Képviselőházi napló, 1931. XXIII. kötet • 1934. május 17. - 1934. június 26.

Ülésnapok - 1931-279

50 Az országgyűlés képviselőházának 27 adottságot nagyon sokszor nem vesszük figyelembe és nem tanulunk a történelemiből. Mert ha tanultunk volna, akkor megláttuk volna a múlt század két neves embere, két nagy magyar géniusza, Széchenyi és Kossuth között a differenciát. Addig, amíg Széchenyi a magyar földben . gyökerező gondolatokkal lépett a magyar elé, amíg Széchenyi a magyar föld terményeit akarta tökéletesebbé és jobbá tenni, amíg Széchenyi Omge.-t, malmokat alapított, addig Kossuthra maga szintén magas nívójával egészen más irányban, nyugat felé indult és inkább a honi iparalapításokra, gyáralapításokra fektette volna a fősúlyt. Es mi történt? Az történt, hogy amíg Széchenyi gondolatai, alkotásai a malmok, a viziutak rendbehozása, amelyek a földben gyökereztek, ma is élnek, az Omge. ma is megvan, addig a Kossuth által propagált ipari eszmék még Kossuth életében megbuktak és ezek az alkotások nem tudtak tovább élni Az ipar, amelyet Kossuth propagált, tovább élt ugyan, azonban nem eresztette bele gyökerét a mezőgazdaságba, a földbe, hanem külföldi, cseh és osztrák minták után indulva, úgy rendezkedett be, hogy felvegye a versenyt ezekkel. Ugyanakkor a magyar mezőgazdasági politika beeresztette Romániából a búzát és Szerbiából a sertést. Ügy érzem, hogy ezeknek a kérdéseknek taglalása arra kell hogy vezessen bennünket, hogy tisztán lássuk a magyar mezőgazdasággal való foglalkozás szükségességét és igyekezzünk elhanyagolt mezőgazdasági oktatásunkat olyan nívóra fejleszteni, olyan közel hozni a néphez, ahogyan ezt ennek az országnak földmíveléssel foglalkozó közönsége megkívánja. A földmi velésügyi tárca tárgyalásánál fejtegettem mezőgazdasági oktatásunk nagyon silány voltát és elmondottam azt, hogy minden 34.000 emberre esik egy mezőgazdasági tanár, elmondottam, hogy minden 6000 földmíveléssel foglalkozó ember közül csak egy jár földmíves-, illetőleg mezőgazdasági iskolába. Azt kérdezem, szabad-e ennek az állapotnak továbbra is így maradnia egy olyan országban, ahol a lakosság 58%-a mezőgazdasággal foglalkozik? Szabad-e megengedni azt, hogy két minisztérium, a kultuszminisztérium s a földmívelésügyi minisztérium a mezőgazdasági szakoktatást, hogy úgy mondjam, játéknak tekintse, ne vegye komolyan? Nem tudnak leérni a kis földmívesgyermek lelkéhez azért, mert mindkét tárca magának vindikálja azt a jogot, hogy csak ő nevelhesse a magyar földmívest. Itt két minisztérium rivalizál, ami feltétlenül megszüntetendő. Szabad-e egyik vagy másik minisztériumnak azt mondania, hogy kizárólag csak neki van joga földmívesgyermekeket nevelni, vagy pedig mezőgazdasági oktatással foglalkozni? Azt kérdeztem a földmívelésügyi miniszter^ úrtól, hogy nem fontosabb-e a mezőgazdasági nevelésben maga a nevelés, mint annak gazdasági jellege? A földmívelésügyi miniszter gazdasági miniszter, aki az ország összes földmíveléssel kapcsolatos dolgaival nagyon el van foglalva, különösen ma, amikor nem rajtunk múlik pl. a búza értékesítése, állatárak megállapítása, hanem idegen tényezőktől. Nagyon jól tudjuk, hogy ezekkel az idegen tényezőkkel való tárgyalásban a földmívelésügyi miniszter úr nagyon el van foglalva. Kívánhatjuk-e, hogy a földmívelésügyi miniszter pedagógus legyen, hogy a földmívelésügyi miniszter foglalkozzék azzal a kérdéssel, hogyan lehet a kis földmívesgyermekbe belenevelni a mezőgazdasági tudo, ülése 193 k május 17-én, csütörtökön. mányokat. (Patacsi Dénes: A szentlőrinci és a mohácsi iskolában nagyon szépen megy a tanítás!) Kívánhatjuk-e, hogy foglalkozzék ezeknek az iskoláknak szervezetével? Mert az be van bizonyítva, hogy nem tud foglalkozni, mert ha a földmívelésügyi miniszter tudna foglalkozni ezekkel az iskolákkal és ha magának vindikálja a mezőgazdasági nevelés irányítását, akkor nem lenne szabad a mezőgazdasági nevelésnek ilyen szomorú helyzetben lennie, mint most van. Miért van ilyen szomorú helyzetben? Azért, mert nincs alapjuk a földmívelésügyi minisztérium alatt lévő mezőgazdasági iskoláknak. Miért nem tudja a földmívelésügyi miniszter úr benépesíteni ezeket az iskolákat, hiszen 24— 25 iskolájába összesen csak 800 gyermek jár. Nem tudja ezt megcsinálni a földmívelésügyi miniszter úr azért, mert a kultuszminisztérium alatt álló elemi népiskoláknak nem érdekük, hogy beleneveljék a fiatal földmívesgyermekekbe meg a szülőkbe azt, hogy felsőbb vagy középfokú mezőgazdasági iskolában igyekezzenek magasabb gazdasági képesítést szerezni. Nemcsak az a hiba, hogy az a mezőgazdasági nevelés, illetőleg kiképzés el van hanyagolva a földmívelésügyi tárca keretében, hanem, hogy el van hanyagolva szerény nézetem szerint magában a kultuszminisztériumban is. Ha nézem a népiskolában a gazdasági nevelést, azt állapíthatom meg, hogy az minimális. Gazdasági nevelést csak a továbbképző iskolákban és az önálló gazdasági iskolákban kapnak a gyermekek, de itt azután r megszűnik, nincs tovább semmi folytatása a népiskolai kiképzésnek a mezőgazdasági tanulmányok terén. XJgy gondolom, hogy magát a népiskolát sem lenne szabad ilyen egyformaságban hogy ni, mint amilyenben ma van. Különbséget tennék a városi gyermek és a falusi gyermek között. Nem egységesíteném annyira a tantervet, mint ahogy az ma elő van írva. 1932-ben bocsátotta ki a miniszter úr a népiskolák tantervét, ebben a gazdasági rész eléggé ki van dom'borítva, de magában a tantervben kevés idő van rendelkej zésre bocsátva erre a célra úgy, hogy a tanító egyéni munkájától, egyéni szeretetétől függ az, hogy a mezőgazdasági, illetve a gazdasági részt jobban kidomborítsa. Egy érdekes könyv jelent meg, Eusztek Károly tanfelügyelőnek »A magyar népoktatás új útjairól« szóló könyve, amelyben azt mondja, hogy magát az elemi iskolát kellene már úgy berendezni, hogy ott a gazdasági oktatás jobban kifejlődjék. Érdekes, azt mondja, hogy az iskola kertjén keresztül kell hozzájutni a gyermek gazdasági felfogásához, ö azt szeretné látni, ha minden iskola virágos iskola lenne, minden iskolában virág lenne, amelyet a gyermek már kiskorától kezdve maga nevelne, maga öntözgetne- TTgy érzem, Rusztek Károly fogta meg helyesen a kérdést, amikor a falusi iskolától nem nagy elméleti képzettség nyújtását kívánja meg, hanem inkább a falu népéhez hozzáidomult gazdasági oktatást kíván adni a falu népének. (Ügy van! Ügy van! balfelől) En azonban nem elégedném meg a népiskolák mostani tanfelügyeletével sem. A mostani tanfelügyelet — hiába, ez így van — csak az elméleti oktatás ellenőrzésére szolgál. Vannak kivételek, akik a gazdasági részt is megfigyelik, én azonban a földmívelésügyi miniszter részéről külön tanfelügyelőket küldetnék ki, társtanfelügyeletet állítanék be és a földmívelésügyi miniszter szemével győződnék meg ar-