Képviselőházi napló, 1931. XXIV. kötet • 1934. október 23. - 1935. március 05.

Ülésnapok - 1931-309

• 368 Az országgyűlés képviselőházának 309 > nem maradnak meg, csak a filléres vonatok. Ha végigmegyek ezen a vonalon, a kivándorlás stagnál, mert ha még van valahol terület, ahova iki lehetne menni, oda sem lehet elvándorolni. Arról lehet gondolkozni, hogy vájjon helyes volt-e, hogy ezt Amerika megaikadályoizta. Talán elébe vágott a gazdasági élet alakulásának, mert azt hitte, hogy el kell zárni az utat az. európai munkaerőktől, holott egy évszázadon át az európai munkaerő adta meg a legingyenesebb munka és tőkeerőt, a soksok milliárdos fogyasztóelemet, amely a termelésbe és fogyasztásba be tudott kapcsolódni. Ehelyett áttért az egész iparnak a túlorganizálására, a túlracionalizáílására, amelynek ma látjuk a következményeit abban a munkanélkülisébgen, amely őket és az egész világot jellemzi. Tőkeforgalomról nincs mit beszélni. # Mert én azt tőkeforgalomnak nem vagyok hajlandó elfogadni, amikor a tőke hisztérikus idegességgel szalad egyik helyről a másikra, mert nem találja meg a maga biztonságát. Látjuk, hogy ebben a tekintetben usines különbség gazdag és szegény állam között, mindenütt egyformán ez történik. A tőke akkortudja teljesíteni a maga hivatását, ha a gazdasági élet szükségletei szerint tényleg oda tud vándorolni, ahol éppen szükség van rá, és fokozni tudja az illetők gazdasági erejét. Az áruforgalomról már beszéltem. Ez végeredményben az előbbi két tényező kicsúesosodása, sűrített megjelenési formája. Ha ezeket meg tudja oldani a világ, akkor ezek az egyezmények élő valósággá lesznek, tartalom lesz bennük, amely megmutatja a jövő útját. Ezzel kapcsolatban röviden áttérek arra is. hogyan látom a magunk szempontjából a jövő alakulását. Ha a világ alakulását nézem, akkor meg kell állapítanom azt, hogy a világ mégis érzi, hogy organikus abb irányba kell terelődnie és ezen az alapon kell keresnie a megoldás útját. Nagy gazdasági egységek bontakoznak ki. Az egyik oldalon ott áll Anglia a maga gyarmataival, a másik oldalon az Eszakamerikai Egyesült Államok, külön Dél-Amerikta, de mégis bizonyos fokig összekapcsolódva Észaik-Amerikával; ott áll Japán, a maga mind nagyobb gazdasági erejével, nálunk Európában Oroszország mintegy erősen önkiegészülő hatalom; Franciaország, amely szintén mindinkább a gyarmatpolitikára fektette a súlyt. Végig tudnám követni ezt a sort az egész vonalon. Láthatjuk tehát, hogy végeredményben Közép- és Kelet-Európa marad itt, amely gazdaságilag nem tud szervesen kifejlődni, kibontakozni, és hogy a népek érzik ennek a szerves kapcsolódásnak a szükségességét. Csak azokra a klauzulákra mutatok rá, amelyek az egyes népek működését közelebb akarják hozni egymáshoz gazdasági téren. Ilyen az északi klauzula, amely a skandináv államokat hozza bizonyos fokig egy gazdasági egységbe, ilyen a balti klauzula, ilyen az ibér klauzula Spanyolország és Portugália között; újabban ilyen klauzulákat látunk létesíteni a délamerikai államok között. Helyesen járt el tehát a kormány, amikor ezen a vonalon indult el és a római egyezményt létrehozta. Ez a római egyezmény is — csak gazdaságpolitikai részével foglalkozom — organikus megoldást keres ezen a területen; meg akarja oldani az itteni gazdasági erők funkcionálását. Nem a »ma« szemüvegén át kell nézni ezt a problémát, hanem azt kell kutatni, mi en- l ülése 193A. december 11-én, kedden. nek a problémának hivatása, szerepe a jövőben. Azok a rettenetes akadályok,^ amelyek a gazdasági életben jelentkeznek, egészen természetszerűleg kiváltották azokat a törekvéseket, amelyek az önellátás gondolatát optimális fokra akarják vinni. Nem új gondolat, régi gondolat ez. Mindig ott lebegett a népek életében, de csak mint ideológia. Ma elhitte a világ, hogy ezt az ideológiát teljesen és tökéletesen meg lehet valósítani az egész vonalon. A valutapolitikai zavarok talán legjobban alátámasztották ezeket a törekvéseket. De messzemenő gazdasági és politikai okok is voltak, amelyek ezt eredményezték. Nemcsak az a. tény szerepelt itt, hogy az ipari államok, különösen a hatalmas ipari államok függetleníteni akarják magukat más államok terményeitől, hanem volt itt egy erős politikum is akkor, amikor a mezőgazdaság megerősítését tűzték ki célul, amelyet elhanyagoltak hosszú évtizedeken át. Itt akarnak támaszt, erőt nyerni a maguk részére azokkal az áramlatokkal és törekvésekkel szemben, amelyek, mint szélsőséges törekvések, a mai társadalom gazdasági rendjét az egész vonalon alá akarják ásni, meg akarják támadni. Ez a túlfűtöttség azonban ma mintha engedett volna. Ma már kezdi belátni a világ, hogy végeredményben sok fogalom téves, amelyért tegnap még lelkesedtek. Hiszen csak emlékeztetem a t. Házat, hogy másfél évvel ezelőtt is fogalom volt a Zinsknechtschaft és csak azok. akik nem tudnak gazdaságilag gondolkozni, hitték el, hogy lehet úgy takarékoskodni, hogy annak gyümölcsét ne lássák. Az elszakadás a világgazdaságtól, jelszó volt és nagyon örvendetes, hogy ma éppen azok az államok, amelyek ezeket a jelszavakat zászlajukra, írták, kezdik megváltoztatni világfelfogásukat. Örömmel lehet látni, hogy Németország megint a régi jelszót: »Mein Feld ist die ganze Welt«, az én területem az egész világ, tűzte zászlajára, mert kezd rátámaszkodni a maga teljes erejével a többi országokra. Nem is lehet ezeket a,z organikus öszszefüggéseket megbontani anélkül, hogy az mindegyiknek kárára ne legyen. Ezzel szemben természetszerűleg a kis államok nem követhetnek önálló politikát. De nagyon helyes, hogy a kormány egyetler alkalmat sem mulaszt el, hogy ezzel az inorganikus megoldással szemben az organikus megoldásokat keresse. Es én ímeg vagyok győződve arról, hogy ha lépésiről-lépésre tudunk haladni, mert végeredményben nem lehet itt csodákat várni és csodákat alkotni, de ha tényleg Közép-Európa területén belül a római egyezmény, amely messzemenő elvi álláspontokon épült fel, meg nem támadás elvén, a hozzáosatlakozás, a méltányosság elvén kiszélesíttetik, ezek mind olyan tényezők, amelyek jelzik azt, hogy itt valaminek történnie kell, mert különben Európának ez a része gazdaságilag elpusztul. Emlékembe idézem az 1892 körüli időket, amelyek sok tekintetben sokkal mérsékeltebb, de végeredményben épp olyan válságos idők voltak, mint a mai idők. A világ akkor a megoldást kereskedelmi szerződéseken keresztül kereste és éppen a központi hatalmak részéről indult meg az új irányzat, amelyhez azután Olaszország, Svájc,, Belgium, Hollandia, a Balkán-államok és később Oroszország is csatlakozott s megszületett egy olyan gazdasági rendszer Európában, amely ennek a területnek gaz-