Képviselőházi napló, 1931. XXIII. kötet • 1934. május 17. - 1934. június 26.

Ülésnapok - 1931-283

Az országgyűlés képviselőházának 283, éppen úgy, mint ahogy a földmíves osztálynak védettséget adtak ezekre a tartozásokra vonatkozólag, a többi adósoknál is ki kellene mondani, hogy ha a kamatot rendesen fizetik, a tőkét nem szabad behajtani, avagy legalább is 5—10 éves részletekben követelhető. Ugyancsak visszás a helyzet a nem védett földmíveseknél, akikre vonatkozólag a korimány meghozta azt az intézkedést, hogy csak 5*5% kamatot kötelesek fizetni, viszont azonban, ha ők erre a kedvezményre igényt tartanak, a hitelező bármikor felmondhatja az egész tartozást. Ha az illető erre a kedvezményre igényt tart, a legtöbb esetben fel is mondják a tartozást és nincs semmiféle védekezési mód, nem tagadhatja ímeg annak kifizetését. Ennek legtöbbször az a következménye, hogy még azok is, akik kötelezettségüknek eleget szeretnének tenni, hitel hiányában még jobban eladósodnak, sőt nagyon sokan tönkre is mennek. Ezzel kapcsolatban szeretném felhozni azt a pénzügyminiszteri nyilatkozatot, amelyet egyesek a pénzügyminiszter úr ellen fordítva, mezőgazdaságellenes politikának akarnának magyarázni. A pénzügyminiszter úr ugyanis kijelentette, hogy nem hajlandó állami pénzen támogatni azokat, akik arra nem méltók, akiken, ha állami pénzen támogatnák is őket, úgysem tud az állam segíteni. En ellenkezőleg azt vettem észre, hogy ez a kijelentés kinn a falvakban éppen a földmívesosztályban, terméseztszerűleg a földmívesosztály legjózanabb, legtörekvőbb, komoly és szorgalmas rétegében a legnagyobb megnyugvást keltette, ^ mert csakis e mellett az 'egyetlen helyes álláspont mellett lehet 'megakadályozni azt, hogy amíg kormányintézkedéssel meg akarnak menteni olyanokat, akik arra nem 'méltók és már amúgysem menthetők meg, addig azoknak a helyzetét nehezítik meg, akik eddig még helyt tudtak állni. Amazoknak túlzott védelme ellenkezőleg éppen azt a látszatot keltené, hogy éppen azok részesülnek a legtöbb támogatásban, akik arra a legkevésbbé méltók. A kormánytól várt intézkedések között én a magam részéről a legfontosabbnak és a legsürgősebbnek tartanám az egész adórendszer megváltoztatását. (Müller Antal: Ügy van! Ügy van! — Fábián Béla: Helyes!) Mai adózási rendszerünk olyan komplikált, hogy nemcsak egyszerű emberek, hanem — saját tapasztalatomból tudom — főiskolát végzett egyének sem tudnak ma egy adóvallomási ívet helyesen kitölteni, vagy legalábbis nem tudják úgy kitölteni, hogy az az adóvallomás a végén saját akaratuknak meg is feleljen. Mert ha beállít az illető, mondjuk, egy tételt, amelyet azért állít be, hogy azt majd levonják a feltüntetett jövedelemből, mert az rá nézve kiadást jelent, mondjuk, adósságtörlesztés címén kifizetett összeget állít be azért, hogy azt vonják le abból az összegből, amely jövedelemként szerepel és a fennmaradó összeg maradjon meg adózási alapnak, az adókivető közeg azt végeredményben hozzászámítja a jövedelemhez és azt mondja: ezt megkerested és ez után is adót kell fizetned. (Káinoki Bedő Sándor: Farkas verem!) Beleesik abba a farkasverembe, amelyet ő ásott és végeredményben sokkal nagyobb összeg után fizeti meg az adóját, mint amilyen összeg után fizetni akart, mint amennyit be akart vallani. Adózásunk ma olyan, hogy aki kiismeri magát (Müller Antal: Nagyon kevesen vannak!) vagy maga, vagy pedig, ha nem ismeri ki magát, de anyagi lehetőségei megengedik, KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ XXIII. ülése 193U május 25-én, pénteken 255 hogy a védekezés módját megtalálja, az nagyon játszva fizeti az adóját, aki viszont az adó labirintusában ki nem ismeri magát, vagy pedig nincsen meg a megfelelő anyagi ereje ahhoz, hogy mások által védekezzék az adó magassága ellen, az nyög az adóteher súlya alatt. Mindennapi dolog, naponta megtörténik, hogy ha egy család tulajdonában, avagy sokszor egyesek tulajdonában lévő gyár, vagy üzem, amely úgy látja, hogy súlyosan van megadóztatva, átalakul részvénytársasággá, ez után a részvénytársasággá alakulás után az ügyesen vezetett könyvvitel előnyei mellett azonnal elmarad a nagy adó és annak az adónak, amelyet tulajdonképpen fizetnie kellene, nagyon csekély hányadrészét fizeti csak az illető ilyen taktika révén. Ahol ilyen lehetőségek vannak, ahol az adózó ilyen jelenségeket lát és azt látja, hogy törvényes módja van annak, hogy ilyen módon kijátssza a magas adót, ott az adózót úgyszólván arra nevelik, arra kényszerítik, hogy ő is azon legyen, hogy minél kevesebbet vegyen át a közterhekből, és ő is úgy cselekedjék, hogy rá minél kevesebb jusson a közteherből. Azt mondják, hogy a magyar ember nem szeret adót fizetni, — azt hiszem, adót fizetni más állambeli sem szeret — de a magyar ember igazságérzete az igazságtalan adóztatás ellen szólal fel és legtöbbször az a panasz, hogy a szomszédoknak ugyanannyiok van, mint nekem és mégis sokkal kevesebb adót fizetnek, vag\ pedig az ügyvédnek, az orvosnak, a kereskedőnek sokkal jobb módja van, sokkal nagyobb jövedelme van, sokkal jobban él és mégis aránylag sokkal kevesebb adót fizet, mint én. Az adózásról tényleg sok mindent el lehet mondani, de azt nem lehet mondani, hogy arányosan osztja meg a közterheket, mert mint mondottam, egész adórendszerünk azon alapul, már eleve abból indul ki, hogy úgysem vallja be mindenki az adóalapját, tehát amit megfognak, azt kell erősen megadóztatni. Az adókulcs is azért olyan magas, mert^ abból indulnak ki, hogy az adózó úgysem egész jövedelme után adózik, amit tehát megfognak, azt erősen megadóztatják. A mai adóztatási rendszer mellett lehetséges, hogy bevallók egy bizonyos összeget és ezt az összeget az adókivető közeg minden további nélkül egyszerűen felemeli és nagyobb összeg után leszek köteles adót fizetni, mint amelyet bevallottam, mint amelyről azt állítottam, hogy nekem ennyi és ennyi adóalapom van. (Müller Antal: A gyakorlatban nagyon gyakori!) Lehetetlen helyzet, hogy a pénzügyi hatóság minden indokolás nélkül egyszerűen csak felemelhesse azt az összeget, amelyet bevallók, pedig az adómorál azt kívánná, hogy mindenki tényleges jövedelme után legyen köteles adózni, sőt az adómorál ^nemcsak ezt kívánja meg, hanem megkívánja főként azt, hogy mindenki köteles legyen az ő adóalapját bevallani. Ha tehát én egy adóvallomást adok be, amelyben azt állítom állampolgári kötelezettségem tudatában, hogy nekem ennyi és enynyi adóalapom van, ez után kívánok adózni. és erről az adóvallomásról az illető bizottság azt állítja, hogy nem felel meg a valóságnak, akkor ezt vizsgálat tárgyává kell .tenni, közönséges csalásként kellene kezelni, mert ha én az államkincstárt akarom megkárosítani, megrövidíteni, azt hiszem, éppen olyan, sőt talán még nagyobb csalást követek el, mintha egyszerű polgártársamat akarom megcsalni. Ilyenkor jöjjön a vizsgálat és ha megállapítják, hogy az illető tényleg eltagadott az adó37