Képviselőházi napló, 1931. XXIII. kötet • 1934. május 17. - 1934. június 26.

Ülésnapok - 1931-285

Az országgyűlés képviselőházának 2* lünk; azért paktálunk, hogy a magyar nép | végre hozzájusson a maga becsületes és tisztességes jogához. De azt mondják, hogy mióta Paktálunk, nem támadjuk a kartelleket és egyáltalában csendes fiúk lettünk. Tessék megengedni, hogy a csendet megtörjem, mégpedig igen alaposan, éppen a kartellekkel szemben. Hallottunk itt vitákat, hogy a liberáliz- ' mus, a szolidarizmus, a hitlerizmus, vagy a bolsevizmus-e a jobb? Nekem az a felfogásom ebben a kérdésben, hogy a hitlerizmusban is van szegény ember, sokkal több, mint a gazdag, de van a bolsevizmusban és a szolidarizmusban is, mert mindegyikben van. Egy okos kormánynak tehát arra kell törekednie, hogy az ellentéteket enyhítse és minél szűkebb mértékre szorítsa. (Helyeslés.) Hogy ez milyen rendszer jegyében történik meg jobban, azt még nem döntötték el a mai idők, de túlmessze mennék ebben a kérdésben,- ha ebbe belemélyednék. Tessék csak a praktikum mellett maradni, magam is szeretek inkább praktikus lenni és nem szeretem a fellengzős históriákat, mert azok nem vezetnek jóra. Bejelentették, hogy az állástalan diplomások álláshoz jutottak. Hála Istennek, roppantul örülök neid, mert tényleg a nemzetnek kötelessége van azokkal szemben, akiknek megengedte azt, hogy diplomát szerezzenek, az a kötelessége, hogy kenyérhez is juttassa őket. Mert bizonyos erkölcsi obiigóban is áll az állam, amikor négy egyetemet tart fenn, s ha már fenntartja, legalább valamiképpen gondoskodjék a diplomásokról. Az állam megtette kötelességét, 1066 diplomást helyezett el, többékevésbbé jól vagy rosszul, 80 pengős állásban, de adott nekik egy darab kenyeret, amely mellett legalábbis életüket tovább tudják vinni. E tekintetben azonban a magánvállalatokra is hárultak bizonyos kötelezettségek, s a magánvállalatok hosszas tárgyalások után, mely tár- ' gyalások alatt a legmesszebbmenő előzékenységet tanúsították, kulánsok és kedvesek igyekeztek lenni, megigérték, hogy 369 diplomást fel is fognak venni. Amikor azonban a tárgyalásoknak vége volt, kisült, hogy a 369 diplomás ifjúnak úgyszólván csak a felét alkalmazták és ez az alkalmazás is azokra a szerencsétlen emberekre a megaláztatások hosszú sorát jelenti. En úgy érzem, hogy a magyar nagytőkének van legalábbis annyi kötelezettsége a magyar nemzet iránt, mint akármilyen más gazdasági ágnak. A nagytőke az utolsó 15 esztendő alatt annyi kedvezésben ' részesült a magyar állam, a magyar nemzet részéről, az annyi terhet vállalt a nagytőke helyett, mint semmiféle más gazdasági ágazattal szemben nem, s midőn azt olvasom a hozzám^ eljuttatott Egyetemi Hiradóban, hogy a vállalatoknak mi volt a gyakorlati felfogása^ ebben a kérdésben, akkor mélységes szomorúság fog el engem. Azt mondja ez az újság (felolvassa): »Különösen furcsáljuk a hivatalos szerveknek, a Gyáriparosok Országos Szövetségének, valamint a Kereskedelmi és Iparkamarának páJfordulását. Nem sokkal azután, hogy a kultuszminiszter úrnak t kötelező ígéretet tettek, hivatalos lapjuk hasábjain arról értesítették tagjaikat, hogy nem kötelesek az Adob. listáján szereplők közül választani, hanem másokat is felvehetnek,« — szóval a régi sógorságkomaság, protekciós rendszer szerint —• »azok a vállalatok pedig, amelyek hajlandók voltak a listán szereplők közül választani, előre a legnehezebb ífeltételeket szabták a jelentkezőknek, 5. ülése 19BU május 29-én, kedden. 357 így több nyélven beszélő * gép- és gyorsírni, könyvelni tudó munkaerőket kértek, tehát olyanokat, akiknek rendes körülmények között 150—180 pengős kezdőfizetést kellett volna adniok és ezeknek voltak csak hajlandók 80 pengőt fizetni.« Itt is keresni akartak. Nagyon jól értik ám, hol lehet mindenütt keresni. Egynéhány konkrét esetet is felhoz az újság. Azt mondja (felolvassa): »Legtöbb helyen kifejezetten közölték velük, hogy csak felsőbb nyomásra vették ' fel őket és^ mihelyt lehet, azonnal elbocsátják. Alantas, sőt megalázó beosztást kaptak napi vagy heti fizetéssel; sokszor durva és piszkos munkát is kívántak tőlük.« A munka nem szégyen, de ezeknél a vállalatoknál bizonyára voltak olyan lehetőségek, hogy őket kvalifikációjuknak megfelelően is alkalmazhatták volna. Két ilyen társaságot külön is kipécéznek a többi közül. Az egyik az üvegkartel, amely a bor árának^emelkedésével kapcsolatban felemelte az üveg árát. Az^üvegkartellnél alkalmazott okleveles közgazdásznak például közönséges segédi beosztást adtak, de nem dolgozik. Az egyik gyártelep igazgatója pedig kifejezetten megtiltotta az alkalmazott diplomásnak, hogy a gyártelep területére betegye a lábát. Felveheti a fizetését, de munkakört, előrehaladási lehetőséget nem kap

v A Fenyves-Áruház pedig, amely kifejezetten építészmérnököt kért, havi 40 pengős fizetéssel reggel fél 8-tól este 6-ig terjedő munkára, házi detektívnek alkalmazta a mérnököt. Neki kellett felügyelni, hogy a házban ne lopjanak. (Zaj.) Szinte elképesztő az az eset, amely az egyik bankvállalatnál fordult elő. Az ott alkalmazott diplomás tisztviselő úgy járt, mint Jókai Kárpáthy Abellinója, akinek naponta el kellett zarándokolnia egy ügyvédhez, hogy egy arany járadékát felvegye; ennek mindennap kifizették a 2 pengő 50 fillért, azután hazamehetett; munkájára nem reflektáltak. Belátom, hogy a magángazdaság maga is rendkívül nehéz helyzetben van, azonban úgy érzem, hogy ez a kormány intézkedésének szabotálása és semmibe vevése. Felszólítom tehát a kormányt arra, szerezzen érvényt intézkedéseinek, őrizze meg a tekintélyét ezekkel szemben, akik más tekintélyt az országban nem ismernek, mint csak a magukét! Igen t. Ház! Most a nemzeti becsület kérdéséről szeretnék néhány szót szólni. Korányi Frigyes volt pénzügyminiszter úrtól kezdve^ a nemzeti becsületet mindig a pengőhöz kötötték. Az angolok ugyan más véleményen voltak a sterlingre nézve, de mi magyarok ehhez kötöttük. (Bud János: Az egészen más rendszer. — Zaj.) En a pengőt, mint a magyar nép, a magyar nemzet gazdasági • erejének kifejezőjét nagyrábecsülöm és nagyra értékelem és én volnék az utolsó, aki ennek értékéhez hozzá szeretnék nyúlni, azonban úgy érzem, hogy sokkal inkább az erkölcsi kérdések azok, amelyek a nemzet becsületét teszik. En például a hadikölcsön-kérdést, azután a hadirokkantak^ kérdését, azután a vitézségi érmesek kérdését inkább tartom a nemzet becsületügyének, mint a papírnak vagy a pénznek, az ezüstnek, aranynak értékét. Sajnos, igaz, hogy a pénzügyminiszter úr... (Bud János: Nem lehet összehasonlítani!) Mélyen t. képviselőtársam, én ahhoz a generációhoz tartozom, amelyik azt tartja, hogy először az ember és csak utána jön minden más. (Bud János: Először az egészséges pénzérték!) Az eszköz nem előzheti meg a célt,