Képviselőházi napló, 1931. XXIII. kötet • 1934. május 17. - 1934. június 26.

Ülésnapok - 1931-280

70 Az országgyűlés képviselőházának $ pedig ezek a módszerek minden gondolkozó ember megállapítása szerint is társadalmilag teljesen értéktelenek és a kollektív érzés elpusztítását jelentik. Kultúra- és problémamentes lélektompító drillel alakított gondolkozást jelentenek és olyan tömegeket formálnak, (Farkas István: Hogy jók legyenek ágyútölteléknek!) amelyek a vak tekintély tiszteletet, az alá- és felérendeltségen alapuló erőszak-szervezet elfogadását és igenlését tartják életük valódi tartalmának. Persze ebben az atmoszférában szinte reménytelennek látszik, hogy úgy kulturális, mint gazdasági szempontokra hivatkozzam és ezek alapján követeljem az iskolakötelezettségi határ felemelését. Hiába hozom fel ebben az atmoszférában azt, hogy a modern társadalmi élet sokkal magasabb színvonalú társadalmi tudást és érettséget követel meg, mint amennyi a mi rendkívül alacsonyan megállapított korhatárunkig és a rendkívüli viszonyaink között átlagosan elérhető. Sőt, ha pesszimista volnék, arra is gondolnék, hogy egyáltalában van-e értelme annak, hogy ebben a mai megőrült világban ennyi költséggel faragjanak embert az emberből, amennyi egy komolyan végzett közoktatási reformmunkára szükséges volna. Ha ebben a mai világban a gyermek teljesen tudatlan és analfabéta marad, akkor lelkileg is sokkal alkalmasabb arra, hogy a rá váró sorsot elfogadja és ebben az esetben a megtakarított pénzt majd másra lehet fordítani. Ez természetes, hiszen másra, hatalmi tárcákra, fegyverkezésekre elköltve a pénz éppúgy haszontalanná válik, mintha embernevelésre fordították volna és az embert egy ostoba golyó, vagy gáztámadás tudatlanul éppúgy elpusztítja, mintha a legmágasabbfokú müveitségben részesült volna. Szörnyűséges azonban, hogy ez a gondolat uralja ma a világot és a kultúra terjesztése, a gazdasági élet gyógyításának gondja helyett az egyik oldalon esztelen fegyverkezésekbe Ölik az értékeket, a másik oldalon pedig a félelem követtetett el valósággal esztelen cselekedeteket az emberekkel. Az iskola ma európaszerte, sőt mondhatnám világszerte ezt a mentalitást táplálja, a felkészülésnek, a revansnak, a lihegő bosszúvágynak az érzését szolgálja és mindenütt az egész világon azt tapasztaljuk, hogy az iskolákban mind mélyebbre szorul a imüveltség adásának, az életre a gazdasági és társadalmi feladatokra és kötelességekre való előkészítésnek a munkája, mindig kevésbbé terhelik meg a gyermekek agyát azokkal az eszmékkel, amelyek a mi esztelen társadalmi rendünkben egyre feleslegesebbekké is válnak. A társadalom ideálja ma a diktátor, akinek a szociális, és antiszociális ifjúságra van szüksége, hogy tébolyodott terveit megvalósíthassa, a világ gonosztevői pedig fegyvert szállítanak a diktátornak és zárt sorokban állanak a diktátor tervei mellé. Mik ezek a tervek? Mi az, amivel világszerte foglalkoztatják az ifjúságot? Néró valamikor felgyújtotta Rómát, hogy annak lángjánál lantját pengethesse. A mai diktátorok ambiciózusabbak, ők csak az egész világ égésénél tudnak és akarnak kielégülni és nem is kell saját lantjukat pengetni, mert az emberi méltóság tudatától megfosztott ifjúság lélektelenül önmaga énekli az ő dicsőségüket. Az előbb azt mondottam, hogy ha pesszimista volnék, ezekre gondolnék, de én egy optimista^ világnézet vallója vagyok és az a meggyőződésem, hogy ilyen körülmények között a »véres költő« utódai mégis csak heros0. ülése 193U május 18-án, pénteken. tratesi dicsőséget érnek el. A pusztulásnak, a pusztításnak ez a gyönyörűsége, amely eltölti őket. ha ők nem is tudják, mégis csak a társadalmi rend pusztulásának szól. (Úgy van! Ügy van! a szélsőbáloldalon.) Az a meggyőződésünk, hogy nem és ezerszer is nem pusztulhat el az emberben élő igazságérzet, a társadalmi fejlődésnek a diktátoroktól független vonala és abban a tűzben, amelyet ők gyújtanak az iskolákon keresztül is az egész világon, csak ennek a rothadt, embertelen társadalmi rendszernek intézményei éghetnek el, hogy az üszkök helyén azután felépüljön az őrültek és gonosztevők fantáziája által el sem érhető új világrend. Mivel az a meggyőződésem, hogy a tárca költségvetése egy vonalnyival sem kívánja közelebb hozni ezt a rendet, amelyért mi dolgozunk, sőt mindent elkövet, hogy ez a feltörekvő generáció ennek munkálására lelkileg alkalmatlan legyen és azért is, mert azok az anyagi eszközök, amelyekkel a tárca dolgozik, csak a hatalmi tárcák maradékát és morzsáját jelentik, amivel pedig, elismerem, a legjobb szándék sem tud olyan eredményeket elérni, amelyeket mi kívánatosnak tartunk, én a tárca költségvetését nem fogadom el. (Helyeslés és taps a szélsőbaloldalon,) Elnök: Szólásra következik?' Esztergályos János jegyző: Heckenberger Konrád! Heckenberger Konrád: T. Ház! (Halljuk! Halljuk) Amikor Franciaországban Bonaparte Lajos államcsinnyel megbuktatta a második köztársaságot, nem akadt egész Franciaországban egy férfiú, aki felemelte volna tiltakozó szavát; a megalkuvás, önzés, gyáva meghunyászkodás lett úrrá az egész országban. Lacordaire, a híres egyházi szónok, midőn látta hazájának anyagi és erkölcsi romlását és a. nemes francia léleknek elaljasodását, mélyen elszomorodott és kétségbeesett hazájának jövője felett. Felment az első vasárnap a szószékre és a Notre Dame-ban elmondta utolsó, de legszebb beszédét, amely így kezdődik: Esto vir, légy férfi! Es szava, amely megrendítette a lelkeket, mint a vihar zengése zúgott végig a templomon és egész Franciaországon: Esto viri, legyetek férfiak! Mi ma nemcsak egy nagy gazdasági válságnak, hanem egy nagy lelki válságnak, egy nagy erkölcsi megrázkódtatásnak korát is éljük, nemcsak anyagiakban romlottunk le, hanem jellemben is koldus szegények lettünk, képtelenek lelkesedni és áldozatot hozni nagy ideálokért, nagy eszmékért. Ezekben a válságos időkben a kultusztárca képviselője az, aki egész egyéniségével, egész kultúrpolitikájával, amelynek központjába a nemzetnevelést állítja, bátran hirdeti az országnak, hogy nekünk férfiakra, jellemekre van szükségünk. Káli, hogy valláserkölcsi alapon kineveljük, kitermeljük a hagyományokhoz, az apák hitéhez hű, acélosabb, gerincesebb férfitípust, amelyre bátran fel lehet építeni a jövő Magyarországot. (Helyeslés a jobboldalon.) T. Ház! Közhely, de örök igazság marad az, hogy a tradícióktól büntetlenül elszakadni nem lehet. (Iga&! Ügy van! a jobboldalon.) Minden fejlődésnek a múltban kell gyökereznie. Az a nép, amely múltját megbecsüli, balsorsban is mindig a múltból erőt, lelkesedést és kitartást merít. (Taps a jobboldalon.) A kishitűség, a kétségbeesés legsötétebb korszakában is a nemzet géniusza némán rámutat törté-