Képviselőházi napló, 1931. XXIII. kötet • 1934. május 17. - 1934. június 26.

Ülésnapok - 1931-280

Az országgyűlés képviselőházának 230; ülésé 193% május íS-án, pénteken. 83 litikailag sehova sem mehettünk és amikor a diplomácia sem tiudott elindulni, hogy felvegye a baráti kapcsolatokat, akkor a magyar művészek voltak azok, akik megteremtették a nemzetek között az összeköttetést, akik külföldi kiállítások óriási sikereivel egyrészt felhívták a magyar nemzet kitűnőségeire a figyelmet, (Ügy van! Ügy van!) másrészt pedig becsületet iszereztek elhiagyatottságunkban, elnyomottságunkban a magyar névneik és bizonyították azt, hogy megcsonkítható ez az ország, lehet demarkációt vonni a teste közé, de a magyar géniusz meg nem csonkítható és az teljes terjedelmében és hatalmasságában szállt ezen ia csonka határon túl a külföldi országokba és hirdette a magyar nemzet örökké élő nagyszerűségét. (Farkas Elemér: Ez így van!) De ha elismerem ezt az egyik oldalon, ugyanakkor meg kell állapítanom, hogy nem tesszük helyesen még politikai szempontból sem, ha azokkal, akik a magyar nemzetnek ilyen dicsőséget szereztek, ilyen mostohán bánunk. Mert igenis kívánatos volna, hogy adassék meg a mód és lehetőség arra, hogy ezek a kitűnőségek tényleg érvényesülni tudjanak és kitűnő munkájukkal kifelé gravitálhassanakT. Ház! Éppen ezért arra kérem az igen t. kultuszminiszter urat, hogy azt az egészen kis összeget, amelyet a különböző művészetek támogatására felvett, legyen kegyes felemelni. Azért a tényért, hogy rendez vagy rendeztet egy nemzetközi kiállítást, mindenesetre megérdemli, hogy köszönetet mondjunk, de ezzel a kérdés még nincs megoldva. Tagadhatatlan, hogy ezzel a ténnyel a művészeti béke szempontjából hatalmas lépést tett élőre és ez nagyon helyes is, azonban gazdasági szemponthói ez még nem jelent megoldást. Ne felejtse el az igen t. miniszter úr, hogy most fokozottabb teljesítési képességet kell, hogy vállaljon a kultuszkormány azért is, mert az általános gazdasági leszegényedés révén az a társadalmi osztály, amely eddig támogatni tudta a művészetet, úgyszólván teljesen kiesett, sőt mi több, ez jelent ma konkurrenciát a művészetnek, mert azok a bizonyos gyűjtemények, a magántulajdonban levő képek, szobrok és műtárgyak, amelyeket jó időkben az említett társadalmi osztály tagjai megvettek, ma magánaukciók^ révén kerülnek forgalomba, cserélnek gazdát és ezzel letörik a magyar művészek alkotásainak árait. T. Ház! A másik kérdés, amit szóvá kell tennem és amelyben nem tudom teljesen elfogadni a mélyen t. miniszter úr álláspontját és elgondolását, a művészeti politika kérdése. Ki kell hogy jelentsem: nem helyeslem, ha politikát viszünk a művészetbe. (Farkas Elemér: Ez igaz!) Nem iszabad ehhez a kérdéshez politikai szempontból hozzányúlni. (Farkas Elemér: Nem is akar senki!) Hagyjuk érvényesülni a művészek között az úgynevezett művészeti politikát. Be kell vallanom, hogy azért nem értek egészen egyet ebben a tekintetben az igen t. miniszter úrral, mert a miniszter úr azt hiszi, hogy egy kiállítás rendezésével megteremtődik a művészbéke és ta müvészpolitika. Nem, t. miniszter úr. Nekem az az álláspontom, hogy legyen harc a művészetek között, de nem a művészek között. A művészi irányzatok harca az egyetlen evolúció, amely biztosíthatja az egészséges művészet kifejlődését. Legyen harc közöttük, mint ahogyan mindig volt, van f és örökké is lesz ilyen evolúciós harc a művészetben, azonban ez nagy különbség, szemben azzal, hogyha itt hivatalos művészetet vagy hivatalos irányzatot próbálunk inaugurálni. Ez az egyik kérdés. Ha hibát vagy megkülönböztetést látok itt, amit hibának kell felrónom, ez az, hogy van hivatalosan elfogadott, vagy még helyesebben: favorizált, támogatott művészet, és van nem támogatott művészet. Ezt azért sem tartom egészen szerencsésnek, sőt szerencsétlen dolognak tartom, mert hiszen végeredményében hivatalos művészetet inaugurálni vagy teremteni nem lehet. Lehetnek kivételesen hivatalosan kivételezett, vagy kedvezményezett emberek, de a művészet sonasem lehet ilyen, legföljebb lesz egy társaság, amely művészeti szempontból íavorizáltatott, vagy gazdaságilag alátámasztatott. A másik kérdés, amiben nem tudok egészen egyetérteni a mélyen t. miniszter úrral, a kontarkérdés, illetőleg az, amit errevonatkozólag Farkas Elemér t. képviselőtársam beszédére válaszképpen mondott a miniszter úr. Ne méltóztassék rossz néven venni, én ennek az egész kérdésnek ilyen formában való felvetését szerencsétlennek tartom. Szerencsétlennek tartom azért, mert az igen t. miniszter úr egészen új diagnózist állít fel, amennyiben ezek «szerint vannak szakmájukban diplomával rendelkező kontárok és vannak más kontárok, akik diploma, illetőleg szakképzettség hijján foglalkoznak valamivel és így más mesterségeket szorítanak ki. Szóval a miniszter úr felállította a szakképzettséggel rendelkező kontárok osztályát, igen t. képviselőtársaim, én ezt helytelennek tartom azért is, mert ismételten leszögezem a miniszter úr köz beszólása és ezekre a megjegyzéseimre adott válasza ellenére, hogy a miniszter úr ebben a felfogásban szerény nézetem szerint tévedett. Mert állítom, hogy sem Magyarországon, sem sehol a világon a művészetben kontárok nincsenek, nem lesznek és nem voltak. (Farkas Elemér: Csalók vannak!) Azok csalók, de nem kontárok! (FarKas Elemér: Dehogynem!) Nem kontárok, mégpedig nem lehetnek kontárok azért, (DénesïayJÜinich Ödön: Van művész és nem művész. Vagy művész vagy nem művész!) mert a művészet fogalma egészen más és nem a diplomában rejlik. (Zaj. —- Elnök csenget. — Farkas Elemér közbeszól.) Én kijelentem a t. képviselő úrnak, hogy lehet olyan ember, aki diplomát kap és kitűnő művész lehet még ennek ellenére is és lehet olyan ember, aki egyáltalában nem képes megszerezni a diplomát és ennek ellenére nagyszerű művész lehet.' A művészetbe a kontárkérdést belevinni vagy egyáltalában probléma tárgyává tenni, igen veszélyes kérdés. Méltóztassanak megnézni egyébként példa szempontjából magát a főiskolát. Mert nagyon téved a miniszter úr, ha azt hiszi, hogy a főiskolai oktatás átorganizálásával azok, akik ki fognak jönni a főiskolából, mert azokat a diploma szerint művésznek kvalifikálják, most de facto művészek lesznek. (Farkas Elemér: Azt nem is mondja a miniszter úr! — Démesfay-Dinieh Ödön: Lehetnek tanárok, de nem művészek!) De a miniszter úr azt mondja, hogy át fogja szervezni a főiskolát ebből a szempontból. Szerencsétlen fogalmazásnak tartom ezt azért is, mert hiszen végeredményben nagyon jól tudjuk a gyakorlatból, — én magam láthattam ezt — hogy nagyon sok kollégánk és osztálytársunk volt, akik kitűnően végeztek, az életben ellenben teljesen elestek és nagyon sok olyan van, akik egyáltalában nem végeztek, hanem időközben anyagi vagy más ter-