Képviselőházi napló, 1931. XXIII. kötet • 1934. május 17. - 1934. június 26.

Ülésnapok - 1931-282

Az országgyűlés képviselőházának 282. mennyire fájdalmas is ez, itt bizonyos leépítésekre lesz szükség, amelyeket úgy látnék keresztül yihetőnek, hogy a másik oldalon gondoskodjunk arról, hogy a közegészségügy javítása érdekében közelebb hozzuk a lakosságot az orvoshoz, vagy az orvosi kezelés lehetőségéhez és nyújtsunk módot arra, hogy a betegségek egy része már csírájában elfojtassék. Elismerem, hogy nagyon szép munka történt egyes vonatkozásokban már eddig is az országban. Kétségtelen, hogy a diftériakezelés és más védőoltások tekintetében is nagyon szép eredmény mutatkozik. (Büchler József: A tuberkulózis!) A tuberkulózis terén kétségtelen, hogy több történhetnék ebben az országban, én azonban hajlom afelé az elgondolás felé, amely azt tartja, hogy a tuberkulózis tulajdonképpen elsősorban gazdasági betegség, vagyis a tuberkulózis gyógyszere — amint nagyon sok más betegség gyógyszere is — a megfelelő mennyiségű és helyesen alkalmazott pénz. (Csilléry András: Profilaxis! Jólétet kell teremteni!) E tekintetben csak azt szeretném, ha a jövőben egyes ilyen vonatkozású tételeket jobban megismerhetnénk a költségvetésből. Mert én itt azt látom, hogy a közegészségügynél az egyik rovat, »Egyéb állami kórházak« rovata alatt nagyszámú hivatalnok szerepel, sokkal több, mint különben az egész közegészségügynél és nem derül ki a költségvetésből, hogy tulajdonképpen hány kórház, milyen berendezéssel és milyen személyi dotációval működik; egyszerűen csak azt látjuk, hogy az »egyéb állami kórházak« összes személyi járandósága 1'5 millió pengőt tesz ki, az összköltség pedig kétmillió pengő. E tekintetben azt szeretném, ha a jövő évi költségvetésben pontosabb adatokat látnánk. Most egy kérdést említek, — nem tudom, eredménye lesz-e — amelyet már többízben felhoztam a Házban. Az én elgondolásom szerint helyes volna, ha az egész vonalon közelebb hoznék a közigazgatási és általában a köztisztviselők javadalmazását mindenféle fegyveres erő javadalmazásához, mert itt a mai viszonyok közt is nagy eltéréseket látok és azt látom, hogy nincs meg a kellő arány — hogy a belügyi tárcánál maradjunk — mondjuk a csendőrségi fizetések és egyéb, közigazgatási tisztviselők fizetése között. Nem indítványozok leszállítást, csak annak a bizonyos harmóniának helyreállítását kívánom a jövőre, amely harmóniát kétségtelenül megzavarja, ha a tisztviselők egyfelől azt látják, hogy megfejelő előképzettséggel, sőt sokszor nagyobb előképzettséggel, éppen olyan felelős állásban, a munkájuk nem részesül abban az elismerésben és dotációban, mint másoké. A belügyminiszter úr figyelmét felhívom még egy körülményre, amely talán kis dolog, de mégis reparációt kíván. Nem tartom nagyon bölcs dolognak, hogy évtizedeken keresztül lehetséges volt nálunk, hogy az autonómiák tisztviselőinek nagyrésze — nem mondom, hogy valamennyi — úgy alkalmaztatott, hogy egészségi állapotuk semmiféle felülvizsgálatban nem részesült. A községi és vármegyei tisztviselők tömegeiről tudok, akiket semmiféle hatósági orvos meg nem vizsgált, mielőtt szolgálatba léptek. Ennek szerény véleményem szerint két helytelen következménye van. Az egyik az, hogy indokolatlanul emelkedhetik a nyugdíj teher. Mert ha olyan egyéneket alkalmazunk, — különösen akkor, ha a szelekció lehetősége megvan — akik már betegek, ülése 1934 május 24-én, csütörtökön 165 vagy egészen roncsok, ezeknek az alkalmaztatási ideje valószínűen rövidebb és a végkielégítés, vagy a nyugdíjazás idő előtt következik be. A második veszély pedig abban van, hogy a köztisztviselők egy nagy részénél kétségtelenül megvan annak a lehetősége, hogy amenynyiben ragályos, vagy fertőző betegségben szenvednek, azáltal, hogy érintkeznek a felekkel, vagy olyan helyen működnek, ahol az érintkezés állandó, értve ezalatt részben az iskolákat, — bár ez csak részben tartozik a beiügyhöz, de mondjuk, a községi iskolák révén mégis ide sorolható — ezeket a betegségeket elterjesszék. Abszurdumnak tartom például, hogy egy fertőző betegségben szenvedő tanító vagy óvónő működjék, vagy akár községi hivatalban is olyanok szerepelhessenek, vagy alkalmaztassanak, akik például nyilt tuberkulózisban, vagy bármely hasonló betegségben szenvednek. Kívánatosnak tartanám, hogy megfelelő szabályozás révén gondoskodjunk már az alkalmazásnál, hogy ilyen esetek ne állhassanak fenn. Most még egy pár szóval akarok a belügyi tárca költségvetésénél egy dologgal foglalkozni és ez az, hogy megnyugvással vettem, hogy egy kicsit csendesedett a tempó, amelyből egy évvel ezelőtt túl sokat láttunk,^ talán nem annyira a belügynél, mint az^ egész vonalon, vagyis csökkent az az általános gyors változtatás és reformtervezés, amely megindult. Egy évvel ezelőtt még egészen komolyan írták a lapok, sőt politikával foglalkozó bennfentesebb egyének beszélték is, hogy egyszerre várhatjuk a közigazgatási átszervezést, az ország kerületekre osztását, vármegyék megszüntetését és általában az autonómiák átalakítását vagy a velük való leszámolást. (Mozgás a balközépen.) En azt sem tartottam szerencsés lépésnek, — a Házban foglalkoztam is vele — amikor a fővárosnál bizonyos gyors intézkedés történt és a magasabb koncepció, a szanálás szempontjából bizonyos javaslatok váltak szükségessé. Azt hiszem, hogy e tekintetben is, ha a belügyminiszter úr annakidején megfelelőbb információban részesült volna... (vitéz Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter: A lapok szerint!) A lapok is általában írják. Nem mondom, hogy a lapok mindig igazat írnak, de amikor állandóan írnak valamit és ezeket nem cáfolják meg, nemcsak a lapokban, de az autonómia keretében sem, kétségtelen, hogy valaminek történnie kellett. (Ügy van! a balközépen. — Mozgás.) Én nem ismerem az anyagot a maga teljességében, nem akarom védeni a fővárost és nem akarom támadni a belügyminiszter urat, de itt mindenesetre olyan utólagos bizonyítási anyag merült fel, amely talán mégis más adatokat hozott a felszínre, mint amilyeneket annakidején láttunk. Hangsúlyoznom kell, hogy én mindig helyesnek tartom azt, ha az a fórum, amely hívatva van arra, hogy védje az egyént egy másik hatóságnak helytelen eljárásával vagy hatósági túltengésével szemben, erélyen jár el. Éppen nem látom az autonómia sérelmét abban» ha gondoskodás történik arról, hogy az autonómiának vagy az autonóm hatóságoknak a kilengése és szabálytalansága megtorlásban részesüljön, mert hiszen az autonómia semmiesetre sem jelentheti azt, hogy kisebb hatóságoknak nagyobb hatáskörük legyen, mint esetleg a legmagasabb állami hatóságnak. (Szűcs IstváJi: Ez így van!) Kétségtelenül nagyon 25*