Képviselőházi napló, 1931. XXIV. kötet • 1934. október 23. - 1935. március 05.

Ülésnapok - 1931-307

Az országgyűlés képviselőházának 307. ü hitel egyszer sem vétetett igénybe, viszont egy ilyen törvény fenntaxtása akkor, amikor úgy látszik, hogy előbb-utóbb általános hitelügyi rendelkezésekkel kell rendezni a gazdasági és más viszonyok között felborult hitelélet mai helyzetét, eléhevágás lett volna talán bizonyos egyetemes és generális intézkedéseknek, amikor pedig úgy sem látjuk pillanatnyi praktikumát ennek a kérdésnek. Ezért volt különösen az igazságügyi és pénzügyminiszter uraknak az a, felfogásuk, hogy ezt a kérdést ebből a törvényből hagyjuk ki. T. Képviselőház! Megemlítem még Melczer Lilla igen t. képviselőtársam módosításait. Ezek nagyban egyezvén Inkey Pál képviselő úr módosításaival, azt hiszem, meglehetősen elfogadásra számíthatnak. Meg akarok emlékezni Petrováez Gyula képviselő úr felszólalásáról, aki elsősorban a főváros szempontjából foglalkozott a kérdésekkel. En magam teljes elismeréssel vagyok a főváros nagy ügyszeretete iránt,, amellyel a természetvédelmi kérdésekkel foglalkozik. Többek között nagy bámulója vagyok a főváros kertészetének, tehát az egymás iránti teljes bizalom alapján intézhetjük el ezeket a kérdéseket, amelyek a fővárossal kapcsolatosak. Ezennel kijelentem, hogy a végrehajtási utasításban a természetvédelmi területek kijelö,lésénél a főváros bevonását biztosítani fogom. Azokra a kérdésekre, amelyekkel Magyar Pál képviselő úr foglalkozott az erdőtörvénynyel kapcsolatban, nem ^akarok, részletesen kitérni. Igen t. képviselőtársaimnak a rovarkárokra vonatkozó megjegyzéseire már bátorkodtam válaszolni. Ami az alapot illeti, ennek részletes elszámolását közölhetem. Hogy menynyire túlzottak az igen t. képviselő úr aggályai, erre a következő adatok mutatnak rá. Az alapnak a törvényhozás által elfogadott 1934/35. évi költségvetése szerint a,z alap összkiadása 38.000 pengő. Ebből az összegből az erdészeti tudományok és szakirodalmak támogatására, a kopár területek fásításának előmozdítására, az esetleges rovarkárok elhárítására és a szükséges irtási munkák támogatására mindössze 18.000 pengő van előirányozva. Ez tehát a dimenzióiban is szűkre szabott költségvetés, úgyhogy talán a képviselő úr nem is helyez olyan nagy súlyt erre a kérdésre. (Magyar Pál: Mondtam is, hogy nem!) Bátorkodom még megjegyzést tenni arra, amit a, képviselő úr a közgazdasági politikával kapcsolatban méltóztatott mondani. A képviselő úr kettőt mondott. Az egyik az, hogy én kereskedőellenes vagyok. Nem vagyok kereskedőellenes. En a kereskedőt a mezőgazdaság egyik elkerülhetetlen, elsőrendű fontosságú tényezőjének tartom (Petrováez Gyula: Egy szükséges rossz! — Magyar Pál: Nem egy szükséges rossz, hanem egy szükséges jó!), de nem nyugodhatom bele abba, amit a képviselő úr javasolt, hogy t. i. a mezőgazdasági termelést irányítsuk kizárólag a termés irányában és hagyjuk teljes bizonytalanságban az értékesítés terén. Ezt követelni sem a magyar gazdától, sem a világ semilyen más gazdájától nem lehet. (Ügy van! a jobboldalon). Ennek a korszaknak vége van, a föld munkása megszűnt már csak az igavonója lenni annak a földnek (Ügy van! a jobboldalon), ő jogot követel magának ugyanolyan életstandardra, ugyanolyan megélhetési lehetőségekre, mint amilyenekbéri más részesül, lése 193% november 29-én, csütörtökön. 313 mint amilyet az ő súlyos munkájával meg is érdemel. A magyar gazda, figyelemmel fogja kisérni mindig az ő terményei értékesítésének problémáját s én abban a pozícióban, amelyben vagyok, elsőrendű kötelességemnek tartom ezt a kérdést napirenden tartani és figyelemmel kísérni. (Éljenzés és taps a jobb- és a baloldalon.) En nem tartom azt sem, hogy a közvetlen kapcsolatot meg lehet teremteni a termelő és a fogyasztó között, én szükségesnek tartom a kettő között a kereskedőt, nemcsak mint harmadik termelési tényezőt, hanem mint a polgáriasultságnak olyan tényezőjét, amelyet a mi eletünkből nem lehet kikapcsolni sem nemzeti, sem gazdasági, sem társadalmi szempontból (Uési Géza: Helyes!), viszont neki alkalmazkodnia kell ahhoz, hogy a termelő megkapja munkájáért azt, amit megérdemel, a fogyasztó nem akar többet fizetni azért a produktumért, mint amennyit okvetlen meg kell fizetnie. À kereskedőnek a kettő között kell elhelyezkednie s a konjunkturális helyzetekben nem szabad kihasználnia az egyiket és másikat, (Magyar Pál: Tessék szabaddá tenni!) hanem egy állandó magas foglalkozási ággá. kell átminősülnie, amely a másik két tényezővel, a termelővel és fogyasztóval együtt összhangban oldja meg ezt a kérdést. (Magyar Pál: így lesz abban a pillanatban, amint szabaddá méltóztatik tenni a kereskedelmet!) T. képviselő úr, erről talán már volt alkalmunk néhányszor beszélni, ebbe talán ne menjünk bele. Sajnos, éppen ellenkezőleg áll a helyzet. Méltóztatott egy érvet felhozni, hogy az én gazdasági politikám helytelenségét az mutatja, nogy Ausztria a külkereskedelmi passzivitásból ma már aktívvá lett. Ehhez az én gazdasági politikámnak semmi hozzájárulása nincs. En csak annyit tettem, (hogy kereskedelmi szerződést kötöttem — talán miniszterségem első napjaiban — azzal az Ausztriával, amellyel kereskedelmi szerződés nélkül voltunk. Igyekeztem ezt több etappe-on fenntartani és mind a két állani érdekeinek megfelelően kidolgozni. Igyekeztem abba a kereskedelmi szerződésbe talán néhány olyan eszmét és irányelvet belefoglaltatni — ennek a való élethez való alakulását, állandó ellenőrző-bizottságok létesítését, egy arányszám beiktatását — amelyek ma már egész Európában bevezetődtek a kereskedelmi szerződésekbe és amelyeknek ez volt az első mintája. De méltóztatik tudni, hogy Ausztria mivel érte el az aktivitást? Mivel szűnt meg passzív állam lenni 1 Azzal, hogy teljesen kezébe vette a termelésnek és a fogyasztásnak irányítását, teljesen úgy vette kezébe, hogy semmiféle felesleges cikket nem engedett be az országba, termelését felfejlesztette ott, ahol lehetett és olyan magas árakat bizosított a mezőgazdaság számaira, hogy azok által lehetővé vált a belső termelésnek nagymértékű fokozása s így ebből a passzívumból vissza tudta az országot fejleszteni. Sikerült olyan magas árszínvonalat elérnie abban az országban, amely a szociális kiegyenlítődöttségnek igenis egyik alapja. Mert a nagy olcsóság — nem aka^ rok most erről a kérdésről közgazdaságilag beszélni, csak történelmi visszapillantásban — mindenütt a szegénység társa volt és a szegénységgel együtt haladt. A háború előtti igazdag országok drágák voltak, kiegyenlítődött^ szociális helyzetük volt, míg a szegény országok, Magyarország és más országok az olcsó és ki