Képviselőházi napló, 1931. XXIII. kötet • 1934. május 17. - 1934. június 26.

Ülésnapok - 1931-280

82 Az országgyűlés képviselőházának 280. ülése 19 3 A május 18-án, pénteken. gatás minden ágazatára vonatkozólag, amelyekkel azonban nem fogom a t. Házat untatni. (Halljuk! Halljuk!) Együttvéve valamennyi jellegű közép-, középfokú- és elemi iskolákban a tanulók számában a katolikusok 70%-ot tesznek ki, teihát 3%-kai több a katolikus iskolásgyermekek arányszáma, mint a katolikusok arányszáma az összlakosságban. Az összes más felekezeteknél az iskolásgyermekek arányszáma kisebb, mint az illető felekezet számaránya az országban. (Petrovácz Gyula: Az egyke!) Mint mondottam tehát, az iskolásgyermekeknek 70%-a katolikus és ezzel szemben 69*5% a katolikus tanító. A református és evangélikus gyermekek számaránya 24*9%, ugyanezekből a felekezetekből a tanítók számaránya 26'3%. Az egyéb felekezeteknél a gyermekek számaránya ' <-/Í> a tanítóké 4*2%. (Zaj a baloldalon) Méltóztassék megnyugodva lenni, ez utóbbiak közül a tanulóknál 4*2% izraelita, a tanítóknál 3*7%, unitárius és egyéb tanulóknál 0*5%, a tanítóknál 0*5%. (Felkiáltások a baloldalon: Mik as egyebek?) Görögkeleti, baptista, stb. (Rassay Károly: Elég szomorú, hogy ezzel egyáltalában foglalkoznunk kell! -*- Zaj. — Elnök csenget.) Ezzel a kérdéssel foglalkoznom kellett, mert ezt a kérdést napról-napra fölvetik, nem múlik el nap, hogy ilyen kérdésben sérelmeket, panaszokat ne kapnék és ne kellene azokat orvosolnom. (Rassay Károly: Nagyon szomorú., — Zaj.) Kérem a t. Házat ési kérem azokat az előkelőségeket, akik egyik és másik oldalról is ebben a kérdésben talán sporadikus adatok alapján ítéltek, számoljunk le végre ezzel a hiedelemmel. (Hosszantartó taps a jobboldalon, a középen és balfelől ) Méltóztassék megengedni, nekünk a kormány tagjainak és nekem mint vallásügyi miniszternek, hogy a nemzeti egység gondolatának jegyében a felekezeti kérdésben teljesen pártatlanok legyünk. (Éljenzés és taps a jobboldalon, a középen és balfelől.) A kormány és minden tagja a felekezetek egyenlő elbírálásának elvi alapján áll, és ezt szerény adataimmal is szükségesnek tartottam megvilágítani. Kérem költségvetésem elfogadását. (Hoszszantartó élénk helyeslés, éljenzés és taps a jobboldalon és a középen. A szónokot tömegesen üdvözlik.) Elnök: T. Ház! Konstatálom, hogy a miniszter úr beszédét 7 órakor kezdte meg és 8 óra 5 perckor fejezte be. Ennek következtében a kultusztárca költségvetésének általános vitája 1 óra 5 perccel meghosszabbodik. Szólásra következik? Herczegh Béla jegyző: Andaházi-Kasnya Béla! (Nagy zaj.)

f Elnök: Méltóztassék elkezdeni beszédét. (Zaj.) Méltóztassanak helyeiket elfoglalni. Andaházi Kasnya Béla: Mélyen t. Képviselőház! {Zaj a jobboldalon.) Elnök: Csendet kérek! Andaházi Kasnya Béla: Mélyen t. Képviselőház! A költségvetés általános vitája folyamán ... (Zaj.) Elnök: Csendet kérek! Andaházi Kasnya Béla:... magát a költségvetést még a tárgyalás alapjául sem fogadtam el és hogy most a kultusztárca tárgyalásánál mégis felszólalok, azért teszem, mert bizalommal viseltetem a miniszter úr személye iránt, és remélem, hogy a miniszter úrban az a tömérdek jó szándék, ami minden vonalon megnyilvánul, arra az eredményre fog vezetni, hogy tényleg azokat a kérdéseket, amelyeket bizonyos szempontból, a magyar művészet érdekében minden tekintetben meg kell oldani, dűlőre is fogja vinni. Nem kívánok az előttem szólott mélyen t. miniszter úr beszédével... (Zaj a jobboldalon. — vitéz Bajcsy-Zsilinszky Endre: Annyi lojalitást megérdemlünk arról az oldalról, hogy meghallgassanak. — Egy hang a szélsőbaloldalon: Hiszen elfogadja a költségvetést!) Elnök: Méltóztassék folytatni. • Andaházi-Kasnya Béla: Nem kívánok a mélyen t. miniszter úr beszédével hosszasabban foglalkozni, egyrészt azért, mert a rendelkezésemre álló idő nem elegendő ehhez, másrészt pedig talán azért sem, mert nagy vonalvezetésével és általános elgondolásával teljesen azonos nézeteket vallok. Méltóztassék azonban megengedni, hogy amikor a jelen pillanatban kénytelen vagyok idejüket igénybevenni, egyedül és kizárólag a magyar művészet érdekében tegyem ezt, mert nem tartom elegendőnek sem a költségvetésben felvett tételek között a magyar művészet részére kijelölt Összeget, sem pedig, sőt még kevésbbé azt a nyilatkozatot, amelyet az igen t. miniszter úr ebben a kérdésben tett. (Zaj. — Büchler József: Miért nem kiabál a

# párttitkár még jobban ott hátul? — vitéz Bajcsy-Zsilinszky Endre: Maholnap a hallgatóság is zavarni fog bennünket! — Zaj. — Büchler József: Tisztviselők lármáznak!) Igen t. Képviselőház! En a művészek kérdését két szempontból kívánom bírálat tárgyává tenni. Az első a gazdasági szempont, a második pedig a művészetpolitikai szempont. Ami gazdasági szempontból látható a magyar művészek előtt, az egyenesen kétségbeejtő és siralmas. Visszaemlékezem gyermekkoromra, amikor minden fiatal művészben élt valami tudatalatti érzés, hogy törekednie kell valami nagy, hatalmas felé, elérni azt, hogy beérkezett és kitűnő művész lehessen, ami azt jelentette, hogy egyúttal a megélhetése, tehát maga a kenyere is meglesz. Ma szinte csodálatos és bámulatos az ifjúság munkája, elszántsága, erőlködése és mindenreképes törekvése, amikor látja, hogy ahova el akart jutni, amit magának célul kitűzött, az a valóságban nem más, mint a nyomorgás. Kétségtelenül meg kell állapítani, hogy nagy, beérkezett művészekkel szemben, akik odakint a külföldön Magyarországnak dicsőséget és becsületet szereztek, a magyar állam — sajnos — olyan mostohán viselkedik, hogy — én magam győződtem meg róla — télvíz idején fűtetlen lakásban^ laknak és legminimálisabb táplálkozási szükségleteiket sem tudják kielégíteni, gyermekeikről gondoskodni nem képesek, és mint ahogy a legutóbbi lapokból értesültünk, magát az otthonukat sem tudják biztosítani, mert hiszen tömegével akarják őket kitelepíteni. Igen t. képviselőtársaim! Sokat beszélünk a kultúrfölényről. Ne méltóztassék elfelejteni, hogy erről nemcsak beszélni kell, hanem cselekedni is kell érdekében. A magyar művészek azok, akik odakinn sohasem beszélnek, hanem mindenkoron cselekedtek. Ha ma ebben az országban egyáltalában kultúrfölényről lehet beszélni, azt elsősorban is az íróknak, művészeknek, zenészeknek és azoknak a nagytudású embereknek lehet köszönni, akik ebbe a kategóriába tartoznak. Tehát azt kell kérnem, méltóztassék visszaemlékezni arra, hogy amikor teljes izoláltságban éltünk, amikor po-