Képviselőházi napló, 1931. XXIII. kötet • 1934. május 17. - 1934. június 26.
Ülésnapok - 1931-285
Az országgyűlés képviselőházának kéletes érdektelenség tapasztalható ; érdektelenség a közügyek iránt általában, tehát nemcsak egyes pártok iránt, hanem pártkülönbség nélkül az egész magyar politikai élet iránt. Mindenki a saját maga bajaival van elfoglalva, mindenkinek legelső a saját maga gondja; nagy, egyetemes szempontokkal már nem lehet lángragyujtani a tömegeket, mint egykor. Mindenki azzal törődik, hogy meglesz-e elsején a lakbére, mindenki azzal törődik, hogy meglesz-e holnapra az ebédje, hogy megmarad-e az egyetlen rend ruhája és nem gondol arra, hogy mindezek a problémák csak akkor volnának igazán megoldhatók, ha az egyetemes nemzeti problémák megoldódnak, ha a szolidaritás jegyében az egész nemzet egyetemes problémái oldatnak meg, amelyek egészen természetesen kihatnak minden egyesnek külön individuális szempontjaira. Meg kell vallanom, hogy azzal a gondolattal szemben, amely azt mondja, hogy a parlament elszakadt az élettől, az a való helyzet, hogy az élet szakadt el a közélettől; az élet teljesen individualizálódott ugyanakkor, amikor a közélet egy kollektiv irányzattá alakult, az élet leegyszerűsíttetett, amikor a közélet általános irányzatot akar kapni, az életben az egyéni szabadság gondolata érvényesül akkor, amikor a közéletben a tervgazdaságnak és irányitott gazdálkodásnak apostolai járnak körül. Ez az oka annak, hogy a parlamenti vita alatt hetek óta úgyszólván minden egyes ülés túlnyomórészt tanáoskozóképtelen, (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) ez az oka annak, hogy ebben a parlamentben csak néhányan vagyunk állandóan, ülésről ülésre jelen és még a Képviselőház tagjai között is úrrá lett az érdektelenség, a közélettől való elszakadás, a közélettel való nemtörődömség. Már pusztán és kizárólag csak a szónokok jóindulatán múlik, hogy ez a Képviselőház tanácskozni tud. (Igaz! Ügy van!) A szónokok nem kérik a tanácskozóképesség megállapítását, mert ha ezt sorozatosan tennék, lehetetlen volna a Képviselőház tanácskozása és ülésről ülésre állandóan csak névsorolvasással telnék el az idő. Ilyen légkörben csak egészen természetes, hogy nagyon nehéz, az alkotás. Meg kell állapítanom, hogy a lehetőségek is igen kicsinyek. Az alkotás nagyon nehéz, mert a kis, Csonka-Magyarország olyan problémákat, amilyenek itt a költségvetési vita során felmerültek, önmagában megoldani nem képes, ahhoz, meg kell vallanunk, túlságosan gyenge. Felmerült itt a demokrácia kérdése, a liberalizmus kérdése, a leszerelésnek és a békének problémája és a vámunió gondolata. Ezek a problémák mind túlmennek Csonka-Magyarország erején. Ezekről a problémákról lehet beszélni, lehet gyönyörű szép beszédeket mondani a költségvetési viták során, vagy a napirendi felszólalások keretében, de ezek a kérdések ezzel megoldást nem nyernek, sőt az eszmék sem tisztázódnak, hanem inkább még jobban összekuszálódnak. Valamikor az önálló vámterület kérdése uralta e Képviselőházat. Valamikor, abban az időben, amikor a ma az elnöki székből elparentált nagy magyar, Barabás Béla, akivel a régi Nagy-Magyarország egy darabja szállott sírba, itt ült ezeken a baloldali padokban, mondom, abban az időben az önálló vámterület nagy programmpont, nagy kívánság volt. Azóta be kellett látnunk, hogy tévedés volt ez a kívánalom. Be kellett látnunk, hogy csak az utódállamoknak, tehát az akkor még létezett monarchia egyes államai285. ülése 193 U május 29-én, kedden. 321 nak vámuniója teremtheti meg azt a gazdasági fellendülést, azt a gazdasági lehetőséget, amelyet életlehetőségnek nevezhetünk. Az egymásrautaltság azóta derült ki, amióta nem vagyunk együtt. Amikor együtt voltak ezek az országok egy közös vámterületben, akkor még nem tudták azt, mennyire egymásra vannak utalva, mennyire egymásra van utalva az egyik ország bányája, a másik ország ipara és a harmadik ország agrárterméke. Mennyire egymásra van utalva a kivitel és a behozatal . szempontjából, ezt csak azóta tudjuk, amióta a vámterületet illetően elszakadtunk egymástól és amióta mindenki követeli, aki a gazdasági életben a prosperitást célozza, ezeknek az utódállamoknak ismételten való, akármilyen formában megteremtendő vámunióját. T. Képviselőház! Az országokon belül meg kell lenni a szolidaritás gondolatának f az egyesek között, amiről az előbb voltam bátor szólani. Éppen így azonban meg kell lennie a szolidaritás gondolatának az országok között is a földrészeken és az egész világon keresztül. Ha az egyes országok egymásrautaltságukat ugyanúgy megértik, mint az egyes országokon helül az egyesek és az egyeseken túl az egyes osztályok és foglalkozási ágak, csak akkor teremtődhetik meg újra a világnak az a normális menete, amelyből 1914-ben, a világháború megindulásával zökkent ki. Állandóan azt halljuk, hogy új világ támad, új világjelenségekkel kell számolnunk, új világot kell látnunk a régi Európa és a régi világ területén. En erre csak azt mondhatom, hogy én nem új világot, hanem egy vajúdó világot látok. Ma három nagy kérdés uralja mindenütt a politikai törekvéseket és a gazdasági életet. Három eszmekörben folyik a harc, az ütközet. Az egyik a demokrácia és diktatúra kérdése, a másik az individualizmusnak a kollektívizmussal való harca, a harmadik probléma pedig a gazdasági liberalizmusnak az irányított, vagy tervgazdasággal való küzdelme. Ezekben a küzdelmekben mindeddig nincs még győztes, de legyőzött már van. Legyőzött maga az ember. Vizsgáljuk meg ezeknek a kérdéseknek valódi, belső tartalmát. Nagyon sokszor halljuk emlegetni a demokráciát, .nagyon sokszor hallottuk ebben a teremben egyes képviselőtársainktól, hogy ők maguk is demokratáknak vallják magukat, maguk is a demokrácia eszmekörében élnek. Nincsenek azonban tisztában azzal, hogy mi a demokrácia lényege, mi a demokrácia igazi tartalma? Az (még nem demokrácia, ha valaki magánál alacsonyabb rendűekkel szokott érintkezni, vagy többet van velük együtt. Az még nem demokrácia, ha a kegyelmes urak ellátogatnak a kiskocsmákba, az sem demokrácia, ha a képviselő urak együtt táncolnak az iparoslányokkal a beszámolók, vagy majálisok alkalmából, amint nem demokrácia egyedül még az sem, ha a néptanító fiából akár miniszter, akár miniszterelnök lehet; az sem nevezhető demokráciának, hogyha az iparoslegényből akár mázolóból, akár kőművesmesterből a nép vezére, a nép diktátora lehet, vagy ha egy^ fütyülő zsidó-leszármazottból esetleg nácivezér lehet. Ez még mind nem demokrácia. A demokrácia a törvény előtti egyenlőséget, a jogegyenlőséget jelenti, az egyenlő lehetőséget, születésre, vagyonra és minden más előjogra való tekintet nélkül. Nem jelenti azt, hogy a tehetséges egyenlő lesz a tehetségtelennel, nem jelenti azt, hogy az okos egyenlő lesz az ostobával, mert • ilyen lehetőségeket semilyen módon elovará46*
