Képviselőházi napló, 1931. XXIII. kötet • 1934. május 17. - 1934. június 26.
Ülésnapok - 1931-283
Az országgyűlés képviselőházának 283. gyűlés, elfogadta, mint 1880: LXVI. te. iktattatott törvénytárunkba és ma is élő törvény. E két alkotmánybiztosítékot képező törvény rendelkezéseiben a lefolyt 64, illetőleg 54 év alatt több kisebb-nagyobb váLtoztatás történt. A változtatásokat még vázlatosan sem ismertethetem, mert nem áll kellő idő rendelkezésemre. Egyébként bírálatom célja szempontjából teljesen elég annak megállapítása, hogy a legkisebb változtatás is mindenkor a Legfőbb Állami Számvevőszék elnökének, a miniszterelnökkel folytatott, hosszabb-rövidebb tárgyalásai alapján, a miniszterelnök által előterjesztett és az országgyűlés által törvényerőre emelt törvényjavaslat útján történt. Ha csak egy állás rendszeresítését, vagy az állások címének megváltoztatását határozta is el a Legfőbb Állami Számvevőszék elnöke, a változtatások akkor is mindig törvénnyel történtek. Ez nem mint kifejlődött gyakorlat, hanem a Legfőbb Állami Számvevőszéknek, mint egyik legerősebb alkotmánybiztosítéknak a követelményeképpen jelentkezett és jelentkezik ma is, ha csak a Számvevőszéknek a közéletre felmérhetetlen anyagi és erkölcsi értékű hatékonyságát lefokozni nem akarjuk. Az általam előadottakkal szemben mit látunk a pénzügyi tárca költségvetésének indokolásában'? A tisztelt pénzügyminiszter úr minisztertanácsi felhatalmazás alapján rendelettel — miniszterelnökről, számvevőszéki elnökről szó sincs — megszüntette a Kakovszky István nagynevű elnök alatt az 1897 :X tc.-kel tartalmukban tökéletesített azokat a beadványokat, amelyeket a kormány tagjai a Legfőbb Állami Számvevőszékhez havonkint megküldeni tartoztak az utalványozott kiadások bírálata és számonkérhetése végett. A megszüntetéssel egyidejűleg intézkedett a pénzügyminiszter úr, hogy a Legfőbb Állami Számvevőszék tisztviselői az egyes minisztériumoknál a tárca- és más könyvek alapján végezzék azt a példátlan elmélyülést, nagy megfontolást kö» etelő bírálati, illetőleg számonkérő munkát, amelyet a törvények a miniszteri beadványok útján rendelnek gyakorolni. A beadványokról szóló rendelkezések a két alapvető törvénynek kardinális részei, olyan részei, — hogy hasonlattal éljek — amilyenek a maguk nemében a magyar Nemzeti Bank törvényen alapuló alapszabályaiban a pénz fedezeti rendszer megállapítására vonatkozó határ ozmány ok. Hozzá mind a két határozmány egyformán érdekli a külföldet. (Az elnöki széket Bessenyey Zénó foglalja el.) Teljesség okából meg kell jegyeznem, hogy a pénzügyminiszteri rendelkezések csak átmeneti időre adattak ki, amint azt itt, a Ház előtt ma Imrédy t. pénzügyminiszter úr mondotta. Kiadattak az új rendszer kipróbálása végett. Kérdem iaz igen t. Háztól, felfüggeszthetők-e a törvényes rendelkezésak főképpen akkor, ha azok alkotmányos biztosítékot képező törvénynek fundamentális és olyan részei, amelyeknek mikénti végrehajtásában a kormányzat felelősségének teljességével van érdekelve? Erre a választ megadta Lázár Andor igen t, igazságügy miniszter úr, tárcája 1934/35-ik évi költségvetésének tárgyalása alkalmával mondott minden pártot megnyugtató beszédében, kiemelvén, hogy Deák Ferenc szellemét törekszik feléleszteni az igazságügyi kormányzatban, amely kizárja azt, hogy törvényt más módon, mint törvénnyel megváltoztatni lehessen. Itt ülése 193 U május 25-én, pénteken 251 utalok arra, hogy Deák Ferenc szelleme a katolikus egyház területén is érvényesül, mert törvényeket maga a Pápa őszentsége, aki csalhatatlan, átmenetileg sem függeszthet fel, csak törvények által. A rendelet szerint életbelépő bírálati, illetőleg számonkérő rendszerről az a véleményem, hogy az lényegéből forgatná ki a Legfőbb Állami Számvevőszék ellenőrző feladatát. A legnagyobb zűrzavar támadna azáltal, ha az ellenőrzött és ellenőrző terület egyesíttetnék, aminek hatása elsősorban az ellenőrzés közömbösítésében jelentkeznék. Az egyesített területen a felelősség érvényesítése szinte kibogozhatatlan lenne. A 64 év alatt kipróbált legfőbb állami számvevőszéki ellenőrzés módszereinek megváltoztatása szerintem nagyon érzékeny alkotmányjogi kérdés. Ezért próbálgatásokba bocsátkozni nem lehet és nem szabad, mert az elhibázott próba, játék lenne a tűzzel. Ezzel azonban nem kívánok bővebben foglalkozni főleg azért, mert most a t. Háznak a felett kell határoznia, szabad-e alkotmánybiztosítékot képező törvény nagyhorderejű hatáxozmányait rendelettel félretolni engedni. A kérdés feletti döntésnél méltóztassék mérlegelni azt, hogy a miniszteri beadványok elejtése által impliciter elejtetnék félévenként az országgyűlés elé terjesztendő legfőbb állami számvevőszéki jelentés a hiteleltérésekről, ami megszaggatása lenne az országgyűlés budgetjoga gyakorlása folytonosságának. Mindezt el kellett mondanom, dixi et salvavi animam meam, kérvén a t. Házat, hogy az eddigi miniszteri havi beadványok megküldését a Legfőbb Állami Számvevőszékhez, a kísérleti idő alatt is, az élő törvények jogán fenntartani méltóztassék. Felszólalásomat azzal fejezem be, hogy arra nem ellenzékieskedés, hanem egyedül a nemzetnek szolgálata indított, ami a meggyőződésemből táplálkozik. Elnök: Szólásra következik? Petrovics György jegyző: Müller Antal. Müller Antal: T. Ház! A Ház képe mutatja azt, hogy milyen nagy érdeklődés van az éjjeli ülések tartama alatt a költségvetés egyik legfontosabb tárcájánál, (Temesváry Imre: Vacsoráznak!) mert íme azt látjuk, hogy amikor Strausz István képviselőtársunk, aki a Legfőbb Állami Számszék elnöke volt, komoly beszédet mondott el a számszék fontosságáról, csak alig négy-ötén hallgattuk őt. A pénzügyi tárcához előttem többen hozzászólván, magam is egy pár gondolatot szeretnék itt felvetni. Először is megállapítható az, hogy az állampolgárok jogai kicsinyek, kötelességei elleniben nagyok. Ha ez valaha aktuális volt, akikor különösen az utóbbi így van. Nincs arányban a közteher a jövedelemmel. Kimutatták a statisztikusok azt, hogy a nemzeti jövedelem hogyan csökken, hogy az egyének jövedelme mennyire leapadt és, sajnos, hogy a közteher alig-alig valamivel ment lejjebb és különösen a kisexisztenciák érzik ennek a nagy köztehernek a súlyát; azoknak, akik a mindennapi kenyeret sem tudják biztosítani maguknak és családjuknak, akik a gyermekeiket nem bírják iskoláztatni, vagy a legelemibb ruházattal ellátni, mint állampolgároknak mégis kötelességük kivenni a részüket a közteherviselésből. Sajnos azonban, nagy aránytalanságot látok a kicsinyek rovására. Ezzel szemben magam is kimutattam többízben^ a Házban is, hogy vannak nagyvállalataink,
