Képviselőházi napló, 1931. XXIII. kötet • 1934. május 17. - 1934. június 26.

Ülésnapok - 1931-280

58 Az országgyűlés képviselöházá?iak 2 kentik. Ugyancsak leszállították a középiskolák fizetéskiegészítési államsegélyét is. Egykét esztendővel ezelőtt 10%-kai történt ez a csökkentés, úgyhogy a középiskolák a legsúlyosabb helyzetbe jutottak. Es nemhogy visszaállították volna eredeti nagyságukban ezeket a segélyeket, hanem ellenkezően, amint rámutattam, az idén ezekre a célokra 38.000 pengővel kevesebb van a költségvetésbe felvéve. Egy szomorú jelenséget is látok itt a költségvetésben. A premontrei rendnek meg van jelenleg is az építési államsegélye. Ha jól emlékszem 190.000 pengő. Ezt nagyon helyes dolognak tartom, mert nálam jobban senki a premontrei rendet nem becsüli. De már néhány éve kimaradt az azelőtt éveken át felvett protestáns középiskolák építésére szolgáló segély. Nagyon kérem a miniszter urat, illetve távollétében az államtitkár urat, hogy ezt a tételt ismét vegye fel nemcsak a paritás kedvéért, hanem azért, mert erre a protestáns egyházaknak éppenúgy szükségük van, mint egy darab kényérre. A felekezeti népiskolákon és egyáltalában a felekezeteken való segítés utolsó pillanata érkezett el, mert ha ezt nem csináljuk meg, összeomlik minden; összeomlanak az egyházak, a templomok, az iskolák és összeomlik a lelkészeknek és a tanítóknak exisztenciája. Elismerem, hogy a miniszter úr igyekezett segíteni, de nagyon helyes az a megállapítás, hogy ezek csak az injekció hatásával bírnak, pillanatnyi segítségek voltak. Ilyen volt az úgynevezett internátusi segély, illetőleg kölcsön, — mert ez kölcsön és nem segély — utóbb pedig már két ízben nem kölcsönt, hanem segélyt adott a .niniszter úr a tanítók részére, ami a rászorultság mértékéhez képest progresszív alapon a tanítók kezeihez jutott. De ez csak átmeneti segítség, itt pedig véglegesen kell ezen az állapoton se^ gíteni. Nincs más mód, nincs más segítés, mint az általános iskolai pótadónak, kultúradónak bevezetése. tJgy tudom, hogy a miniszter úr és az államtitkár úr ezt elfogadhatónak és helyesnek tartja. Tudtommal a pénzügyminiszter úrnak vannak elvi aggodalmai. Ügy véli, hogy ez talán egy új adónem. Ez nem új adó, ez csak az iskolai terhek arányosítása és igazságossá tétele. Mert ha egy községben egy felekezeti iskola van, annak fenntartásához csak az ahhoz a felekezethez tartozó egyháztagok járulnak hozzá, más felekezetbeliek nem. Lehet ott egy nagy birtok, nagy gyár, de ha más vallású a tulajdonosa, akkor ez nem járul hozzá, holott abból a gazdaságból vagy arról a gyártelepről minden gyermek élvezi annak az iskolának a hasznát. Nem járulnak hozzá továbbá jogi személyek. Lehet ott egy banknak vagy egy részvénytársaságnak birtoka, az semmivel sem járul hozzá az iskola fenntartásához. Ezen az igazságtalanságon feltétlenül segíteni kell és pedig véglegesen. A kultúradó bevezetésével mind a tanítói fizetések, mind az egyházak helyzetének javítását érhetnénk el. Sokat beszélünk általában a holland rendszerről és én nagyon helyesnek találom ezt a rendszert. A minisztériumban bizonyára meg van egy kiváló református tanítónak a propozíciója, aki a holland rendszert a mi viszonyainkra átdolgozva, számadatokkal bizonyítja annak lehetőségét, hogy azt mi is keresztül tudnánk vinni, ö nagyon helyesen azt mondja, hogy a körülbelül 145.000 értékegység 21 pengős búzaár alapon 3,045.000 pengő értéket képvisel. Ezt az összeget kellene a felekezeti tanítóknak az iskolafenntartóik részéről földben, fában, terményben megkapni. Ez a 145.000 P érték- * J. ülése 193

h május 18-án, pénteken. egység azonban a mai 10 pengős búzaár mellett csak 1,450.000 pengőt képvisel, de még ez sem folyik be. Ha befolyna, a tanítóság akkor is egy hiányt szenvedne, amely kitesz 1,595.000 pengőt, ami megfelel a 10 pengős és a 21 pengős értékelés közötti különbségnek. Legelemibb^ legméltányosabb kérelme, követelménye a tanítóságnak, hogy ezt a különbséget megkapja, mert igazán morális lehetetlenség az, hogy az állam ezt az 1,595.000 pengőt ő rajtuk nyerje meg azért, mert a búza értéke leszállott. Pedig a legtöbb helyen ezt a mostani helyi járandóságot sem kapják meg a tanítók — mint előbb is kifejtettem. Az egyedül igazságos eljárás tehát az volna, hogy rátérjünk a holland rendszerre, amely szerint nemcsak ezt az 1,595.000 pengő különbséget vállalná az állam magára, hanem magára vállalná — mint méltóztatott is mondani — az egész tanítói fizetést, az értékegységek össszességét, azaz 3,045.000 pengőt; ő fizetné a tanítókat, az iskolafenntartó egyházak pedig az összes dologi kiadásokat, hozzávéve még azt, hogy lakással kötelesek volnának ellátni a tanítókat. A helyi javadalmat pedig át kellene adni az egyházaknak — mint említettem —, hogy ebből a dologi kiadásokat fedezzék. De teljesen mindegy, hogy a kormány milyen módszert talál jónak; mi ezt proponáljuk, de ha a kormány jobbat talál, abba is belenyugszunk, de segíteni végre is feltétlenül kell. Mint beszédem kezdetén már említettem, nem látom, hogy ebben a költségvetésben biztosítva lenne az, pedig nagyon helyes az a megállapítás, hogy az ország olyan lesz, amilyennek ifjúságát az egyházak és a tanítóság neveli. Nem szabad az egyházak intézményeit és vezetőit anyagi gondok közt hagyni, nekik minden percüket a nép és az ifjúság nevelésére kell fordítani Mivel pedig én ebből a költségvetésből nem látom, hogy ezt a nagy célt elérné, bár a miniszter úr jóindulatáról meg vagyok győződve, a költségvetést nem fogadom el. Elnök: Szólásra következik? Patacsi Dénes jegyző: Beck Lajos! Beck Lajos: T. Képviselőház! Két esztendő vei ezelőtt Klebelsberg azóta elhunyt kultuszminiszter úrral folytatott színházművészeti vitám végén a miniszter úr arra kért, hogy egy bizonyos ideig kapcsoljuk ki ezeknek a kérdéseknek vitáját, amíg ő az akkor körülírt s elhunyta folytán általam most nem részletezendő reformokat mind a két színháznál életre hívja, így esett, hogy két even keresztül nem foglalkoztam ezzel a kérdéssel a Ház plénumában. Nem foglalkoztam azért sem, mert mind a Nemzeti Színháznak, mind a M. kir. Operának kérdését olyan fontosságúnak tartom s ennek a két intézménynek fenntartását és további kiépítését olyan nagy nemzeti feladatnak tekintem, hogy nem tartottam volna a magasabb cél érdekében valónak ezeket a kérdéseket oly szempontokból tárgyalni, ahogyan azokat az utóbbi időben nagyon gyakran tárgyalták. (Élénk helyeslés a jobboldalon és a középen.) Azt mondottam, t. Képviselőház, hogy nagy nemzeti értékeket tulajdonítok ennek a két intézménynek. Valóban, amikor egy megcsonkított országban élünk és ország-világ előtt dokumentálni akarjuk erkölcsi és szellemi elhivatottságunkat arra, hogy régi területeinket visszaszerezzük és a régi Magyarországot újra felépíthessük, akkor éppen ezeknek a szellemi empóriumoknak fenntartása és továbbkiépítése fokozottabban nemzeti kötelesség. Az alatt a két esztendő alatt, amelyről