a magyarságot, ott vannak a magyarság pillérei, nem a bankokban, nem a nagyipari vállalatokban, nem a kartelirodákban, bármilyen kartel legyen is az, A magyar nép millióit méltóztassanak lábra állítani, ha gondolják, altruisztikusan, ha nem úgy gondolják, akkor másként. Mindenesetre, ha lábra akarják állítani őket, úgy egyet még figyelmükbe ajánlok az uraknak: a legjobb módja a talpraállításnak az önsegély. Adják meg ennek a munkáskategóriának az önsegély lehetőségét, a szervezkedés szabadságát, adják meg a lehetőséget arra, hogy társaival egyesülve segíthessen önmagán. Az több segítség, mint a kormány minden jóakarata. Ők ismerik legjobban a sorsukat, ők ismerik legjobban a helyzetüket.Igen t. Ház! Mivel ez a javaslat még csak '. ülése 193% november 13-ÓM, kedden. 45 i nem is egy óvatos lépés, hanem csak egy kis csúszás előre és miután ez senkit ki nem elégít, a legkevésbé azokat, akiknek érdekében alkották s mivel hiányolnom kell ezzel kapcsolatban a többi javaslatot, ezért és a kormány iránti bizalmatlanságból a javaslatot nem fogadom el. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik ! Héjj Imre jegyző: Meskó Zoltán! Meskó Zoltán: Talán tévedés? Elnök: T. képviselő úr, tévedés volt a jegyző úr felszólításában. Nem tudom, mellette, vagy ellene méltóztatott feliratkozni? Meskó Zoltán: Ellene! Elnök: Akkor az következik, aki mellette iratkozott fel! Héjj Imre jegyző: Zeőke Antal! (Meskó Zoltán : Felszólítottak ! ) Elnök: Kérem, az nyilvánvaló tévedés volt! Zeőke Antal: T. Képviselőház! Egy rövid mondattal óhajtok az előttem szólott mélyen t. képviselőtársam beszédébe kapcsolódni, mégpedig azzal, hogy nemcsak önök a túloldalról, hanem — szent meggyőződésem szerint — mindnyájan kivétel nélkül óhajtjuk és akarjuk, hogy a legszegényebb népréteg megtalálja itt Magyarországon a boldogulását. Akarjuk ezt politikán felül, csak azért, mert emberi érzésünk, hitünk, vallásunk és felebaráti szeretetünk ezt diktálja. (Esztergályos János: Csak ne volna olyan nagy ür a szavak és a cselekedetek között!) Mélyen t. Ház! A mezőgazdaságban, mint mindenütt, Magyarországon is már hosszú évszázadokkal előbb a munkarendet, a munkást a jobbágyság intézménye adta. (Farkas István: Jobbágyok vannak itt ma is!) Patriarkális viszony volt, az egyik oldalon adták a munkát, a másik oldalon adták a megélhetést, sokszor jobb, némelykor pedig szomorúbb megélhetést. (Esztergályos János: Acsády és Grünwald mást mond! — Kabók Lajos: 230 pengő egy évre. — Zaj.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Zeőke Antal: A megélhetés bizony nem volt mindig öröm, hanem nagyon sokszor szenvedés. Ennek az intézménynek megvoltak a maga visszásságai. Ilyen visszásságai voltak: a munkauzsora, nagyon sokszor pedig a költözködési vagy munkavállalási szabadság teljes hiánya. Amikor azonban a mi őseink kimerültek a párttusákban, kimerültek a harcokban, gondolkozni kezdtek és ahogyan most önök és mi, ők is gondolkodtak afelett, hogy ezen a szerencsétlen, alacsony sorsú nép rétegen segítsenek. Mindig akadtak olyan derék emberek, akik igyekeztek ennek az intézménynek viszszásságain enyhíteni, hogy az lehetőleg emberi és elviselhető legyen, ha megszüntetni nem is tudták, őseink belátták azt, hogy a jobbágyság intézménye úgy, ahogyan volt hosszú évszázadok előtt, többé nem állhat fenn. Nekünk tehát, mint modern és szociális érzéssel teleitatott embereknek, vagy olyanoknak, akik legalább is ezt hisszük és érezzük magunkról, még inkább kötelességünk ennek a szerencsétlen, szegény népnek a segítségére sietnünk, amely nép annyi sokat szenved a mai nehéz időkben. Amikor ez a törvényjavaslat idekerült elénk, mi a legnagyobb örömmel üdvözöltük ezt, annak ellenére, hogy mi is szívesebben vettük volna, ha többet lehetett volna hozni, vagy többet hozhattak volna ide. (Kabók Lajos: Van olyan törvényjavaslat is, amelyet nem üdvözölnek?)
