Képviselőházi napló, 1931. XXIV. kötet • 1934. október 23. - 1935. március 05.
Ülésnapok - 1931-298
Az országgyűlés képviselőházának 298, kor, amikor látom, hogy az ország többsége kívánja ezt a reformot és amikor látom azt, hogy a cselédségnek egészségügyi és más szooiáüs (Szempontból erre a törvényjavaslatra szüksége van és ezért a törvényjavaslatot megszavazom. (Elénk helyeslés és taps a jobboldalon.) Elnök: Szólásra következik? Brandt Vilmos jegyző: Malasifcs Géza! Malasits Géza: T. Képviselőház! Mindenekelőtt az előttem szólott t. képviselőtársamnak kell felelnem arra a vádjára, hogy belőlünk: a földbirtokososztály elleni gyűlölet beszél. Méltóztassék a képviselő úrnak tudomásul venni, hogy uni semmiféle társadalmi osztályt nem gyűlölünk. (Br. Vay Miklós: Az osztályharc alapján állanak!) Belőlünk nem a gyűlölet beszél, hanem tisztán és 'kizárólag, a munkástársaink iránti szeretet és ha mi a kritika hangját erősebben használjuk, mint az uraknak tetszenék, akkor azt méltóztassanak annak betudni, hogy rengeteg bajt, rengeteg nyomorúságot, rengeteg fájdalmat kell itt nekünk szóvátennünk; olyan emberek fájdalmát, akik ma, sajnos, védtelenül állnak a világban. Főképpen védtelenek azzal a gazdasági hatalommal rendelkező földbirtokos osztállyal szemben, amelynek az igen t. előttem szólott képviselő úr is egyik szószólója és egyik tagja. Nem gyűlölet az, ha éles kritikát gyakorlunk egynémely közéleti tevékenység felett, nem a gyűlölet beszél belőlünk akkor, amikor a mezőgazdasági cselédek és a mezőgazdasági munkások borzalmas sorsát itt szóvátesszük, hanem az a kötelesség, amely minden igaz embert kell, hogy áthasson, amikor látja a föld népének, a saját fajtájának azt a borzalmas nyomorúságát, azt a borzalmas röghöz'kötöttségét, amelyet különösen Magyarországon tapasztalunk. Ne feledje el az igen t. képviselő úr, hogy itt, Magyarországon a földbirtokososztály, főleg a nagybirtok évtizedeken át nebánts virág volt, hogy mindenki, aki nozzányult, csendőrrel, rendőrrel, paragrafusokkal találta magát szemben. Ne feledje el az igen t. képviselő úr, hogy mielőtt mi bejöttünk a Házba, senki nem volt itt, aki szóvátette volna a föld népének azt a borzalmas nyomorúságát, amely az éviszázadok folyamán, ha talán a formáját változtatta is, lényegében azonban ugyanaz maradt. Tehát nem a gyűlölet, hanem a kötelesség beszél belőlünk. En és társaim önt, képviselő úr, és az Ön birtokostársait sem nem irigyeljük, sem nem gyűlöljük. Ellenben kötelességünknek tartjuk és kötelességünknek érezzük minden rendelkezésünkre álló eszközzel a mi fajtánknak, a magyar nép legszegényebbjének sorsa iránt érdeklődni, annak sorsáért verekedni, annak sorsáért még börtönbüntetést is elszenvedni. Méltóztassanak tehát tudomásulvenni, hogy nem a gyűlölet beszél Ibelőlünk, hanem a kötelességérzet. Azt mondja a t. képviselő úr, hogy a földbirtokososztály megteszi szociális kötelességét. Ez a szociális kötelesség nagyon relatív valami. Lehet imádkozni is az emberek jólétéért s emellett az emberek jóléte ezer évig ugyanaz marad, mint amilyen azelőtt volt, bár atki ilyen buzgón imádkozik, azt hiszi,, hogy ezzel szociális kötelességet teljesített. Elhiszem azt, hogy a t. földbirtokososztály tagjai, amikor összejönnek valahol, akár falkavadászaton, akár agarászaton, akár egyéb ilyen összejövetelek alkalmával, megeresztenek egy-egy sóülése 19$k november 13-án, kedden, 43 hajt, — nem akarok erős szót használni, mert akkor az elnök úrral kerülnék összeütközésbe, — sóhajtoznak, mondván: »Micsoda rettenetes világ van! Végignéztem ma a cselédeimet, s egynek sem volt egy pár jó csizmája. Hát ilyen világ is létezik? Es milyen kormány az, amely ezt eltűri?« Idáig terjed az a szociális kötelesség. Igen, szidják a kormányt, szidják a közállapotokat azért, mert a cselédségnek még csizmára sem telik. Arról azonban, hogy ebben a t. földbirtokososztálynak is némi része van, természetesen az uraik nagybölcsen elfeledkeznek. Azt méltóztatott mondani, hogy egy ezerholdas birtok milyen szociális kötelességet teljesít, hogy 138 családnak ad munkaalkalmat. En az igen t. képviselői úrnak csak két írót ajánlok a figyelmébe; nem szocialista írókat, hanem jóravaló polgári írókat. Az egyik dr. Kerék Mihály,, akinek a cikksorozata éppen most jelenik meg a Magyarországban. Nagyon figyelemreméltó, igaz, nemes emberi érzéstől áthatott munka ez. A másik dr. Matolcsy Mátyás. (Báró Vay Miklós: Akarja a könyvét elolvasni?) Ez, a két úr nem szocialista; ezek nem vádolhatók azzal, hogy gyűlölettel viseltetnek a földbirtokososztály iránt, nem vádolhatók azzal, hogy hamis lobogó alatt bolsevista agitációt folytatnak, mégis megállapítják, hogy igenis, a nagybirtok néptelenít, megállapítják, hogy egy és ugyanazon birtoktesten jóval több ember tudna megélni, mint amennyi ma megél. Ha már ennél a kérdésnél tartunk, akkor a Ház szíves engedelmével rámutatok arra, hogy nemcsak a földmunkásság kérdéséből áll a föld problémája, nemcsak arról van szú a föld problémájánál, hogy a föld hány cselédet és hány munkást tud elhelyezni, hanem az is probléma, hogy hány orvost, hány jegyzőt és egyéb szellemi foglalkozású egyént tud elhelyezni. Mert a válság nem állt meg a mezőgazdasági munkásoknál, az; alulról felfelé terjedt és ma már, — ahogy önök szokták mondani, — a nemzet gerincét, a középosztályt támadta meg; annak fiai nem tudnak elhelyezkedni, annak fiai könyörögnek, hogy helyezzük el őket a textilgyárba munkásnak, mert mint orvosok, mint mérnökök, mint jegyzők és mint községi alkalmazottak nem tudnak munkához jutni. Egy nagybirtoknak, minél jobban és minél intenzívebben gazdálkodik, annál kevesebb intellektuellre van szüksége. Kell egy jó kasznár és egy botos ispán, egy kulcsár, egy írnok; azután készen vagyunk. Ha azonban ezen a birtokterületen falu keletkeznék, méltóztassék megnézni, hogy abban a faluban hány intellektuális ember találna kenyeret. Tehát nemcsak a termelésnek és a közvetlenül érdekelt munkásságnak a problémája ez, mint a képviselő úr mondotta, hanem egyúttal az intellektuális középosztálynak is problémája. Akármennyire mondják az urak, hogy mi gyűlöljük és szét akarjuk törni a nagybirtokososztályt, a földbirtokreform be fog következni, és annál jobb, minél előbb fogják az urak a valóban becsületes földbirtokreformot megvalósítani, akár telepítés útján, akár másként, de semmiesetre sem úgy, mint ahogy a képviselő úr mondja, — bár talán nem értettem meg az intencióját, — nevezetesen, hogy ne a kormány telepítsen, hanem telepíttessen. Kikkel* A (bankokkal? Azokkal, akik a föld7»