Képviselőházi napló, 1931. XXIV. kötet • 1934. október 23. - 1935. március 05.

Ülésnapok - 1931-298

36 Az országgyűlés képviselőházának 298. ülése 19$

h november 13-án, kedden. mint ahogy azt a törvényjavaslat indokolása elismeri. Ennek a módja, igen t. Képviselőház és igen t. földmívelésügyi miniszter úr, nagyon egyszerű: nem. kellett volna és néni kellene egyebet tennie a t. miniszter úrnak, mint beváltani a többször 'hangoztatott programmját, (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) beváltani azt, hogy földreformot, illetve telepítési politikát fog csinálni s akkor, ha a telepítési politikát valóban megcsinálná a miniszter úr és a kormány s azt nemcsak hangoztatná, nemcsak állandóan napirenden tartaná és beígérné, 'hanem meg is valósítaná, erre a törvényjavaslatra — legalább ilyen vonatkozásban — szükség nem lenne és akkor nem kellene ilyen gyászos és ilyen szomorú magyarázattal megindokolni a törvényjavaslat intencióját. Azért sem tartom elfogadhatónak ezt a törvényjavaslatot, mert, ha abból a szempontból nézem, amelyet szintén a kormány hirdet, és hirdetett éppen a tegnapi napon a miniszterelnök úr is, hogy reform-korszok következik el az ő kormányzása idején, ebből a törvényjavaslatból vajmi nehezen lehet azt à reformkorszakot megállapítani, amelyet pedig ugyancsak hangoztatnak mindenkori kijelentéseikben ia kormány tagjai. Ha az igen t. miniszter úr hozzányúlt a gazdasági cselédek jogviszonyának és ügyeinek szabályozásához, akkor nem lett volna szabad az 1907 :XLV. te.-bői egyetlenegy rendelkezést kiszakítani, hanem szükséges lett volna mindazokat a rendelkezéseket revízió tárgyává tenni, amelyek idejüket multaiknak, amelyek elavultaknak tekinthetők s amelyeket még a jobbágy-korszakra emlékeztető szellemben iktattak annakidején törvénybe, mert annakidején a mezőgazdasági cselédeknek a földhözkötését és ^ valósággal a rabszolgasorsban való megtartását iktatták törvénybe. Kérem az igen t. földmívelésügyi miniszter urat, hogy ma, 1934-ben, amikor már több mint ötven éve annak, hogy szétválasztották a közigazgatást az igazságszolgáltatástól, vájjon helyesli-e és fenntartandóknak tartja-e az 1907-es törvénynek azokat a rendelkezéseit. hogy a mezőgazdasági cselédeknek, alkalmazottaknak és munkásoknak munkaviszonyából származó jogviták még ez idő szerint is a közigazgatás elbírálása alá tartoEinákl (Zaj. — Kállay Miklós földmívelésügyi miniszter: Mint a cselédek érdekeinek képviselője helyeslem ezt. TessékV a cselédeket megkérdezni, hova akarnak menni vitás esetekben.) Mint mezőgazdát* mint nagybirtokost meg tudom érteni a t. miniszter urat, mert mindaddig, míg ezeknek a szerencsétlen alkalmazottaknak a munkaviszonyából származó jogviták eldöntése a közigazgatástól és pedig a nagybirtokosoktól függő közigazgatástól van függővé téve, (Ügy van! Ügy van! a szélsőbáloldalon. — Mozgás és ellenmondás a jobboldalon.) addig természetes, hogy mindig a nagybirtokosnak van igaza, és csak ritkán ennek a szegény gazdasági cselédnek. (Zaj.) Elnök: Csendet kérek! A képviselő urat figyelmeztetnem kell, hogy a közigazgatósági hatóságok meggyanusításától tartózkodjék! Györki Imre: Abban az esetben azonban, hogyha a miniszter úr eltünteti azt a különbséget, amely az ipari alkalmazott és a mezőgazdasági munkás között van és a mezőgazdasági munkásokra vonatkozólag is a jogviszonyból származó pereknek eldöntését a rendes bíróságra, a munkaügyi bíróságra bízná, meg vagyok róla győződve, sokkal nagyobb szolgálatot tett volna és tenne a gazdasági alkalmazottaknak, mint amilyent tesz ezzel a törvényjavaslattal. Ne méltóztassék, t. miniszter úr, azt mondani, hogy nem! Nem lehet ezt semmivel sem indokolni és ezt a mai tarthatatlan állapotot semmiképen sem lehet fenntartani. Nem lehet indokolni azzal sem, hogy azért szükséges a közigazgatásra rábízni, mert hiszen a közigazgatás talán közelebb van a munkahelyhez és így jobban el tudja bírálni azokat a kérdéseket, amelyeket el kell bírálni. A munkaügyi bíróság is ugyanazokon a helyeken van, ahol a közigazgatás vezetősége. Ott, ahol főszolgabíró van, alig talán egy-két kivétellel, rendszerint van járásbíróság is. Tehát semmi helyi vonatkozású akadálya nincs annak, hogy e kérdés eldöntését a munkaügyi bíráskodásra bizzuk és joggal kifogásolható az, hogy továbbra is fenntartassék az a patriarchálisnak nevezett, de teljesen anarchikus állapot, amely szerint ma ezt a kapcsolatot kezelik. T. miniszter úr! Nekem bőven volt alkalmam látni azokat a határozatokat, vagy ítéleteket, amelyeket a közigazgatás hoz. Elszomorító ez a jogviszony kérdésének elbírálásánál. Amíg a mezőgazdasági alkalmazottak vitás jogviszonyait tudatlan szolgabírák, vagy tudatlan tiszteletbeli főszolgabírák döntik el, akik a jogiban teljesen járatlanok, — mert teljesen járatlanoknak kell tekinteni őket ezekben a kérdésekben, olyan kérdésekben, amelyekben ezt nem is veszem tulajdonképpen rossz néven — addig a másik vonatkozásban, az ipari és kereskedelmi alkalmazottak jogviszonyainak az eldöntésénél hasonló tárgyú perekben törvényszéki bírák, táblabírák, sőt néha kúriai bírák is ítélkeznek. Méltóztassanak elgondolni, micsoda igazságszolgáltatás folyik ezekben a kérdésekben, amikor tiszteletbeli főszolgabírák és szolgabírák, akik nehezen megtudták szerezni a jogvégzettséget és akik a jogvégzettség megszerzése után a legtöbb esetben soha többé jogi könyvet nem vesznek a kezükbe és jógii irodalommal nem foglalkoznak, vannak rászabadítva a magyar mezőgazdasági munkások jogviszonyainak az elintézésére. Minthogy én teljesen tarthatatlannak tartom- azt, hogy tisztán egy érdekeltség, a nagybirtok osok kedvéért a rendes igazságszclgáltatás keretéből kiszakítva intéztessenek el az ezekből a jogviszonyokból eredő perek, határozati javaslatot nyújtok be, amely szerint kérem (olvassa) : »Utasítsa a Képviselőház a földmívelésügyi miniszter urat, hogy három hónapon belül nyújtson be törvényjavaslatot, amely rendelkezést tartamazzon arról, hogy a mezőgazdaságban alkalmazott munkások és egyéb alkalmazottak munkaviszonyából eredő jogvitás kérdések elintézése a munkaügyi bíróság hatáskörébe tartozzék.,« A másik kérdés, amelyre felhívom a földmívelésügyi miniszter úr figyelmét és amelyet ugyancsak szabályozni kellett volna akkor, ha egyszer már íhozzányult az 1907-es törvény módosításához, az, hogy mi van a mezőgazdasági alkalmazottak kötelező betegség, baleset, aggkori és rokkantsági íbiztosításávalf Ezt a kérdést az 1907 :XLV. te. szabályozta,, illetőleg a szabályozásra egy felhatalmazási lehetőséget adott, amely a törvény 19. §-ába van belefoglalva,, s amely kimondja, hogy addig is, amíg ezt a kérdést törvény rendezi, kormányrendé-