Képviselőházi napló, 1931. XXIII. kötet • 1934. május 17. - 1934. június 26.

Ülésnapok - 1931-281

Az országgyűlés képviselőházának 281. ülése 1934 május 23-án, szerdán 157 van a fővárosnál, meglepetésszerűen vette tudomásul ezt az összeget, holott ennek a számszéki igazgatónak éppen az a hivatása és feladata, hogy ezeket a dolgokat észrevegye. Mindenesetre bizonyos presztizs-sérelmet szenvedett a belügyminisztérium városi osztálya is. Én azt hiszem, hogy a belügyminisztérium városi osztályának is bizonyos felelősségrevonásokat kell eszközölnie azokkal szemben. akik ezt a presztizs-csorbát vele szemben elkövették. Azt hiszem, hogy nem valami jó auspiciumok mellett megyünk az új fővárosi törvény, a számszék ellenőrzési hatáskörét kiterjesztő rendelkezésének végrehajtása elé akkor, ha egy ilyen tételnek a fennforgásáról, ilyen Összegeknek a tartalékolásáról nem volt tudomása annak a számszéki igazgatónak, akinek minden egyes könyvbe való betekintését és szakértők igénybevételét a törvény megengedi. T. Ház! Itt olyasmi látszik, mintha egy összjáték folyt volna (Mojzes János: Egy kis svindlizés!) a bürokrácia részéről a kellemetlen törvényhatósági tanács eltüntetésére. A törvényhatósági tanácsot sohasem üdvözölte szimpátiával a bürokrácia és ennek nyomait igen sokszor láttuk és tapasztaltuk. A dolog úgy tűnik fel, mintha a törvényhatósági tanács megszüntetésében ezeknek a tényezőknek tényleg jelentős részük lett volna. A főváros elleni rendkívüli eszközöknek az inkodolása feltétlenül tévessé vált. A belügyminiszter úrnak azok a számadatai, amelyeket itt prezentált és amelyeket a legjobb hiszemíileg prezentált, nem állják meg most a helyüket, amiből tehát az következik, hogy az egész dolog nem áll reális bázison. (Mojzes János: A levegőben lóg!) Kétségtelen az, hogy a fővárosnak a folyó évi költségvetésben előirányzott deficitje szintén nem állt reális alapon és nem reális alapon irányozták elő azt a deficitet, de világos, hogy ezt a zárszámadás nem fogja igazolni és a zárszámadás világossága mellett látható lesz az, hogy a székesfőváros háztartása a legtökéletesebb rendben van és nem szorult szanálásra. Ezek szerint nincs semmi alapja a fővárosi törvénynek és megszűnt a bázisa annak a szanálási tervezetnek, amelynek kibocsátását a törvény a belügyminiszter úr kötelességévé tette.Azt hiszem, helyesebb lenne bevallani, — miután »errare humánum est« — hogy ez a törvény elvesztette létalapját és a törvény kihirdetését talán meg lehetne takarítani, mert egy blamázs mindenesetre kevesebb, mint több blamázs. Nagyon kérem a belügyminiszter urat, méltóztassék meggondolni ezeket és méltóztassék megfontolás tárgyává tenni, hogy vájjon nem kellene-e az egész fővárosi törvényt az irattárba elhelyezni és nem a törvénytárba. (Mojzes János? Papírkosárba!) T. Ház! A belügyi tárca költségvetését nem fogadom el. Elnök: Szólásra következik ! Patacsi Dénes jegyző: Melczer Lilla! Melczer Lilla: T, Ház! (Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.) Az idő rövidsége miatt nem szóLhatok hozzá a belügyi tárca részleteihez, azonban a részletekből ki akarok ragadni egy tételt, mégpedig a hadikölesön-segélyezés tételét, ami a mai gazdasági viszonyok mellett egy igen fontos pontja a belügyi tárcának. Sokan vesztették el megtakarított pénzüket, sőt egész vagyonukat a hadikölcsönök által, hadikölcsönkötvényben és sok felszólalás hangzott már el erről a témáról, sokan okolták a kormányt, hogy nem valorizálja ezt a becsüKÉPVISELÖHÁZI NAPLÓ XXIH, letbeli adósságot, illetőleg, hogy nem fizet a névértéknek megfelelő kamatot. T. Ház! En nem osztom teljesen ezt a nézetet, bár nagyon szeretném, ha az ország abban a helyzetben volna, hogy valorizálhatna, azonban abban az időben, amikor mi a hadikölcsönöket jegyeztük, azok igen jó, 5—6%-kai kamatozó papirok voltak és arról, hogy jö.tt a nagy összeomlás, amelyet lelkiismeretlen és hazafiatlan emberek szítottak és segítettek elő.. sem az állam, sem a kormány nem tehet, A kormány, hogy valamikép enyhítsen ezeken a veszteségeken, a költségvetésbe beállított egy tételt s abból megállapított segélyek kiutalása által igyekszik enyhíteni a veszteségeket Azonban ez az összeg, 3 millió pengő, sajnos, minden évben ugyanaz marad és a pénzügyminiszter úr nem számol azzal, hogy viszont a hadikárosultak, hadisegélyt igénylők száma évről-évre nő a rossz gazdasági viszonyok folytán, mert olyanok is kérnek manapság segélyt, és jogosan kérnek, akik azelőtt rá se gondoltak volna, de a mai nehéz; megélhetési viszonyok rákényszerítik őket. (Ügy van! a középen.) A belügyminiszter úr már csinált könnyítéseket ezen a .téren, azonban ez sem bizonyult elégségesnek, hiszen két éve annak, hogy kénytelen volt leszállítani a hadikölcsönsegélyek összegét, mert máskép nem jutott volna az összes igényjogosultaknak. Sokszor járok fel választóim ügyeiben a belügyminisztérium hadikölcsönosztályába, ahol a legnagyobb pontossággal, szociális érzékkél és lelkiismeretességgel kezelik ezeket a nehéz ügyeket. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon és a középen.) Igazán fáj az ember szíve, ha látja ott azokat a félig vak, sánta öreg embereket, asszonyokat, sokgyermekes csadádanyákat, akik mind azt kérik, hogy ne szállítsák le a segélyüket, de a válasz mindig ugyanaz, mert nem adhatnak más választ, hogy nagyon sajnálják, nem tudnak kivételt tenni, mert nincs több pénz. T. Ház! Elmondok egy pár példát az én saját tapasztalataimból, (Halljuk! a középen,) hogy lássák, milyen borzasztóan nagy ez a nyomorúság és hogy ezen a nyomorúságon okvetlenül sürgősen segíteni kell. Például van egy család, amelyben az anya 91 éves, vak és béna, már évek óta fekvő beteg. Van egy 60 év körüli fia, aki születésétől fogva nyomorék és akinek mindenféle más betegségei is vannak, szóval munkaképtelen. Ez a család valamikor vagyonos, 76 holdas kisgazda-család volt a háború előtt és a háború alatt. Még két fiú volt a családban, akik azonban a harctéren elestek. Az özvegy anya a nyomorék fiúval nem tudván kezelni a földeket, eladott mindent, a földet, a házat és hadikölcsönt vett 147.200 koronáért. Jött az összeomlás és a két nyomorult ember azóta ott sínylődik és tengeti nyomorult életét és semmije sincs, csak az a 600 pengő évi segély, amely két évvel ezelőtt volt és amelyet hadikölcsönsegélyből kapott. Most két év előtt a már említett okoknál fogva kénytelenek voltak segélyüket leszállítani 450 pengőre, ebből azután most képtelenek megélni. Pedig meggyőződtem arról, hogy igazán nagyon kevésből jönnek ki. Naponta egy ebédet kapnak egy pengőért, ezt eszik meg ketten, ez az egész napi kosztjuk. A lakásért, azért a kis szobácskáért, amelyben laknak, évente 80 pengőt fizetnek, marad tehát minden más szükségletükre évi 5 pengő. Sem orvosra, sem orvosságra, sem ruhára, sem tüzelőre, semmire sem telik. Ezek nek a nyomorultaknak nincs más kívánságuk, 23