Képviselőházi napló, 1931. XXIII. kötet • 1934. május 17. - 1934. június 26.
Ülésnapok - 1931-280
Az országgyűlés képviselőházának 28 lai tagozat kérdését abból a szempontból kiindulva, hogy ez az iskola a magyar nép többségének egyetlen iskolája (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) és ennek az iskolának életrevalósága, a modern kor követeimenyeihez való alkalmazkodása jelenti azt, hogy a mi népünk hogyan illeszkedik bele a mai kor viszonyaiba, mennyire lesz alkalmas azoknak a feladatoknak elvégzésére, amelyeket az egyre komplikáltabbá váló társadalmi és termelési viszonyok a népekre rónak. Az előadó úr szerint a 'kultuszkormány legfőbb gondja a népoktatás fejlesztése. Ugyanakkor, amikor ezt megállapítja, kénytelen bevallani, hogy ez a folyamat megakadt, hogy a beruházásokkal szakítani kellett, hogy óvodaés iskolaépítésekre nincs pénz és a beiskolázás körül is bajok vannak, amint bemutatott lélekszám-statisztikai adataival ő maga igazolta. En ebben a pillanatban meg is elégszem azzal, hogy a mi kritikánk legilletékesebb igazolása jött íme az előadó úr szájából és tovább, részleteiben ezzel a kérdéssel nem foglalkozom, hiszen a félórai idő nem is alkalmas arra, hogy ezt a sokrétű és mélygyökerű problémát teljesen végigkövessem. Ezért kiemelem a népiskola problémakörének egyik szálát, rámutatok ennek az egyik szálnak ma különösen megfontolásra megérett voltára és anélkül, hogy ennek a problémakörnek egyéb területeit kisebbíteni akarnám, csak ezzel az egy területrésszel foglakozom, kiemelve a népiskolának, mint kultiírkérdésnek gazdasági vonatkozásait is. Ez a problémaszál az iskolakötelezettségi korhatár és ezzel kapcsolatban a népiskolából kikerült 12—16 éves ifjúság kérdése. Pártom már ismételten kifejezésre juttatta a törvényhozásban és a nyilvánosság előtt is azt, hogy a népoktatási kötelezettség korhatárát mind kulturális^ mind gazdasági szempontból elégtelennek találja. Ez a meggyőződésünk és megállapításunk a legutóbbi ' évtizedben a kulturális fejlődés és a gazdasági nyomorúság idején még jobban megerősödött, és azt valljuk, hogy a jelentkező bajok ellen rendkívül fontos és lényeges segítséget nyújtana az, ha a munkásifjúságnak a munkapiacra való tó dúlása egy későbbi életkorban következnék csak be. Ezeket a fiatalokat ma olyan korban bocsátja el az iskola, amikor még sem testileg, sem szellemileg nincsenek teljesen felkészülve. Hivatásuk és az élettel való harc olyan feladatokat zúdít reájuk, amelyeknek ebben a korban még nem tudnak megfelelni, és a testi és lelki romlás fokozott veszedelme leselkedik reájuk. Aki ma körülnéz a munkapiacon, az látja, hogv 10.000 számra vannak kenyér- és munkanélkül 14—25 év közötti fiatalok, és az iskolaköteles korhatár befejezésével úiabb 10.000-res rajokat bocsátanak ki az iskolák a munkapiacra. Ebben az esztendőben is Budanesten 15.000. a vidéken 25.000 gyermek hagyja el az iskolaköteles korhatár bevégeztével az iskolát, tehát 35.000 főnyi új megterheléssel kell számolnunk. Ezek az újonnan jöttek egészen elenyésző kivétellel sem tanonc-, sem egyéb más munkaviszonyba nem tudnak jutni és legfeljebb mint alkalmi munkások, kifutók, napszámosok tudnak néhány fillért keresni. Ha körülnézünk, látjuk, hogy a szakmák legnagyobb része el van zárva az iskolaköteles korhatáron túl jutottak elől. Nincs szükség a szakmákban utánpótlásra. A nyomorúság és az agrártendenciák pusztító hatással avatkoztak be a mindig elsőrangú magyar szakmunkás-kénzésbe. Ezt az állításomat a legjobban bizonyítja az iparisko. ülése 1934. május 18-án, pénteken. 69 Iákról szóló jelentés, amely szerint az idén 10.245-tel kevesebb ipariskolai tanonc volt beiratkozva, mint tavaly. Még kedvezőtlenebb az arány akkor, ha ezt az évet az 1927/28. évvel hasonlítjuk össze, mert akkor körülbelül 46%-os apadásról adhatunk számot. Ha ez a 46%-os apadás részben azt is jelenti, hogy ezekben az évjáratokban jelentkezett a háború alatti csökkent születési számok hatása, mégis nagyobbrészben azt mutatja ez, hogy az iskolát elhagyott munkásifjúság elhelyezése az iparban egyre nehezebbé, sőt már-már lehetetlenné válik. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Nem mutatkozik azonban biztatóbb jelenség a mezőgazdaságban sem, (Farkas István: Sőt!) hiszen a felnőttek napszáma ma már annyira összezsugorodott, hogy a gyermekmunka jelentős visszaesésével számolnak, ami bizonyos értelemben vigasztaló jelenség ugyan, de ennoü motívumai és kísérő jelenségei annál szomorúbbak. Az a gyermeksereg tehát, falun és városon egyformán, amely túljutott az iskoláztatási kötelezettség korhatárán, magára van hagyatva, városban és falun egyaránt, az élet folytonosságából kiesett és egy olyan átmeneti szakaszba jutott, amely az ő számára egyénileg csak úgy, mint végső eredményében a társadalom felé rendkívüli veszedelmeket jelent. Néhány évvel ezelőtt a Nemzetközi Szakszervezeti Szövetség brüsszeli kongresszusa, elsősorban munkapiac-politikai okokból követeléseinek, programmpontjainak sorába iktatta az iskolakötelezettségnek a 16-ik évig való kiterjesztését. Az újabb kísérletek során az Egyesült Államokban a Roosevelt-féle kísérletezés is a gazdasági élet gyógyulásának egyik nagy lehetőségét abban látja, ha a foglalkozásra bocsáthatók korhatárát felemeli és addig, amíg foglalkozásra bocsátja a gyermeket, iskolai nevelésben részesíti. Ez természetes és magától értetődő is, hiszen ha egynéhány évjárat iskolában marad, ha az iskolakötelezettség határát felemeljük, ezzel részben a munkapiac könynyebbüí meg, részben pedig az életre felkészülő fiatalság testi és szellemi felszereltsége válik tökéletesebbé. Ezek tehát mind olyan konzekvenciák, amelyeknek a józan ész logikája szerint oda kellene vezetniök, hogy a kérdés megoldásával járó áldozatokat vállalják a kormányok. Ez a fiatalság, amely későn jut a munkapiacra, lényegesen megváltozott értékű tényező volna a gazdasági és társadalmi életben a hoszabb iskolai előkészítés után, amelyhez nálunk elsősorban arra volna szükség, hogy végrehajtsák azt a házhatározatot, amely a kormányt a 8 osztályos népiskola megalkotására kötelezi, amelynek legilletékesebb kritikáját éppen Kornis képviselő úr mondotta el a túlsó oldalról ebben a Házban. (Büchler József: Szégyene az országnak — azt mondta!) A tudásnak és a munkára való alkalmasságnak érzése, az a szociális lendítő erő, az a szociális- stimuláns, amelyet az jelent, hogy magáról valaki gondoskodni tud, ezek mind olyan leikig tényezők, amelyek a pubertás határán lévő ; az életbe dobott fiatalságnak nyugtalanságát, zavarait, félelmét megfelelően gyógyítani és áthidalni segítenének. Sajnos, azonban az Iskolát korán elhagyott ifjúság eme átmeneti szakaszán a diktatúrákra heidegzett gondolkozás nem tud és nem akar segíteni. Helyette minj denütt a fasizmust kopirozzák, ezen a szörnyű szakadékon, amely az iskola és a foglalkozás között van, a balillák és a hitlerjungek f módszerei szerint akarják átkergetni az ifjúságot.
