Képviselőházi napló, 1931. XXIII. kötet • 1934. május 17. - 1934. június 26.

Ülésnapok - 1931-287

Az országgyűlés képviselőházának 287. mutatna a Háznak egy statisztikát arról, hogy nem életfogytig tartó fegyházbüntetés, hanem tíz évig tartó fegyházbüntetés esetén is az elítéltek egészségi állapota miként alakiul, hogy hányan birják ki a mai katonai fogházi és fegyházi szabályok mellett az ilyen szabadságvesztés büntetést, és hogy mi történik azokkal, akik odakerülnek a f őtárgyalásra, micsoda szenvedésen, sokszor kínzáson mennek keresztül: akkor maga az igazságügyminiszter úr lelkiismeretére (hallgatva, rájönne arra, hogy semmi szükség nincs a halálbüntetés törvénybeiktatására, sjazt, mint teljesen céltalan, szükségtelen, teljesen embertelen büntetési tételt alkalmazni nem tartaná szükségesnek. Minthogy azonban ez a törvényjavaslat ezeken az alapelveken épül fel, és minthogy én ezt a törvényjavaslatot, — mint mondottam — sem indokoltnak, sem^ szükségesnek nem tartom, azért — mint előrebocsátottam — a törvényjavaslatot még a részletes tárgyalás alapjául sem fogadhatom el. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Patacsi Dénes jegyző: Gál Jenő! Gál Jenő: T. Képviselőház! En ezt a törvényjavaslatot általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. En ugyanis abból indulok ki, hogy a nemzet ellen és az állam fennmaradása ellen intézett minden olyan támadást, amely végveszélybe és romlásba döntheti ezt a nemzetet, a legnagyobb büntetéssel kell büntetnie a bírónak. Elvileg ellensége vagyok a halálbüntetésnek, elvileg ellensége vagyok még az életfogytig tartó büntetésnek is, addig azonban, amíg az állam büntetőtörvénykönyvei fenntartják Magyarországon e büntetési nemet, a legszigorúbb büntetés annak jár, aki hazáját, különösen háború idején elárulja. (Igaz! Ügy van!) Itt nem lehet alku, nem lehet enyhítő körülmény. Aki a nemzet fennmaradását veszélyezteti bármilyen módon is, annak a legszigorúbb büntetéssel kell lakolni a-még kísérlet esetén is. Egyébként én elvi szempontokból teljesen azonos elvi alapokon állok, mint Györki Imre t. képviselőtársam, akinek fejtegetéseivel • sok mindenben egyetértek, s különösen egyetértek a tekintetben, — és erre kérem is a mélyen t. igazságügyminiszter urat, — hogy amikor a miniszter úr beilleszti e szigorú törvényalkotást a magyar jogrendszerbe, akkor gondoljon azokra a gyakorlati lehetőségekre, hogy hogyan fog e törvény érvényesülni. Itt 'mindjárt felhívom a mélyen t. igazságügyminiszter úr figyelmét egy ellenmondásra, amely e szigorú és a létező, fennmaradó tételes intézkedések között mutatkozik. Az 1930. évi III. törvénycikk 68. §-a, amely életben marad, úgy szól, hogy \(olvassa): »A hűtlenség bűntettét követi el és öt évtől tíz évig terjedhető fegyházzal büntetendő az, aki oly hamis vagy hamisított iratot, rajzot, vagy egyéb valótlan adatot, amely valósága esetén a 60. §-ban megjelölt titok volna, _ idegen állam hatóságával közöl.« A törvényjavaslat indokolásában utal arra, hogy ott, ahol a 60. §. említve van, ezek a szigorú tételek alkalmazandók. Egy speciális törvényes rendelkezés azonban akképpen intézkedik, hogy aki például rajzot csempész vagy egy rajzot készít, ha nyilvánvalóan is azzal a célzattal, hogy azt a célt szolgálja, hogy idegen államhatalom annak birtokába juthasson, az enyhébben büntetendő, mint amilyen büntetést az új törvényjavaslat ülése 1934. évi június hó 4-én, hétfőn. 411 megállapít, amelye. §-ában azt mondja, hogy azt, aki kémül ajánlkozik, már a legszigorúbb büntetéssel kell sújtani. Ez ellenmondás, mélyen t. Képviselőház. En a szigort végigvezetném az egész vonalon. Es hogy lássa a mélyen t. 'miniszter úr, hogy az én álláspontom! a anag.a szigorúságában és következetességében nem enged semmiféle kibúvót abban a tekintetben. hogy az, aki kémkedésre vállalkozik, a legszigorúbb büntetéssel legyen sújtható, a 4. §-nál kihagynám azt a nomenklatúrát, amely egy felsorolást tartalmaz és azt mondja, hogy azt kell halálbüntetéssel sújtani, aki idegen állam hatóságának, külföldi szervezetnek, megbízottjuknak vagy érdekükben működő személynek kémül ajánlkozik. En ebben a taxációban a bűncselekmény megállapíthatásának nehézségét látom, mert hiszen disztinkciókat állít fel arranézve, hogy a kém kivel lép érintkezésbe; én a kémet akkor is megbüntetném a legszigorúbban, ha nem keresném, hogy kivel lépett érintkezésbe, ha [működésével az országot és az államot, annak haderejét el akarja árulni. Itt nem engedném meg, hogy ilyen taxációnak legyen helye és kutathassák, hogy valóban hatóság-e az, amelyről szó van, szervezet-e az. amelyről szó van, megbízott-e az, akiről szó van, vagy hogy a szóban forgó személy működése az illető államnak érdekében van-e. En magát a kémkedést olyan alacsonyrendű és büntetőjogi kíméletre egyáltalában számot nem tartható fogalomnak tartom, hogy itt az enyhítésre vagy kibúvásra alkalmas kautélákat a törvényjavaslatból kihagynám. De engedje meg a mélyen t. miniszter úr, hogy ezek után, amidőn látja az én álláspontom rigorózitását, mégis mint jogász a jogászhoz fordulhassak és azokra a gyakorlati példákra utalhassak, amelyek a legnagyobb körültekintést igénylik az ilyen esetekben. A magam védői gyakorlatában fordult elő az, hogy ittas fővel mulató társaságban aláírattak valakivé] egy nyilatkozatot, amely ilyen hazaárulást foglal magában és az illetőt nyolcévi fegyházra ítélték, nézetem szerint egészen helytelenül, mert nem volt megfelelő vizsgálat, amely az esetet megelőzte volna. En az előrelátásban odáig mennék, hogy itt mindenesetre a kötelező vizsgálat álláspontjára helyezkednék. Nem szabad a nyomozással megelégedni. Természetesen a békeidőkről beszélek, mert magam is előrebocsátom, hogy háború alatt egy óra alatt is dönteni kell és lehet az ilyen kérdésekben, békeidőkben azonban a legnagyobb körültekintést kell tanúsítani s ezért azt, akire valami rábizonyul. a törvény megfelelő formái között kell kezelni. nehogy árulkodó szövetségek valakit ebbe a bajba juttathassanak. Engedje meg a mélyen t. miniszter űr, hogy különösen utaljak arra, mi fordulhat elő kisközségekben, ahol a haragosok igen nagy számban teremnek és hajlamosak is arra, hogy valakit bevádoljanak. Emlékezzék a mélyen t. miniszter úr arra, hogy egyidőben pl. az alaptalan kormányzósértési perek árulkodások alapján annyira elszaporodtak, hogy az államfő maga vette észre, hogy túlsók az a per, amely az ő személyiségével foglalkozik ok és alap nélkül és ő maga intézkedett. De még a Ferenc József-i időkben is az uralkodó maga figyelmeztette a hatóságokat arra, hogy nem kell bedűlni minden olyan Összeállásnak, amely a felségsértés fogalmát kimerítő váddal