Képviselőházi napló, 1931. XXIV. kötet • 1934. október 23. - 1935. március 05.

Ülésnapok - 1931-309

370 Az országgyűlés képviselőházának S09. mi feladatunk, hogy ki nem próbált gazdatársadalmi vagy politikai rendszerekkel nróbátkozzunk; ez a nagyhatalmak hivatottsága. Minden államnak a maga szervezését a saját erejéből kell meríteni és tessék elhinni, ha én végig nézem azokat iá gazdasági és társadalmi erőket, amelyek itt megvannak, látom, hogy csak okosan, helyesen, jól meg kell őket szervezni. De ne higyük azt, hogy ez a megszervezés olyan lehet, amely ellentétben áll az egyén helyes működésével, gátolja tevékenységében, kezdeményezésében és aláássa elhatározási képességét. r Költségvetési beszédemben azt mondtam, (hogy nekünk egy feladatunk van: a szabadságot kell a nemzet érdekében megorganizálni az egész vonalon. (Igaz! Ügy van! a jobboldalon.) Érdekes dolog, hogy az, amit én mondottam — és talán nem értettek meg egészen, egyesek talán félreértettek — ma már úgynevezett európai polgárjogot nyert, a francia miniszterelnök egyenesen programmpontjává tette. A magyar nemzetnek megvan a maga történelmi adottsága; tekintély és szabadság itt sohasem voltak ellentétes fogalmak, itt mindig harmonikus volt az együttműködés a két elv közt és ez a harmonikus együttműködés ki tudta váltani a kellő eredményt. A tekintély túlhajtva talán zsarnoksághoz vezet, a szabadság korlát nélkül szabadossághoz és anarchizmushoz. Egyiket sem akarjuk, de igenis, akarjuk azt, hogy a kollektiv gondolatot, amely ma mégis csak vezető gondolat az egész vonalon, kellő összhangba hozzuk a szabadság eszméjével, a nemzet érdekeinek alátámasztásával szervezzük meg a szabad erőket és vigyük optimális tevékenységre. Ha ebből a szempontból a jövőt nézem, kedvező megállapításra jutok. Nem tudom, hol áll meg a világ gazdasági felfogása, egyet azonban mondhatok: nem tudom gazdaságilag elgondolni, hogy azoknak az államoknak túlfűtött termelése, amelyek ipari államok lévén, ötszörös vámtételekkel zárkóznak el a világpiaci árakkal szemben és mégsem tudnak elég magas árakat tartani, végeredményben ne rontsa le a versenyképességüket. Nem hiszem a másik oldalon, hogy a túlracionalrzálás meg fogja hozni a maga gyümölcsét, mert a mai válság bebizonyította, hogy mégis nagyobb erő van ott, ahol kellő arány van az emberi munkaerő és a gépi munkaerő közt, mint ahol a gépi berendezkedés túlfűtött lesz a munkaerővel szemben. Ez a helyzet óriási tőkéket köt le, amelyek azután nem egyezer nem tudnak kellőleg mozgásba jutni. Ha ebből a szempontból nézem a helyzetet, el tudom képzelni, hogy éppen azok az államok, mint mi is, amelyek most vannak a fejlődés azon vonalán, ahol nincs meg az aránytalanság a különböző^ termelési agak közt, nagyob'b versenyképességük révén talán kedvezőbben tudnak majd a közel jövőben elhelyezkedni mezőgazdaságukkal alátámasztásra, mert ez lehetővé teszi a versenyképesség f fokozását, abban a versenyben, amely ipari téren jelentkezik a világon. Meg vagyok győződve arról, hogy nem kívánhatjuk, hogy mi nagy tőkeerőket kapcsoljunk bele a termelésbe, mi ehhez szegények vagyunk, azonban ne felejtsük el, hogy a tőke: a munkának az eredménye. Tudás és munka; ezek azok, amelyeket megszervezhetünk és amelyekkel óriási eredményeket érhetünk el a gazdasági élet minden területén és minden vonatkozásában. Ha ez megtörténik, akkor — biztos vagyok benne — más gazdasági jövőt fogunk megélni. ülése 198 U. december 11-én, kedden. En ezeket a törekvéseket látom a kormány elhatározásaiban és ezért üdvözlöm a kereskedelemügyi miniszter urat, amikor ezekkel a törvényjavaslatokkal idejött. Ezek a javaslatok a nemzetközi szolidaritás útjait szolgálják, amely nemzetközi szolidaritás mindjobban utat fog törni magának, mert — meggyőződésem — egyedül ezé a jövő és aki ez ellen a szolidaritás ellen vétkezik, az nemcsak másokkal, hanem önmagával szemben is vétket követ el. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől és a középen.) Mi szervesen akarunk bekapcsolódni ebbe a nemzetközi szolidaritásba és soha nem is akadályoztuk meg ennek az útjait. Mi követeljük a magunk igazát, de ki akarjuk venni részünket ebből a munkából is és amikor üdvözlöm a kereskedelemügyi miniszter urat, ebben az értelemben fogadom el a törvényjavaslatot. (Elénk helyeslés, éljenzés és taps jobbfelől és a középen. — A szónokot sokan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik^ Tobler János jegyző: Kertész Miklós! Kertész Miklós: T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Van valami sajátságos groteszk ellentmondás abban, hogy egy vaskos kötetre rúgó törvényjavaslatot kapunk, amely a vasúti árufuvarozás tárgyában kötött egyezmény ratifikálását kéri, amikor valamennyien érezzük^ hogy mennyire fojtogat bennünket a gazdasági elzárkózás, az egyes országoknak kínai fallal való körülzárása és hogy mennyire lehetetlen, mennyire megvalósíthatatlan ábrándnak tűnik az egyes országok között a közlekedést, az áruszállítást, a gazdasági,hitel-és pénzforgalmat úgy szabályozni, ahogyan ez a háború előtti időben volt. Ezt a groteszk ellenmondást érzem* amikor magam előtt látom ezt a javaslatot. Azt hiszem, előttem felszólalt igen t. képviselőtársam is ezt a belső ellentétet érezhette, amikor fejtegetései során szélesebb területre kiterjeszkedve — amit én helyeslek és nem veszek tőle zokon — kereste és kutatta, hogy vájjon ilyen apróbb és lényegileg kisjelentőségű eseményeken túlmenően lehet-e segíteni azokon a mélyreható gazdasági bajokon, amelyek ezidőszerint a világ súlyos problémáit jelentik. En nem tudom előttem szólott t. képviselőtársamat követni azon az úton, amelyen ő analízisében járt. Nem pedig azért, mert úgy vélem, hogy mindjárt kiin dúló pontja is helytelen. Nem látja meg ugyanis a bajok gyökerét és nem veszi észre a bajok igazi okát és tényleges forrását. Nem akarok most arról beszélni, amit a t. képviselő úr elmondott egy, véleményem szerint végérvényesen letűntnek mondható liberalisztikus-kapita lista társadalmi és gazdasági rendszer dicséreteképpen. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon). Ha a fasiszta formájú kapitalizmus és n liberális kapitalizmus között kell és lehet választani, akkor ezerszer is inkább a liberális kapitalizmust választjuk: ez természetes és magától értetődik. El kell ismernünk és soha nem is vontuk kétségbe erről az oldalról, hogy a történelem során a verseny hatalmas motorikus erő nek bizonyult. Sohasem tagadtuk, hogy a verseny, mint hajtóerő, átvitte, átsegítette a fennálló tőkés társadalmi rendszert több mint másfél századon keresztül a krízisek hosszú során ... (Zaj.) Elnök: Csendet kérek! Kertész Miklós: ... de ha a vizsgálatnak nem kapitalisztikus, hanem szocialista és marxista módszerét követjük és kissé szemügyre vesszük a dialektikus ellentéteket is, látnunk és konsta-