Képviselőházi napló, 1931. XXIII. kötet • 1934. május 17. - 1934. június 26.

Ülésnapok - 1931-286

380 Az országgyűlés képviselőházának ki, a rá következő évben már csak 4'3 milliárdot, majd 3"8 milliárdra, 3 milliárdra, 1932-ben pedig 2'6 milliárdra csökkent. A nemzeti jövedelem 43 és félszázalékos hanyatlása ez Fellner professzor megbízható adatai szerint. Ez olyan megdöbbentő tény, amelynek minden irányban a legmesszebbmenő ' és legdrasztikusabb konzekvenciák levonására kellene az illetékeseket indítani. Sajnos, ez az állami zárszámadások tanusága szerint az állami terhek alakulásában egyáltalában nem jut kifejezésre. A zárszámadások szerinti terhek, az állami közigazgatásnak és az üzemeknek együttes terhei az 1928. évi 14/3 millió pengőről I9ö2-ig csak 1184 millióra csökkentek. Amíg tehát a nemzeti jövedelemben 43'5%-os csökkenés állott be, a közterhek csökkenése legfeljebb 20%-osnak mondható. De figyelembe kell még venni azt az itt százalékosan pontosan nehezen ellenőrizhető tényt, hogy az itt említett tételeken kívül az önkormányzatoknak vannak még igen súlyos terhet jelentő kiadásai, amelyekkel együtt a közterhek a lakosság jövedelmének aggasztóan nagyrészét veszik igénybe. Csökkenő jövedelem mellett tehát az állampolgárok teherbíró képességét fokozott mértékben veszik igénybe. Ezt súlyosbbítja még az a körülmény, amely ezekből a zárszámadásokból évről-évre jobban és élesebben bontakozik ki, hogy beruházásokra, produktív munkaalkalmak teremtésére, (Farkas István: Ügy van! Ez a legszomorúbb dolog!) a szociális szükségletek ellátására, az embergondozásra és a népjólétre alig akad valami a hatalmas budget számrengetegében. Tudomásul kell venni azt a tendenciát is, hogy a magántulajdon alapján álló államhatalom egyre mélyebben és mélyebben nyúl bele az állam polgárainak zsebébe, hogy az etatizmus, az állami omnipotencia minden ellenkező politikai tézissel és hitvallással szemben, mintegy feltartóztathatatlan gépezet halad előre és ezt a körülményt tudomásul kell venniök azoknak, akik a szociális kérdéseket szeretik másképpen megítélni. Számunkra ez nem meglepetés, de abból a körülményből folyólag, hogy az államhatalom szerepe az államhatalom jelentősége, az államhatalom beavatkozási és beleszólási joga minden oldalon és minden vonatkozásban kiterjedőben van, véleményünk szerint két irányban kell messzemenő reformokat életbeléptetni. Az egyik az, hogy milyen módon is szedje be az állam azokat az összegeket, amelyekre szüksége van, a másik pedig az, hogyan és miképpen használja fel az ilyen módon az állampolgárok messzemenő megadóztatása _ folytán adódó összegeket. A szociális és antiszociális költségvetések, a szociális és antiszociális zárszámadások, a szociális és antiszociális államigazgatás problémája ez. Az egyik a szociális, amely arra törekszik, hogy ott fokozza az adóterheket, ahol a teherviselőképesség megvan, a nagy vagyonnál, a nagy jövedelemnél, a kartelleknél, és én állítom, hogy Magyarországon ebben a tekintetben a lehetőségeket még távolról sem merítették ki. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Egyúttal arra^ is törekszik, hogy fokozza a kíméletet azoknál a kisembe^ reknél, akiknek a túladóztatása nyilvánvaló és köztudott tény. Sajnos, azonban a költségvetés egész vitája során az erre vonatkozó pa naszok, sérelmek, reklamációk a kormány részéről meghallgatás és visszhang nélkül ma286. ülése 19'3% május 30-án, szerdán. radtak. (Esztergályos János: A kímélet egyelőre a kartellekkel szemben mutatkozik!) A költségvetés, illetőleg az állami gazdálkodás kiadási tételeinél a szociális államigazgatásnak egy éles és pontos kettéválasztást kellene alkalmaznia: az egyik az igazgatási költségek, ahol messzemenő csökkentés és takarékosság helyénvaló, a másik pedig a hasznos és produktív beruházások tétele, amely viszont minden erőfeszítés és minden tőketartalék igénybevételével fokozandó és növelendő, mert csak így lehet egy nem látszólagos, de valóságos belső pénzügyi és gazdasági stabilitást létrehozni. Miután azonban nem ez történik az előttünk fekvő zárszámadásoknak évek során keresztül megnyilvánuló tanulságai szerint, ennek folytán állandósul a költségvetésben a hiány. Az egyensúly, amely látszólag megvan, tulajdonképpen problematikus, mert ezt az egyensúlyt végeredményben azoknak a transzferalapnak, tehát más rendeltetésű pénzeknek igénybevétele teszi lehetővé, amely transzferalap ilyen módon tulajdonképpen kiegészítő és pótadózás jellegével bír és fenntartását lényegileg véve ma már csak az a szempont indokolja, hogy van olyan kassza, olyan pénzforrás, amelyet igénybe lehet venni és az ott felgyülemlett összegeket kincstárjegyekkel időről-időre ki lehet cserélni. A zárszámadás részletkérdéseire rátérve, néhány szempontot és néhány kérdést meg kell említenem. Furcsálom, hogy az útépítésnél a vállalkozói hitelek alapjára helyezkedett a kormány. Az^ építkezésnek, valamely beruházás végrehajtásának legdrágább módja ez a vállalkozói hitelezés, amire az a körülmény is rámutat itt az 1932/33. évi zárszámadásban, hogy a tartozás 30 millió pengős összegére 5*2 millió pengő tőketörlesztés és 1"75 millió pengő kamatfizetés történt. (Farkas István: Hallatlan, hogy milyen gazdálkodás folyik itt!) Általában igen szomorú, hogy az a tendencia mutatkozik meg az 1932/33-as zárszámadás keretében, hogy néha az állam azt mondhatnám esztétikailag is kifogásolható függésbe jut egyes vállalkozásokkal szemben. (Kabók Lajos: Nem néha, hanem rendszeresen!) A Máv. például egészen apró tételekkel adós marad. Adós marad az Acélárugyárnál félmillió pengővel, (Kabók Lajos: Ez már nagy összeg!) a telefongyárnak 500.000 pengővel, a Ganz és társának 100.000 pengővel, és nyilván ezekből a szomorú r apró összegekből gyűlik össze az a 60 millió pengő, amelyet olyan nagy — és valljuk meg őszintén jogos — fölénnyel hangsúlyozott ki, költségvetési beszéde során a nagy ipar képviselője, Fenyő Miksa t. képviselőtársunk. A zárszámadásból olvassuk azt, hogy a Legfőbb Állami Számvevőszék nem helyeselné a Dunántúli Villamossági Részvénytársaság megváltását. Kérdezem a miniszter urat: fennáll-e még ez a megváltási szándék és ha igen, miből kívánja ezt a megváltást eszközölni? Találunk a zárszámadásban bevételi többleteket, olyan bevételi többleteket azonban, amelyeknek nem tudunk örülni, mert semmi okunk sincs arra, hogy örüljünk ezeknek a tételeknek. így például a bevételi többlet az állami kislakások házbér jövedelménél 120.000 pengő, (Farkas István: Ezért nem kell építeni!) a Wekerle munkástelep lakbérjövedelménél 105.000 pengő, ezek pedig nem azok a bevételi plusszok, amelyeknek az ország köz-