Képviselőházi napló, 1931. XXIII. kötet • 1934. május 17. - 1934. június 26.

Ülésnapok - 1931-279

24 Az országgyűlés képviselőházának 27Í komoly része, nagy többsége az igazságügyminiszter úrnak az ügyvédek iránti jóindulatát feltételezi, abban feltétlenül bízik és ne keserítse el a miniszter urat az, ha időközben támadások érik bizonyos ügyvédi pártok, vagy; az ügyvédek részéről. Ez az ügyvéd-politikával együttjár, azonban nem jelenti azt, hogy azok az ügyvédek, akik itt támadják az igazságügyminiszter urat, maguk is ne volnának meggyőződve arról, -hogy igenis, az igazságügyminiszter úr az ügyvédi karnak jót akar. Reméljük, nemcsak akarja ezt a jót, hanem meg is fogja tudni csinálni. ' Az igazságügyminiszter úr ismertette itt azokat a reformokat, javaslatokat, amelyekkel foglalkozik. Eggyel azonban nem foglalkozik, vagy pedig ez nincs előkészítve; a büntető eljárás reformjával. A költségvetés indokolásában azt mondja ugyan, hogy ezzel is foglalkozik és a büntető eljárást olcsóvá, gyorssá és egyszerűvé akarja tenni (Lázár Andor igazságügyminiszter: Összeköttetésben van ez a polgári eljárással és a szervezeti reformmal!) és folytatni kívánja ezeket az egyszerűsítési eljárásokat. Ha a miniszter úr ezzel a büntető eljárással foglalkozni kíván, azt igen nagy hálával veszem tudomásul, de ne az eddigi módon, ne elődjeinek a nyomdokain haladjon, mert az Isten mentsen meg bennünket további, úgynevezett egyszerűsítő novelláktól. Ezekkel a novelláris intézkedésekkel az igazságügyminiszter úr elődei tönkretették büntető perrendtartásunkat. Ma már teljes káosz van. Méltóztassék a perorvoslati rendszert megnézni; ha az ember be akar jelenteni egy perorvoslatot, 4—5 törvényből kell keresgélnie és citálnia. Ez képtelen állapot. Így nem lehet egyszerűsíteni az eljárást. És mit csináljanak azok a szegény felek, akiknek maguknak kell bejelenteniük a perorvoslatot, nem szólva arról, hogy ügyvédek sem tudják bejelenteni, sőt amikor a bíró kitanítja a feleket, hogyan jelentsék be a perorvoslatot, a Kúria azt mondja, hogy nem jól van bejelentve. Rátérve a Kúriára, mindig sajnálom ezt a nagytradíciójú és igazán sok kiváló bíróval, nagy jogi tudással rendelkező magas bírói fórumot, amikor azokkal a szerencsétlen semmisségi panaszok alakiságaival kell foglalkoznia. Az ítéletekben oldalszámra, néha 8—10 oldalon azzal foglalkozik, hogy miért kellett elutasítani az egyik semmisségi panaszt és visszautasítani a másikat. Megesik néha, hogy a kúriai határozat vagy ítélet kihirdetésénél ott van a fél; ott ül félóráig, hallgatja, mit beszélnek, végül ügyvédjéhez fordul; kérem, ügyvéd úr tessék megmondani, mi lett velem, elítéltek vagy felmentettek — mert a határozatból nem tudott megérteni egy szót sem. A Kúriát én többre taksálom. Vissza kell állítani a Kúria irányító szerepét, amely a múltban megvolt. Bár az igazságügyminiszter úr utalt erre, azt hiszem, az igazságnak az felel meg, hogy a Kúria ma nem tölti be azt az irányító szerepét, főleg a büntető igazságszolgáltatás terén, amelyet be kellene töltenie. A Kúriának az igazságszolgáltatás, főképpen a büntető igazságszolgáltatás világító fáklyájának kellene lennie és e helyett a büntető ügyekben az ítélkezések nagy százaléka: merő alakiságok elbírálása. Éppen ezért nem is tud a büntető Judikatur ára megfelelő hatást gyakorolni. Előttem szólott képviselőtársaim a büntető perrendtartással kapcsolatban panasz tárgyává tették a nyomozati előkészítő eljárást, azokat a visszaéléseket, amelyeket a . ülése 193Jf, május 17-én, csütörtökön. . nyomozás során detektívek, csendőrök és mások elkövetnek. Az igazságügyminiszter úr azt^ mondotta, hogy ezeket az állítólagos visszaéléseket meg kell szüntetni. Ezt nagyon köszönöm neki, de olyan igazságügyminisztert szeretnék már egyszer látni, aki azt mondja: állásomat kötöm ahhoz, hogy ezek a visszaélések nem fognak tovább folytatódni, s ha folytatódnak és nem tudom megszüntetni őket, akkor ott hagyom állásomat. Ezek nem állítólagos visszaélések, ezek valóban megtörtént visszaélések. A jogállam fogalmához hozzátartozik az, hogy ezek a visszaélések végre kiirtassanak. A letartóztatásokat teljesen törvényellenesen rendelik el. Négyszemközt maguk a bírák is megvallják: azért kell letartóztatni az illetőt, mert így könnyebb a nyomozás, . könnyebben lehet a vádlottat beismerésre bírni, kényelmesebben, célszerűbb módon lehet a nyomozást lefolytatni. Nem mondom, hogy ebben az álláspontban nincs logika, de ha szükség van ilyen törvényszakaszra, hogy a nyomozás érdekében annak könnyebbsége kedvéért le lehessen valakit tartóztatni, méltóztassék ilyen törvényt hozni, addig azonban, amíg a törvény ezt lehetővé nem teszi, ezt a törvénytelen eljárást meg kell szüntetni. (Rassay Károly: Akkor minden egyes esetben alkalmazni fogják azt a szakaszt!) Nem akarok az odiózus valutaperekről beszélni. Az is ellenkezik a jogállam fogalmával, hogy a sértett, a Nemzeti Bank, legyen ezekben a valutaügyekben a bíró. Ma ugyanis az a helyzet, hogy a Nemzeti Bank jelentése szolgál az ítélkezés alapjául. Méltóztassék ezeket a valutapereket felülbírálni, ha jónak látja a miniszter úr, és meg fogja látni, hogy a Nemzeti Barik jelentését nem minden esetben, de rendszerint, kellő kritika nélkül, leköpi rozza a bíróság ítéletében. Ezen valamiképpen segíteni kell. Tudom, hogy nehéz a helyzet, mert ezek annyira komplikált, bonyolult ügyek, hogy a bíróság nem is rendelkezik kellő szakértelemmel, én tehát nem tudom rossznéven venni, hogy ez az eljárás nem tökéletes, azonban mégis méltóztassék meggondolni és megfontolni, hogy lehetséges-e az, hogy maga a sértett diktálja a tempót, és a sértett, mint olyan, túlzott befolyást és behatást gyakoroljon az ítéletekre, mint ahogy ez ezekben az ügyekben történik. Mondhatom, annyi igazságtalan ítéletet hoztak, hogy az embernek a jogérzetét sérti és kell, hogy ennek itt a parlamentben is hangot adjunk. A rehabilitációs törvényt sürgette több képviselőtársam. Magam is azon a nézeten vagyok, hogy a rehabilitációs törvényt meg kell csinálni, erre a törvényre szükség van, mert a visszaeső bűnösök azért visszaesők, mert a rehabilitációs törvény hiánya folytán nem tudnak a társadalomban elhelyezkedni, a társadalom nem veszi be őket. De amikor a rehabilitációs törvényről beszélek és azt sürgetem, ugyanakkor szorgalmaznom kell, hogy az t el nem ítélt, de az igazságszolgáltatás gyarlósága miatt jogsérelmet szenvedett embereknek a kellő erkölcsi és anyagi kárpótlásáról méltóztassék gondoskodni. Jelenlegi jogrendszerünkben ez szinte kivihetetlen, az igazságügyminiszternek talán 3—5000 pengő áll rendelkezésére abból a célból, hogy a jogtalanul letartóztatott embereket kárpótolni lehessen. Eltekintve azoktól, amiket elmondottam, én az igazságügyminiszter úr expozéjában elmondottakat mind helyeslem » az igazságügymi-