Képviselőházi napló, 1931. XXIII. kötet • 1934. május 17. - 1934. június 26.

Ülésnapok - 1931-279

Az országgyűlés képviselőházának 279. niszter úr iránt a legnagyobb bizalommal vi­seltetem. Ami itt orvosolni való hiba van, az nem őt terheli, hanem a multat, mert az igaz­ságügyminiszter úr mindig megmutatta azt, hogy hol kell közbenyulni, bizonyos anomáliá­kat megszüntetni és legjobb igyekezetével azon volt, hogy ezek megszűnjenek. Csak azt kérem, hogy ezen az úton fokozottabb eréllyel halad­jon és akkor fokozottabb hálában lesz része mindazok részéről, akik a jogért és igazságért harcolnak. Az elmúlt esztendőben az igazságügymi­nisztériumra igen súlyos feladatok hárultak, különösen a gazdavédelmi rendeletekkel kap­csolatban s az igazságügyminiszter úrnak és kiváló munkatársainak kellett a jogeszmét megvédelmezniök. Tudjuk mindannyian,, hogy rendkívüli időkben rendkívüli intézkedések szükségesek, de annál inkább érdemül tudom be, hogy a rendkívüli időkben és a rendkívüli eszközök alkalmazása közben az igazságügyminiszter úr a jogeszmét mindig igyekezett megvédeni és meg is tudta védeni. Ezért és mert az igazság­ügyminiszter úr iránt bizalommal viseltetem, a tárca költségvetését elfogadom. (Élénk he­lyeslés a jobboldalon és a középen.) Elnök: Szólásra következik? Esztergályos János jegyző: Fábián Béla! Fábián Béla: T. Képviselőház! Méltóztas­sanak megengedni, hogy az igazságügyminisz­ter úr felszólalásával foglalkozzam és beszéde­met ott kezdjem, ahol az igazságügyminiszter úr végezte. Az igazságügyminiszter úr olyan kijelentést tett beszédének végén, amely azt hiszem, a Képviselőháznak ezen az oldalán igen nagy sikert aratott. A t. igazságügymi­niszter úr hivatkozott elődeire és ide idézte ebbe a Képviselőházba azokat, akik nem ugyanebben a Képviselőházban, de az igaz­ságügyminiszteri székben az Ő elődei voltak és hivatkozott Deák Ferencre is. Azt mondotta az igazságügyminiszter úr, hogy Deák Ferenc szellemében óhajtja igazságügyminiszteri te­vékenységét folytatni. Én nem azt mondom, hogy ő megfontolt mindent, mert hiszen Deák Ferencnek nem volt ideje a 48-as időkben mindent megfontolni, de egy irányban megfontolt volt, abban, hogy a szabadságnak és testvériségnek volt a híve. Ha a miniszter úr a szabadságnak, a testvéri­ségnek és egyenlőségnek híve óhajt lenni a maga működésében és az 1848-as nemzeti tra­díciókat akarja a maga működésében szem előtt tartani, akkor azt hiszem, teljes mérték­ben szembe kell helyezkednie nemcsak azzal a világfelfogással, világáramlattal, amely ma politikai divat, hanem azt merem állítani, hogy azzal a 15 esztendős kormányzattal is, amely 15 esztendős kormányzat alatt minden történt, csak egy nem történt meg, a deákfe­renci tradíció követése. A deákferenci tradí­ciókkal szemben történtek itt a sajtószabad­sággal és a gyülekezési szabadsággal szemben intézkedések, (Rassay Károly: Az esküdtszék­kel!) nem is szólva egyéb igazságügyi és bel­ügyi intézkedésekről, olyan intézményekkel szemben, melyeknek ősapja tulajdonképpen a deákferenci gondolat, és az a rendszer, amely a deákferenci gondolat alapján épült fel. Nem tudjuk, hogy a miniszter úr kijelentése a ma­gyar igazságügyi politikában és az egész ma­gyar jogalkotási politika terén változást je­lent-e. ff Abban az esetben, ha a miniszter úr mint hősi bajnok ki fog állani a deákferenci tradíciók védelmében, legyen meggyőződve, hogy a legnagyobb Örömmel és készséggel fog­KÉPVISELÖHÁZI NAPLÓ XXIII. illése 193 h május 17-én, csütörtökön. 25 juk támogatni. Ha azonban a miniszter úr ré­széről ez csak trópus volt, csak szép gondolat, talán beszédének szép befejezése, amikor a haza bölcsére hivatkozott és az ő politikája ál­tal akarta magát megihlettetni, akkor — mél­tóztassék megbocsátani, t. miniszter úr — csak azt kívánom, hogy trópusok helyett inkább cselekedeteket kérünk. Cselekedeteket kérünk, mert amit ezen a téren eddig tapasztaltunk, homlokegyenest ellenkezett a deákferenci po­litikával. Most méltóztassék megengedni, t. miniszter úr, hogy beszédének egyéb részeivel abban a sorrendben foglalkozzam, amint beszédét el­mondotta. At. miniszter úr legelsősorban a jogalkotási eljárásra hivatkozott. A jogalkotási eljárásban azt tapasztaltuk, hogy nem volt még olyan rendszer, — akármilyen jobboldali vagy baloldali erőszakos rendszer volt az — amelynek ne lettek volna meg a maga jogtudo­mányi bölcselői. Semmi egyéb nem kellett, mint megállapítani, hogy milyen irányban akarnak haladni, s rögtön megvoltak hozzá a jogbölcselők, akik megalkották az elméletet ah­hoz, hogy miért kell abban az irányban haladni. Amikor a miniszter úr a bírói kérdésről be­szélt, azt mondotta, hogy a magyar bírák nem akarnak kimenni vidékre. Én örömmel üdvö­zölném a miniszter úrnak azt az ugyan anya­gias kijelentését, — hiszen ma, sajnos, minden ezzel függ össze — hogy többet akar adni azoknak, akik kimennek vidékre, (Lázár An­dor igazságügy miniszter: Előléptetést!) esetleg előléptetéssel akarja jutalmazni őket, (Rassay Károly: Ez mindig megvolt! Csak az a baj, hogy előlépnek és azután visszajönnek! — Zaj és mozgás.) de hozzá kell tennem, amit a mi­niszter úr valószínűleg nagyon jól tud, hogy ha a miniszter úr az igazságügyminisztérium­ban tanácskozni fog azokkal a tisztviselőkkel, akik a bírák kinevezésével és áthelyezésével foglalkoznak, hamarosan megtudja, hogy a bí^ rák r azért nem akarnak kimenni vidékre, amiért nem akar kimenni a kis faluba egy or­vos sem és nem akar kimenni senki. Azért, mert a magyar vidéknek, sajnos, a legminimá­lisabb, legprimitívebb egészségügyi berendez­kedései is hiányoznak. (Zaj és mozgás.) Nem­csak azért nem akarnak kimenni a bírák vi­dékre, mert attól félnek, hogy kultúrában el lesznek vágva a világtól, hanem azért, mert, sajnos, a magyar vidéken, sokszor még a kö­zépvárosokban is, hiányzik még a lehetősége is annak, hogy az illető higiénikusán éljen. (Zaj és mozgás.) T. miniszter úr, nekem több alkalmam volt kisebb-nagyobb, mondjuk 3000 lakosú váro­sokban megjelenni. (Rassay Károly: Nem vá­ros, amelynek 3000 lakosa van!) Nem város, de ott járásbíróság van. Olyan helyről van szó, ahol bírót is el kell helyezni. (Lázár Andor igazságügy miniszter: Javul a helyzet!) Nem mondom, hogy város, hanem nagyközség. Ott az volt a helyzet, hogy az egész községben csak a tiszteletes úrnál és egy kereskedőnél volt al­kalma az embernek a legelemibb szükségleteit elintézni. Én, minthogy ellenzéki jelöltet támo­gattam, nem mehettem el egyikhez sem, mert a tiszteletes úr az egységespárt elnöke volt s így oda nem mehettem, de éppúgy nem mehettem a kereskedőhöz sem, akinél félnem kellett, hogy retorzióval fognak élni vele szemben. ' Ha ilyen szituáció van a vidéken, akkor ezen tes sék segíteni. (Gr. Somssich Antal: A miniszter úr tűri, hogy amikor az embereknek nincs jö­vedelmük, 8%-on felüli uzsorakamatot szedje­nek!) Ha a magyar vidék kultúrnívója emelke­dik, ha a vidékre kerülő úgynevezett intelligens 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom