Képviselőházi napló, 1931. XXIII. kötet • 1934. május 17. - 1934. június 26.

Ülésnapok - 1931-279

Az országgyűlés képviselőházának 279. dem Haus' des Richters gehen.« Otthon kell megnézni a bírót, akkor lenét látni, hogy milyen az a státus. Képzeljék el azt a szomorú, szegénységbe süllyedt bírót, aki elment hivatalába és szemem láttára kénytelen volt egy milliót megítélni egy bankfiúnak végkielégítésül és amikor hazament, egy rántott levest ebédelt. (Jánossy Gábor: Ez a többi magyar tisztviselőre is. áll!) A bíró nem olyan tisztviselő, mint a többi. (Jánossy Gábor: Egyforma mind, az állam szolgája! Nincs különbség! Minden tisztviselőnek függetlennek kell lennie!) Engedje meg, t. barátom, hogy az idő rövidsége miatt ne vitázzam vele, de ha ő azt mondja, hogy egyforma, akkor nem tudja, hogy mi az ítélkezés, s nem tudja azt, hogy a bírónak, aki; nek függetlennek kell lennie, mindenki fölé kell emelkednie. (Jánossy Gábor: Minden tisztviselőnek függetlennek kell lennie! — Büchler József: De elsősorban a bírónak! — Lányi Márton: Mit mondott az államtitkár, ezt nem tetszett mondani!) Kénytelen vagyok megerősíteni mindazt, amit Györki Imre t. barátom ^ itt az igazságszolgáltatás fogyatékosságáról elmondott és kénytelen vagyok azt mondani a mélyen t. miniszter úrnak, hogy, míg a törvényben az előzetes letartóztatás és a vizsgálati fogság kivételként van kezelve, a gyakorlatban ez most szabály. Mindenkit, aki a jus placeti alapján odakerül, egy rendőrfogalmazó letartóztathat, úgyhogy néhány napig megszenvedi azt a fogságot. És ha már itt tartunk, engedje meg a t. Ház, hogy egy hallatlan anomáliára hívjaim fel figyelmét. Amikor a bűnvádi perrendtartásról szóló törvényt alkották, akkor a'bba betettek egy szakaszt, amely szerint biztosíték mellett visszaadják a szabadságát annak, aki le tud tenni ennyi meg ennyi értéket. Amikor nem hallunk egyébről, mint védett birtokról, nem hallunk egyébről, mint olyan igazságügyi intézkedésekről, amelyek a gazdasági nyomorúság elhárítását célozzák, akkor lehetetlen, hogy még mindig az a partikuláris intézkedés legyen érvényben, hogy akinek pénze van, az megvásárolhatja szabadságát. Nagyobb igazságtalanságot egy gazdaságilag leromlott államban nem tudok elképzelni, mint azt, hogy aki biztosítékot tud letenni, jóllehet, bűnös, szabadságát megóvhatja, ezzel szemben annak a szegény embernek, aki ártatlanságát hangoztatja, azt mondják: a várható büntetés nagyságánál fogva fogságban kell maradnia. (Ügy van-! Ügy van! a jobboldalon.) Azt mondom, hogyha már nivelláláshoz nyúlunk, akkor nyúljunk ezekhez a témákhoz. T. Képviselőház! Itt említés történt a rehabilitációs törvény alkotásáról. Ennek én vagyok a leghivatottabb követelője azért, mert errenézve 1929-ben törvényjavaslatot , nyújtottam be a t. Háznak. 1929 április 30-án az akkori igazságügyminiszter úr helyesnek találta azt — naplóból idézem — és szórói-szóra a következőket jelentette ki (olvassa): »Én tehát azt kérem t, képviselőtársaimtól, — mondotta a miniszter úr — méltóztassék belenyugodni, hogy én ezzel a kérdéssel foglalkozom, gyakorlati megoldást keresek és itt az igazságügyminisztériumot már abban az állapotban találtam, hogy ott igen élénken előkészített javaslat van.« Arra kérem a mélyen t. miniszter urat, kegyeskedjék megmutatni ezt az 1929 óta miniszteri büróban igen élénken előkészített javaslatot és méltóztassék azt velünk megülése 1934 május 17-én, csütörtökön. 11 ismertetni. Tudom, hogy a politikai személyváltozás nem kötelezi az utódot az előd ígéreteinek betartására, de van egyéb is, az én szótáramban, van egy olyan politikai etika, amely szerint ha már az egész minisztérium van idézve és a felelős miniszter a minisztériumot mutatja be olyképpen, amely már 1929ben elkészítette a javaslatot, akkor 1934-ben ne mondhassák a kongresszusokon, amelyeket a müveit Nyugaton tartanak, hogy csak Magyarországon nincs rehabilitációs törvény. Csak nálunk kell olyan nagy előkészület ahhoz, hogy a rehabilitációs törvény elkészüljön? Ami pedig Magyarországon a bíráskodást illeti, azt tartom, a mélyen t. miniszter úr elsősorban arra gondoljon, hogyan állítsa helyre a jogfolytososságot. Amikor a háború dúlt, a Magyar Jogászegyletben tartottam egy igénytelen előadást arról, hogy milyen törmelékek azok, amelyeken járnunk kell és a polgári és büntető igazságszolgáltatás területén rámutattam arra, hogy a bíróság épületének csonkasága, az esküdtszék szünetelése és minden egyéb, mennyire alkalmas arra, hogy ennek az országnak a maga eszményiségeiben való leromlása bekövetkezzék. Akkor ezt mondotta a Jogászegylet elnöke: »Annyira igaza van az előadó úrnak, hogy ha Isten éltet bennünket, első dolog lesz mind a gazdasági, mind a kereskedelmi, mind az ipari kérdés mellőzésével elsősorban arra gondolni, hogy az igazságügyi romok eltakaríttassanak s a kivételes hatalomnak érvényesülnie ne lehessen.« Ez a legitimitásnak, a jogfolytonosságnak a kérdése. A magánjogi területen éppúgy helyre kell állítani a jog uralmának folytonosságát, mint közjogi területen. Nagyon csodálkozom, hogy mi itt folyton vitatkozunk és emlegetjük a végleges államrend közjogi felépítését, de nem akadt itt még miniszter, — és nem akadt különösen igazságügyminiszter — aki azt mondotta volna, hogy ennek az előkészítése az ő reszortjába tartozik. Például az államfői hatalomnak, az 1920:1. tc.-nek fejlesztése, valamint az állami rend további megalkotása és annak közigazgatási része, a demokratikus választójog előkészítése itt mind csak hangzatos frázisok alakjában jelenik meg. Itt minden kormány bejelenti, hogy programmjában van a titkos választójog, mind ígéri, de eddig egy sem valósította meg. (Zsigmond Gyula: A Gömbös-korra ány megvalósítja, egészen nyugodt lehet!) Néhány nappal ezelőtt még nem ezt mondotta a t. képviselő úr. (Kelemen Kornél: Most már tudja! — Propoer Sándor: A vonatkésés már úgyis túlnagy!) A politikai terület tehát a színváltozásoknak igen gyakori képét mutatja és ez a koreográfia, mint megengedett dolog, legyen a mélyen t. képviselő úr dicsérete, de azért mi mégsem emellett vagyunk. (Jánossy Gábor: Igen magas, de értjük! — Derültség.) Boldog vagyok, hogy kielégíti a mélyen t. képviselő urat. Mi, hála Istennek, elmondhatjuk, hogy jogállam vagyunk és nálunk van még parlamentarizmus, itt még ülésezik a Képviselőház, éjfélig is ülésezik, de ha van, (Propper Sándor: Ha van, miért nincs 1) akkor méltóztassék megengedni azt a kívánságot és azt az óhajtást, hogy legyen vége a hangzatos kijelentéseknek, fogjunk munkához, és ezért engedje meg a t. HRZ és a mélyen t. miniszter úr. hogy figyelmébe ajánljam a következő határozati javaslatot (Halljuk! Halljuk! — Olvassa): »A Kép; viselőház 21 tagú bizottságot küld ki az állami 2*