Képviselőházi napló, 1931. XXIV. kötet • 1934. október 23. - 1935. március 05.
Ülésnapok - 1931-298
Az országgyűlés képviselőházának 298. végződési időpontot határoz meg március 'hó 31-ében. Ez a terminus természetszerűen enyhe időszakra esik, amikor azok a nehézségek és veszélyek nem állanak fenn, amelyeket január l-jével kapcsolatban az előbb említettem. Az utak akkor már teljesen jók, azonkívül pedig az is fontos, hogy a cseléd a szeigődményes földjét még teljes mértékben ki tudja használni. Még a gazdaság rendjét illetőleg sem előnytelen ez az időpont, mert hiszen a vetések legnagyobb része ilyenkor már be van fejezve és éppen a koratavaszi és a későbbi vetések időszaka közé esik, úgy, hogy a gazdaságra nézve lényeges hátrányt egyáltalán nem jelent az, ha a költözködés erre az időpontra esik. Az 1. §. második bekezdése azt célozza, hogy az évesnek minősülő szolgálati szerződések március 31-én végződjenek tekintet nélkül a szolgálati idő kezdetére. T. Ház! Tudni méltóztatik, hogy az 1907:XLV. te. 7. §-a úgy rendelkezik, hogy a gazdasági cseléd szerződése más kikötés hiányában egy évre szól és ez az év természetszerűleg már a kezdettől, a szolgálatbalépéstől kezdve számíttatik. így tehát szükségesnek látszott egy, az eddigitől eltérő jogszabály alkotása, mert ha nem rendelkezik így a törvény, akkor, amennyiben azt akarjuk, hogy a szolgálati év egységesen március 31-én végződjék, meg kellett volna tiltani azt, hogy évközben, március 31. előtt, vagy után valamely gazdaság cselédeket szerződtethessen. Ez pedig — nagyon jól tudjuk — lehetetlen, mert hiszen a gazda elhalálozás, megbetegedés és elbocsátás esetén kénytelen új cselédet fogadni, továbbá változás következhetik be az ingatlan tulajdonosában, azonkívül pedig a gazdasági üzem esetleges megváltoztatása folytán is szükség lehet új cselédre. Azonban a törvényjavaslat értelmében bármikor fogad is cselédet a gazda, a szolgálati idő március 31-én végződik, még pedig mindig a legközelebbi március 31-én, kivéve azt az esetet, amikor január l-e után fogadják fel a cselédet, amikor is nem a legközelebbi, hanem az ezt követő március 31-én jár le a gazdasági év. Az egy évet meghaladó időre szolgálatba lépett cseléd szerződését a szerződésben megjelölt időtartam lejárta utáni március 31-éig hosszabbítja meg a javaslat. A kimondottan egy évnél rövidebb időre kötött szerződések időtartamát azonban nem érinti, a jövőben tehát épen úgy lehet kimondottan félesztendőre, vagy rövidebb időre felfogadni a cselédet, mint a múltban. A 2. § egyszerűen lehetővé teszi azt, hogy a törvény rendelkezése folytán csonkává váló évre szóló szerződések hallgatólagosan meghosszabbíttassanak. A gazdálkodás rendjének megóvása végett szükségesnek bizonyult egyes munkakörökre vonatkozólag kivételes intézkedéseket hozni. Ilyen megállapításokat tartalmaz a 3. %, amely a szolgálati év végződési időpontját az egyes érdekképviseletek javaslatának figyelembevételével juhászra és juhászbojtárra nézve szeptember 30. napjában, a szőlő-, kertgazdaságban és dohány-kertészetben alkalmazott gazdasági cselédekre nézve pedig december 31. napjában állapítja meg. T. Ház! A Képviselőház földmívelésügyi bizottsága szükségesnek találta, hogy a javaslatban megállapított időpontok a törvény hatálybalépésekor fennálló szerződésekben is mielőbb érvényesüljenek. Már most a javaslat ülése 19 S% november 13-án, kedden. 35 eredeti 4. §-a ezt nem tette lehetővé» mert rendelkezése értelmében például az április 24-én vagy szeptember 29-én lefogadott cselédet még az 1935. év folyamán is csak ebben az időpontban lehetne elbocsátani, tehát az elhelyezkedési nehézségek még egy év tartama alatt is felmerülnének. A bizottság éppen ezért a javaslat 4. §-a helyett a jelentésben foglalt új szöveget ajánlja, amely így hangzik (otvassa): fctei térvény rendelkezéseit a hatálybalépésekor fennálló azokra az éves szerződésekre is alkalmazni kell, amelyek a jelen törvény 1., illetőleg 3. §-ában megállapított legközelebbi végződési napnál későbben járnának le.« A bizottság által javasolt rendelkezés a legrövidebb idő alatt érvényesíti a javaslatban meghatározott költözködési időpontokat. Vannak olyan cselédek, akik ez év április 24-én, vagy pedig ez. év szeptember 29-én léptek szolgálatba. Azoknál, akik április 24-én léptek szolgálatba, az intézkedés tulajdonképpen alig jelent különbséget, mindössze 2—3 héttel rövidíti meg szolgálati idejüket. Azoknak szolgálati idejét tényleg megrövidíti, akik szeptember 29-én léptek szolgálatba, de merem állítani, hogy tulajdonképpen ezeken sem esett sérelem, mert nem képzelhető el, hogy bármely gazda nyomós ok nélkül március 31-én elbocsássa azt a cselédet, akit kiteleltetett; a legnagyobb munkaidő kezdetén. Azoknak a cselédeknek szerződéseit, akiknek szolgálati ideje január 1-én végződik, ez a javaslat nem érinti, még pedig azért, mert, amint jól méltóztatnak tudni„ a 9100/1934. M. E. számú rendelet ezeknek a szolgálati idejét már március 31-ig meghosszabbította, tehát ezeknél a szerződéseknél már teljes mértékben érvényesültek a javaslat intenciói. T. Ház! Ez a javaslat a nehéz helyzetben levő kisemberek sorsán kíván segíteni, de amellett meg vagyok győződve, hogy a magyar gazdák szintén megértéssel és szeretettel fogják ezt a törvényt fogadni. Kérem a t. Házat, hogy a javaslatot úgy általánosságban, mint részleteiben elfogadni méltóztassék. (Éljenzés és taps a jobboldalon.) Elnök: Szólásra következik? Dénesfay-Dinich Ödön jegyző: Györki Imre ! Györki Imre: T. Képviselőház! Ha alaposan elolvassuk a javaslat indokolását és ha meghallgattuk az előadó úr indokolását, meg kell állapítanunk, hogy ez a törvényjavaslat tulajdonképpen nem más, mint bejelentése a kormány mezőgazdasági politikája csődjének. (Mozgás a jobboldalon.) Ennek a javaslatnak indokolásából ugyanis azt olvashatjuk, hogy azért van szükség erre a törvényjavaslatra, mert (olvassa): »Az elbocsátott vagy a szolgálatból kilépett cselédek ma már nem tudnak könnyen újabb szolgálati helyet találni s ezért gyakran arra kényszerülnek, hogy a szomszédos vagy még távolabbi törvényhatóság területén keressenek cselédi alkalmaztatást«. Ha a miniszter úr helyesen fogta volna fel a hivatását s ha komolyan akart volna a mezőgazdasági alkalmazottak helyzetén segíteni, akkor nem ezzel a vérszegény javaslattal jött volna ide a törvényhozás elé, hanem akkor arra kellett volna kiterjesztenie a figyelmét, hogy vájjon miként tud a miniszter úr több munkaalkalmat biztosítani a mezőgazdasági alkalmazottaknak, hogy a mezőgazdasági alkalmazottak elhelyezkedése sokkal könnyebben menjen, mint ahogy eddig ment és nem rosszabbul,