Képviselőházi napló, 1931. XXIII. kötet • 1934. május 17. - 1934. június 26.
Ülésnapok - 1931-280
Az országgyűlés képviselőházának 28 lekezeti iskolákban valláserkölcsileg kiképzett és kinevelt egyedek és azok tanítói megfelelő miliőben érezzék magukat, anyagi gondoktól mentes iskola falai között. Mindezek megoldását az igen t. kultuszminiszter úr bölcseségére, jóindulatára és megértésére bízom és ezeknek biztos ismeretében a kultusztárca költségvetését elfogadom. (Éljenzés és taps jobb felől. A szónokot üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik 1 Patacsi Dénes jegyző: Farkasfalvi Farkas Géza! Farkasfalvi Farkas Géza: T. Képviselőház! Előttem szólott igen t. barátom nagyon megkönnyítette helyzetemet és így beszédemet egészen rövidre foghatom, mert tulajdonképpen azon a téren mozgott, mint amelyen én mozogni kívánok. Ö ugyanazt a helyzetet ecsetelte, amelyet én ecsetelni kívánok, ugyanazokat az orvoslási módokat jelölte meg, amelyeket én is megjelölni kívánok. De mégis, hogy ezt a kérdést több oldalról is megvilágítsuk és bizonyos más részletekre is kiterjeszkedjünk, én is ezekről a kérdésekről fogok beszélni. Az előttünk fekvő költségvetésben nem látom, hogy az egyházak, az általuk fenntartott templomok, iskolák, lelkészek, tanítók egzisztenciája biztosítva volna, pedig azt hiszem, abban talán egyet méltóztatnak érteni velem, különösen ezen az oldalon mindnyájan, hogy egy konstruktív nemzeti állam fennállásának egyik legfontosabb kelléke a valláserkölcs, az istenfélelem, a valláserkölcsi nevelés és így ezeknek az • eszményeknek letéteményeseit, apostolait, intézményeit nem szabad nekünk a legsúlyosabb anyagi gondok között vergődni hagynunk. Mert itt minden megvonás nagyon súlyosan megbosszulhatja magát és egész generációk erkölcsére, lelki életére végzetes hatással lehet. Mint minden évben, ebben az évben is a költségvetéshez hozzászólva, református kérdésekből indulok ki, azokat jobban ismerem. Meg vagyok győződve arról, hogy a többi felekezeteknél ugyanaz a helyzet, de legalább is nagyon hasonló. A legtöbb bajt újra és újra ismételnünk kell, mert nem orvos oltattak. Az adócsökkentési segély az összeomláskor, szétdaraboltatásuk idején 1,826.380 korona volt, ma pedig 548.611 pengő. Az 1913/14-i költségvetési évben az adósegélyre rászorult egyházközségek átlagos segélye 1350 korona volt, — ennyi volt, amit átlag nyerhettek — ma azonban csak 529-56 pengő. Súlyosbítja a helyzetet az, hogy amikor az adócsökkentési segélyeket megállapították, akkor az egyházközségek különböző alapjainak kamatjövedelmét is beleszámították, ezek a kamatjövedelmek pedig úgyszólván teljesen elvesztek. Vegyük csak a hadikölesönkamátokat, azok teljesen nullává váltak. Azután jött az, hogy a kormány a tanítói javadalmakat r-agy mértékben ráhárította az egyházközségedre, amely teher azelőtt 10%-os volt, — ennyi volt az, amit az egyházközségek viseltek — most pedig 34*43%, tehát több mint háromszorosára emelkedett. Azonkívül az iskola-fenntartással járó dologi kiadások is óriási súllyal nehezednek az egyházközségekre és ami a legsúlyosabb, amit Péchy László igen t. barátom ás képviselőtársam is említett, a 6 és V 2 %-ra emelt tanítói nyugdíjjárulékokat most teljesen az egyházközségek viselik, úgyhogy ma, amikor 10 pengős búzaérték mellett kell ezeket a terheket az egyházközség tagjainak viselniök, amely terheket ők tulajdonképpen 30 pengős búzaár idején vállaltak el pénzben, ezt ma képtelenek elviselni. (Ügy van! Ügy van!) Pedig az 1848:XX. te. kimondja, hogy az egyházak és az egyhá0. ülése 193U május 18-án, pénteken. 57 zak által fenntartott iskolák költségei állami úton rendeztessenek, az 1868 :XXX VIII. te. pedig kötelezi a polgári községeket iskolák felállítására, tehát az egyházak tulajdonképpen a polgári községek helyett tartják fenn az iskolákat. Nagy szerencse, — és ezt hangsúlyoznom kell — hogy az egyházközségek, egyáltalában ß. felekezetek a legnehezebb helyzet, a legnagyobb nyomorúság ellenére, mégis végsőkig ragaszkodnak a felekezeti iskolákhoz, az ő iskolaikhoz. {Helyeslés. — Csilléry András: Kell is, hogy ragaszkodjanak!) mert nagyon jól tudják azt, hogy hazafias és vallásos szempontból igazán óriási jelentősége van a felekezeti iskolák fenntartásának. (Úgy van! Ügy van! a jobb- és a baloldalon.) Mint előttem szólott t. képviselőtársam említette, a helyi javadalmakat nagyon sok helyen alig kapják meg az egyházi tisztviselők, mind a lelkészek, mind a tanítók. Többnyire csak részben kapják meg, sőt vannak helyek, ahol egyáltalában nem kapják meg. Amellett az állami fizetéskiegészítós a lelkészeknél — ezt nem méltóztatott említeni —- még mindig 27 pengős, a tanítóké pedig 21 pengős búzaalapon van számítva. Ennélfogva a papság állami fizetéskiegészítésének kétharmad részét, a tanítók pedig egyharmadrészét veszítették el. Amellett, t. Ház, a lelkészi és tanítói fizetéseket ugyanolyan arányban csökkentették, mint a többi tisztviselőkét. Arra is rámutatott előttem szólott t. képviselőtársam, hogy a lelkészi korpótlékok ma teljesen méltánytalanul kezeltetnek. Hiszen x»ár évvel ezelőtt is csak 50%-ban valorizáltattak és két évvel ezelőtt ismét 10%-kai csökkentették ezeket a korpótlékokat, ma tehát körülbelül 40%-kai van valorizálva a lelkészi korpótlék, holott más tisztviselőknél és egyáltalában a tisztviselőknél, ha valaki hosszabb ideig szolgál ugyanabban a fizetési fokozatban, korpótlékban részesül. Ez teljesen hiányzik a lelkészeknél és ha 40—50 esztendeig szolgál a kongni ás lelkész, ma is ugyanazt a fizetést kapja, mint amelyet ezelőtt 50 esztendővel kapott. Ez teljesen képtelenség, annyival is inkább, mert a protestáns lelkészek többnyire nagycsaládú emberek, gyermekeiket iskoláztatniuk kell, városba kell küldeniök, mert ők többnyire falun vannak. Ennek a helyzetnek eredménye, hogy igen sok lelkészt ismerek, aki gyermekeit többé neveltetni nem tudja, már pedig azt hiszem, súlyos vesztesége a magyar közéletnek, ha éppen a legmegbízhatóbb osztály gyermekei nem részesülhetnek megfelelő nevelésben. T. Ház! Minden téren tovább folyt azután a csökkentés, így a lelkészi nyugdíjaknál is. Pár évvel ezelőtt 8%-kai csökkentették ismét a lelkészi nyugdíjat, a családi pótlékot pedig ugyanolyan arányban, mint a többi tisztviselőknél. Más téren például a protestáns egyházak támogatását szintén erősen csökkentették, 14%-kai, ebben a költségvetési évben pedig újból 38.000 pengővel még ezen kívül is leszállították. Csökkentették azután a közigazgatási segélyt 1 30-%-kal, a nyugdíjintézet segélyét 15%-kai és az állami támogatás többi vonalain szintén 10—50%-kai szállt le a segítség, az elmúlt években például a közalapítványoknál, a theológiai akadémiáknál, a kerületi segélyeknél, az internátusi, az építési és személyi segélyeknél, úgyszintén csökkent a tandíj-kárpótlás is, (Úgy van! a középen.) két esztendővel ezelőtt 20%-kai. Kérdem, miből fedezze költségeit az a szegény egyház, hogy az iskoláját fenntarthassa, amikor tandíjat nem szabad szednie, a mellett a tandíj-kárpótlást állandóan csök9*
