Képviselőházi napló, 1931. XXIII. kötet • 1934. május 17. - 1934. június 26.

Ülésnapok - 1931-282

Az országgyűlés képviselőházának £B2 Intézete mint szociális, egészségügyi intézmény túlnőtt feladatkörben, jelentőségben, anyagi volumene tekintetében is azokon a férfiakon, akik a régi idők patriarchális, kisebbre méretezett és a társadalomegészségügyi szempontokat egészen másképpen és primitív módon felfogó korszakában nőttek fel. Meggyőződésem az, hogy az új időknek azokhoz a fejlett követelményeihez, amelyekről sok érdekeset és megszívlelendőt mondott el expozéja során a t. belügyminiszter úr, egyszerűen nem tudnak alkalmazkodni. Szólnom kell még arról is, t. Képviselőház, hogy az adminisztráció tekintetében itt másfél esztendő óta rendkívül áldatlan állapotok uralkodnak. A státusrendezés kérdése vajúdik, a levegőben lóg. Az önkormányzatnak az a véleménye és az a feladata, hogy megfelelő szervezőképességű, iniciálásra alkalmas és az egész ügymenetet áttekinteni tudó vezető egyéniség mellett személyzetszaporításra nincs szükség, csak megfelelő, más, jobb munkabeosztásra, amikor is megfelelő racionálisabb munkabeosztás mellett túlmunka nélkül is elvégezhető a mai munkapenzum. Mi sajnáljuk, hogy a jelenleg fennálló rendkívül bürokratikus állapot megnehezíti és számunkra lehetetlenné teszi, hogy a ma sajnálatos módon agyonhajszolt tisztviselőket megfelelőképpen díjazni tudjuk. Az a túlmerev bürokratikus skála, amely itt fennáll, teljesen lehetetlenné teszi egyrészt a megfelelő díjazást, másrészt pedig a megfelelő munkateljesítést. Ebben a tekintetben tehái arra kérem a miniszter urat, aki a magánéletben is tevékenykedett és a modern kereskedelmi ós ipari organizációkkal tisztában van, hogy ebben a szellemben, ne pedig az elavult bürokrácia szellemében nyúljon bele a Mabi. adminisztrációja olyan régóta esedékes és sürgős átszervezésének a kérdésébe. Szükség van a betegségi biztosítási törvény bizonyos módosítására is. En változatlanul fenntartom azt a véleményemet és felfogásomat, amely a betegségi bérhatár kiterjesztésére vonatkozik, mert az a meggyőződésem, hogy a betegségi és öregségi biztosítás bérhatárának azonos módon 500 jpengőben való megállapítása szükséges, helyénvaló, időszerű és az orvosokra nézve nézetem szerint komoly sérelmet nem jelent. A gazdasági életet a Magánalkalmazottak Biztosító Intézete részéről csak úgy, mint az Oti.-tól, joggal várhatja, hogy az eddigiinéi nagyobb mértékben alimentáltassék azoknak a tőkéknek a révén, amelyek itt rendelkezésre állanak. A tisztelt miniszter úr valószínűleg igazat fog nekem adni abban, hogy a Magánalkalmazottak Biztosító Intézete ezen a téren tőle telhetően megtette a maga kötelességét. Emlékezetem szerint legalább 10 millió pengőre rúgnak azok az^ összegek, amelyeket részben az Országos Lakásépítő Szövetkezet útján kislakások építésére, részben pedig egyes közületeknek, városoknak, községeknek, közegészségügyi vagy közgazdaságilag fontos létesítményekbe kölcsönképpen rendelkezésre bocsátott. Módjában volna azonban tartalékaiból további jelentős összegeket r is folyósítani az esetben, ha az öregségi törvénynek azt a rendelkezését, amely a beruházásokra szánt öszszeget 40%-ban állapítja meg, módosítanák olyanmódon, hogy ez átmenetileg 50 vagy 60%-ra emeltessék fel. Teljesen • egyetértek ugyanis képviselőtársaimmal, többek között Ernszt volt népjóléti miniszter úrral, abban a tekintetben, hogy a mai súlyos és válságos időkben, amikor a költségvetés beruházásokra ülésé 19Sí május 2í-én, csütörtökön 207 úgyszólván alig tartalmaz számba vehető öszszegeket, a társadalombiztosító intézeteknek ilyirányú tartalékait fokozottabb mértékben kell és lehet igénybevenni. Eel szeretném hívni a miniszter úr figyelmét az öregségi biztosítási törvény egy másirányú módosításának szükségességére. Kernelem, hogy ebben a tekintetben több szerencsém lesz, mint volt a múlt esztendőben, amikor az igen t. miniszter úr a törvény biztosítás-matematikai struktúrájára való hivatkozással elzárkózott annak a kérésnek teljesítése elől, hogy a rokkantsági korhatár legalábbis a huzamos idő óta munka nélkül levőknél leszállítassék 55 esztendőre. Biztos vagyok abban, hogyha a kérdést a miniszter úr közelebbről megnézi, ha bekéri a Mabi.-tól az e tekintetben mértékadó anyagot, a számokat és a tényeket, meg fogja állapítani, hogy itt egy anyagilag igen könynyen kiszámítható és egyáltalán nem veszélyes megterhelésről van szó. Be továbbmegyek. Ennek a kérdésnek aktualitását megadja az a körülmény, hogy ma a fiatalság számára helyet biztosítani fokozott mértékben parancsoló kötelesség, az öregeket viszont munkahelyeikről tisztességes formák között és megfelelő végelbánás alapján eltávolítani kötelességünk, hogy azután ők a megérdemelt nyugalomhoz hozzájutva megüresedett helyeiket a fiataloknak átadják. Ebben a tekintetben valószínűleg már a miniszter úrnak is van tudomása arról az új tényről, amelyet Csehszlovákiában a legutóbbi napokban teremtettek meg, ahol a helyzet az, hogy a munkaadók és a munkavállalók hosszú és beható tárgyalásainak eredményeképpen kompromisszum jött létre, amelyet nemsokára a parlament is ratifikálni fog és amely kompromisszum értelmében 56 éves korában a szociális járadék élvezetébe lép az a tartósan munkanélküli munkás vagy alkalmazott, aki után bizonyos számú héten keresztül befizetéseket eszközöltek. Itt van a kezemben egy cseh polgári lapnak erre vonatkozó cikke, amely ezt a nagyjelentőségű szociális nóvumot, ezt a szociális reformot kommentálja, mégpedig igen helyesen azzal, hogy a generációk közötti ellentéteket minden lehető módon csökkenteni kell. Nagyon sokszor — állítja a cikk — a munkaadó azért riad vissza idősebb alkalmazottjának elbocsátásától, mert sajnálja az illetőt az utcára kitenni, mert tudja, hogy utána pusztulás következik. Ha azonban megfelelőbb végelbánás útján megfelelőbb összegű nyugdíj élvezetét biztosítják az illető számára, abban az esetben azután már könnyebb lesz ezt a leépítést végrehajtani és a fiatalok számára helyet biztosítani. Meg vagyok győződve arról, hogy a törvény értelmében az illetőnek járó rokkantjáradékokat, a Mabi. által megállapított összegeket a kormányzat kiegészítené, mondjuk, havi 80 pengős színvonalra, akkor már olyan jelentős lépést tennénk, amelynek révén azután újabb és tíjabb munkalehetőségek megnyitásáról komolyan szó lehet. Emlékeztetek arra, hogy ami azokat a bizonyos biztosításmatematikai alapokat illeti, ebben a tekintetben a matematikai megalapozottság megrendítését a t. kormányzat kezdte meg azzal, hogy amikor első alkalommal^ esedékes volt, nem vették fel a költségvetésbe és ezt Peyer képviselőtársam és jómagam számtalanszor kifogásoltuk, azt a 4 millió pengőt, amelyre pedig néhai Vass József miniszter úr annak idején ünnepélyes ígéretet tett, hiszen a törvénybe is foglaltatott, hogy ez 50 esztendőn