Képviselőházi napló, 1931. XXIII. kötet • 1934. május 17. - 1934. június 26.
Ülésnapok - 1931-285
358 Az országgyűlés képviselőházának 285. ülése 1934 május 29-én, kedden. a cél az ember, az eszköznek kell tehát alkalmazkodnia a célhoz és nem megfordítva. (Bud János: Próbálja meg^ Nálunk az emberek hasravágódnak a páncélszekrény előtt és azt imádnák, ahelyett, hogy a krisztusi elvetés tanítást vallanak, hogy szeresd felebarátodat, mint tenmagadat! (Bud János: Az jobb volt, amikor reggel más volt a pénz értéke, mint este? Ez jön ki belőle!) En csak a sorrendi hibára mutatok rá és azt mondom, hogy ma a hadikölcsön kérdése, a rpkkantk érdes., meg más ilyen kérdések, például... (Bud János: Ezek nem függnek össze a pengő értékével! Első a pengő értéke, akkor tudom ezt mind rendezni!) Bocsánatot kérek, nekünk, független kisgazdáknak ezen a téren nagyon rossz hírünk van, azért igyekszem precízen ki felezni magamat, hogy mit értek én ezalatt. (Bud János: Nagy figyelemmel hallgattam eddig is!) Nagy megtiszteltetés rám nézve, mert tudom, hogy ebben a kérdésben klasszikus álláspontot méltóztatik t. képviselőtársam elfoglalni. En meghallgattam igen t. képviselőtársam beszédét, nagyon szép volt, de én másképpen fogok cselekedni, mert ma más időket élünk. Mi. akik a harctereket jártuk, a frontokon azt láttuk, hogy első az ember! En itt utalok arra, amit egy nagyon magasrangú angol mérnök mondott Eckhardt Tibor igen tisztelt képviselőtársamnak, az én vezéremnek, amikor vele az ország ügyeiről társalgott. Azt mondotta ez az angol mérnök az én vezéremnek: képviselő úr, én egy furcsa tapasztalatot szereztem ebben az országban: önök jobban szeretik országukat, imint népüket. — Ez valahogyan így is van. Azért, ami az országnak úgynevezett presztízsét jelenti, ami sokszor imaginárius csak, sokkal több áldozatot vagyunk hajlandók hozni, mint magáért a népért. En azt tanultam a közjogban, hogy az állam három részből áll, a területből, a népességből és a főhatalomból. A ssorrendet itt is megváltoztatnám!': első a nép, azután a terület és azután a főhatalom. (Zaî.) $Iëg valahogyan mindig abban az ideológiában élünk, hogy itt béke van, nyugalom van. Itt a fő az, hogy quieta non movere. En azért akarom a quietákat movere, hogy ne jöhessenek a sokkal nagyobb emóciók, amelyek .mindazt imaguk alá temetik, ami előttünk szent. Es én a nemzet becsületének kérdésében ezeket a problémákat sokkal előbbre helyezem, mert azt kell látnom, hogy az a nyomorult cselédasszony, aki 80 esztendőt ért .meg, s ebből 50 esztendeig dolgozott valahol és összeszedett magának 800 vagy 100O koronát, aztán hadikölcsönbe fektette a háborúban, ma egy krajcárral som rendelkezik, nincs betevő falatja, dolgozni nem tud, s az államtól, amelyért mindent feláldozott, egy krajcárt sem kap, (Gallasz Ágoston: De ugyanakkor a bankok megkapják a kamatkülönbözetet!) ugyanakkor azonban, ha a Bach er-m alomnak baia esik, azt szanálják. Szerintem ez ikevé^hbé fontos^ érdek. Kérdem, vajion a nemzet áldozatkészségére nem kell-e maid mégegyszer appellálni, akár anyagilag, akár vér tekintetében és akkor nagy vívmánynak kell-e tartanunk, hogy az arany vitézségi érmesek meg fogják kapni az éremoótdíiukat? Bocsánatot kérek, ez nem igazság; én sohasem a hősiesség fokát, hanem mindig magát a hősiességet jutalmaznám. Utóvégre az véletlen műve volt, hogy ki milyen vitézségi érmet kapott, nagyobbat-e vagy kisebbet, mert ezt mindig az alkalom döntötte el. En azt proponálnám, ha már egyszer hozzányúlunk a kérdéshez, méltóztassék talán inkább a felére redukálni a megállapított összegeket, de mindenki kapjon valamit abból, amit annakidején megígértek a vitézségi érmekkel kapcsolatban. Ez a nemzet becsületének kérdése, igen tisztelt Képviselőház. Megigértük a frontra menőknek, amikor hosszú vonatokon felpántlikázva elmentek, hogyha hazajöttök, .ti lesztek az elsők. De sajnos, mit látunk? A frontharcosok háttérbe vannak szorítva, azok, akik ott kint voltak, elvesztették azokat az éveket, amelyeket kint szolgáltak, ha nem voltak közvetlenül azelőtt állami szolgálatban. Bocsánatot kérek, én ezeket a problémákat olyanoknak látom, amelyeket új rendszerben, új elgondolásban az első csatasorba kellene állítani és én ebben látom a nemzet becsületét. A pengő pedig megtarthatja, mert meg is kell tartania a maga értékállandóságát, amihez lehet alkalmazkodni, de ez már csak eszköz a cél elérésére és nem megfordítva. Nem tartom magamat hivatásos külpolitikusnak. A külpolitika valami mágia, csodás valami, ma ilyen, holnap amolyan, horoszkópszerű, hasból való, valami haruspex dolog. Tegnap mée a jugoszlávokat a franciák barátjának tartották, ma pedig már németbarátok, olyan összevissza mennek ezek a kérdések. Egy dolog azonban borzasztóan érdekel bennünket ebben a kéi*désben. Amikor azt látjuk, hogy ma égés« Euróoában mindenki a háborúról és a békéről beszél, akkor ebben az országban senki sem tudja, hányadán állunk ebben a kérdésben. De a franciák pl. tudják, hoerv ők egy preventív háborút akarnak a németekkel szemben, tudják hogy minden egyes hónap a némete : kkel szemben ráiuk nézve veszteséget jelent. Én azt akarom kérni a t. kormánytól, — hiszen Gömbös Gvula miniszterelnök úr minden egyes nyilatkozatában a béke emberének jelentette ki magát — hogy ebebn a nagyhorderejű kérdésben a nemzet színe előtt szögezné le a kormány álláspontját, hogy tudjuk, mihez tartsuk magunkat. De mindez nemcsak külpolitikai szempontból fontos, hanem a belpolitikában és a gazdaságpolitika kérdésében is a legfontosabb. Nemrég megszállott területen voltam, kisebb városban, — nem akarom mondani, hoery hol — ahoï mindenki elő van készülve repülőtámadásra, a házak alatt a pincék ki vannak építve. Kérdem a t. Házat, mi történik itt Budapesten? Akármi történjék, még ha nem is avatkozunk be a háborús konflagrációba, de ha megszállnak.^ vagy megtámadnak bennünket, Budapesten nincsen egy helv, ahová a polgári lakosság elmenekülhetne. Ezek pedig olyan proMémák. amelyeikéi azt hiszem, foglalkoznunk kell, elvégre akárhogyan le vagyunk is fegyverezve, mégis intézkedni kell ezen a téren. Most jönni fog a kémkedésről szóló tör vény iavaslat. Rendben van. örömmel üdvözlöm, akasztófára minden csirkefogóval, aki az orszá°" érdekét elárulja, de ezt nem tartora elegendőnek. Méltóztassék olvan intézkedéseket hozni, amelyek a polgári lakosságot megvédik az esetleges konflagrációval szemben. A kormányzatnak meg kell mondanom, hogy nekem az a meggyőződésem, hogy az osztrák-olasz-magyar, ma még gazdasági, de később esetleg kifejezetten politikai szövetségnek, határozottan békeszövetségnek kell lennie, amelyhez Lengyelország is csatlakozva.^ ez a szövetség olyan óriási frontot fog képviselni, hogy meg tudná védeni Európa békéjét itt
