Képviselőházi napló, 1931. XXIII. kötet • 1934. május 17. - 1934. június 26.

Ülésnapok - 1931-280

™ 56 Az országgyűlés képviselőházának 280. ülése 1931t- május. 18-án, pénteken. népnevelésben tevékenyen résztvevő alsópapság'és a felekezeti tanítóság anyagi helyzetével kívánok foglalkozni mai rövid felszólalásomban, abban a biztos tudatban, hogy az igen t. kultuszminiszter úr, aki minisztersége alatt annyi tanújelét adta nagyvonalú koncepciójának s a gondjaira bízott iskoláztatás iránt érzett meleg atyai szeretetének és megértésének, meg fogja találni az állam nehéz pénzügyi viszonyai mellett is azokat a módokat, amelyekkel ezeknek nehéz helyzetén segíteni lehet. Ennek a kérdésnek itt a Házban való felvetése nem új dolog, többízben felhozták ezt a Ház különböző oldalairól s érintették a most folyó költségvetési vita során is, de én úgy érzem, hogy mai felszólalásommal nem végzek felesleges munkát, ha felszínen tartom ezt a kérdést, amely szerintem nagyfontosságú és sürgős megoldást igényel. (Ügy van! Úgy van! balfelol.) Elsősorban a felekezeti tanítók helyzetével és kérelmeivel óhajtok foglalkozni. Amidőn ezt teszem, teljes elismeréssel kell nyilatkoznom arról, hogy a tanítóságnak ez a határozottan nehéz anyagi gondokkal küzdő része is hivatása magaslatán áll (Ügy van! Ügy van!) és kötelességét híven teljesíti, de ugyanakkor azt is meg kell állapítanom, hogy az anyagi gondok a tanítás eredményeinek rovására lehetnek. Ez természetes is, hiszen az a tanító, aki nem kapja meg rendesen fizetését és azt is csak csökkentett mértékben, aminek következtében nem is beszélve a gyermekei neveltetéséről, betegség esetén való gyógyíttatási költségekről az a tanító, akinek még a mindennapi kenyér beszerzése is gondot okoz — nem állíthatja képességének legjavát hivatása teljesítésének szolgálatába. Már pedig az kétségtelen, hogy a felekezeti tanítóság helyzete súlyos. Ennek oka egyrészt abban rejlik, hogy az egyháztagok csökkent fizetési képessége folytán az egyházi adók nem folynak be rendesen. Ennek következtében az iskolafenntartók a tanítók fizetését nem tudják rendesen kiszolgáltatni. A másik oka pedig abban rejlik, hogy az egységekben megrögzített helyi járandóságot egységenkint 21 pengőben állapították meg. Ez a 21 pengős egységár ma is fennáll és az így kiszámított jövedelemhez utalják hozzá az államsegélyt. Az első okon az igen t. kultuszminiszter úr segíteni próbált azzal, hogy időközönként, amikor ezek a fizetéshátralékok már túl nagyra szaporodnak, a fizetési hátralékokat állami előlegezéssel kiutalja, amiért az egész tanítóság osztatlan háláját kell hogy kiérdemelje és a mi hálánkat is, akik ezzel a kérdéssel foglalkozunk. T. Ház! De ez csak egy injekciózás, s ezzel az a cél, hogy a tanítók rendszeresen kapják a fizetésüket és megkíméltessenek az adóssághajhászástól, — (ha ugyan tudnak adósságot még felhajszolni — nincs elérve. Amikor a népoktatás súlyos helyzetével foglalkozom, meg kell emlékeznem az alsópapság anyagi helyzetéről is, amely nemcsak valláserkölcsi szempontból, de az erős nemzeti érzés felkeltése terén is tevékenyen veszi ki részét a népnevelésből és a nép iskoláztatásából. Az. alsópapság sérelme az, hogy bár 1927-ben az. alsópapság fizetésének minimuma 80 métermázsa búzában, illetőleg az akkori búzaár szerint évi 2240 pengőben lett megállapítva, ez a 28 pengős búzaárral számított jövedelem-kiszámítás ma is fennáll a mai körülbelül 10 pengős búzaár mellett is. Különösen súlyos ez a föld javadalommal dotált alsópapságnál, mert hiszen ezeknél 40—50 mázsa búzában van megállapítva a földjavadalom és így ezek a lelkészek 40—50-szer 18 pengővel kapnak kevesebbet annál az összegnél, amely őket megilletné. Kívánatosnak tartanám, hogy a kongrua új értékelésével az értékegység a mai áraknak megfelelően állapíttatnék meg és az így nyert jövedelemhez utaltatnék hozzá az államsegély. Még pár szót kívánnék szólni a korpótlékról is. A papi korpótlékot a háború előtti évben állapították meg, tisztán az államkincstár terhére és pedig akként, hogy őt évenként ötször 400 aranykorona korpótlékot élveznek a lelkészek, úgyhogy 25 évi szolgálat után 2000 korona korpótlékra lett volna a lelkésznek igénye. A korpótléknak ezt az intézményét boldogult Klebelsberg kultuszminiszter úr támasztotta fel újra, de ekkor már csak úgy, hogy az első és második ötödéves korpótlék 200 pengő, a 3—4 és 5-ik korpótlék pedig már csak 100—100 pengő, úgyhogy a 25 szolgálati évét elérő lelkész a békebeli 2000 aranykorona helyett csak 700 koronát, azaz 950 pengőt kap, ezt is a szanálási 10% levonásával 855 pengőt kitevő összegben. Tudvalevő, hogy a lelkészeknek nincs emelkedő fizetésük, így tehát a korpótlék volna hivatva a szolgálat nagyobb idejét honorálni. T. Ház! Es végül pár szóban ecsetelni óhajtom a felekezeti iskolákat fenntartó egyházak anyagi helyzetét, amelynek nemcsak az egyháztagok lecsökkent adófizetési képessége az oka, hanem bizonyos mértékben részes az állam is, egyrészt a 24 pengős tanítói nyugdíjjáruléknak 1923-ban 212 pengő 16 fillérre való felemelésével, azonkívül pedig bizonyos feltétlenül helyeselhető higiénikus intézkedések megkövetelésével, úgyhogy ma egy tanterem dologi kiadása körülbelül 300 pengőt tesz ki, de azzal az intézkedéssel is, hogy a községi elöljáróságok csakis az állami adó 10%-át meg nem haladó egyházi adók behajtásánál segédkezhetnek, az ennél magasabb egyházi adókat az egyházaknak maguknak kell behajtaniuk. A községi elöljáróság csakis abban az esetben segédkezihetik, ha az állami adókat már behajtotta, amikor már feltétlenül kimerül az adófizető közönség adófizetési képessége. Az általam itt előadott nehéz helyzet orvoslására konkrét javaslattal előállani nem óhajtok, csak mellékesen említeném meg, hogy a tanítói fizetés kérdésének végleges megoldásáig, ami alatt én magam csakis a tanítói fizetéseknek az állam részéről való átvállalását értem, (Ügy van! balfelol.) úgyhogy csak a dologi kiadások terheljék az iskolafenntartót, azonkívül minden körülmények között szükséges lenne az értékegység visszaállítása és egy kultúradó bevezetése. (Farkasfalvi Farkas Géza: Egyedüli lehetőség!) Lehetetlenség, hogy a jelenlegi állapot megmaradjon ott, ahol csak felekezeti iskola van és a községbeli földbirtokos idegenfelekezetü, vagy pedig részvénytársaság, vagy pénzintézet van ott, amelyek semmivel sem járulnak hozzá az iskoláztatási költségekhez, (Ügy van! Ügy van! balfelol.) annak ellenére, hogy ha máskép nem is, de alkalmazottaik révén, feltétlenül igénybe veszik az iskolát. Én csak azt óhajtanám, hogy ezen a kérdésen segítsenek, mert hiszen a jövő nemzedék lelkivilága és világnézete függ attól, hogy a fe-