Képviselőházi napló, 1931. XXII. kötet • 1934. május 01. - 1934. május 16.
Ülésnapok - 1931-277
Az országgyűlés képviselőházának 277. ülése 19 3 U május 15-én, kedden. 451 mátyásföldi repülőteret r megtarthatnók továbbra is akár sport-, akár más repülőtérnek, de szükséges volna talán a csepeli kikötőhöz közel, a szakemberek által már kijelölt megfelelő területet igénybevenni abból a célból, hogy ott személykikötő állíttassék fel. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Akkor talán lehetséges volna egy vízi repülőút beállítása is Budapest és Wien, vagy Budapest és Belgrád között. Ezáltal a személyforgalmat még jobban elő tudnánk segíteni. Azt hiszem, ha erre is fordíttatnának bizonyos összegek, — mert hiszen nagyon helyes, hogy az idei költségvetés keretében ezt fel méltóztatott emelni — méltóztassék talán azokat ilyen célokra is felhasználni. Addig is azonban, amíg ez bekövetkezhetik, lehetetlen dolognak tartom, hogy ha valaki fel akarja hívni a mátyásföldi repülőteret, akkor interurbán beszélgetést kell folytatnia. Míg a mátyásföldi repülőteret meg tudjuk kapni, az interurbán beszélgetés előkészítése legalább negyed órai, vagy húsz percnyi időt vész igénybe. Nem olyan nehéz dolog egy vonal bevezetése. Méltóztassék gondoskodni arról, hogy legalább a mátyásföldi repülőtér a maga mellékállomásaival, — ez körülbelül nyolc állomást jelent — kapcsoltassék be a budapesti forgalomba, hogy egyszerű tárcsázással fel lehessen hívni és ne kelljen komplikált interurbán beszélgetést folytatni azért, hogy valaki a mátyásföldi repülőtérrel közvetlen érintkezést keressen. Még egy problémát akarok a miniszter ú_r figyelmébe ajánlani, ez pedig a magyar hajózás kérdése. Ez unos-untalan felmerül, hiszen a miniszter úr is 'helyesen mutatott rá arra, \ hogy megépítjük a tankhajónkat és ha ez az| úgynevezett dunai tengeri hajó a gyakorlatban majd be fog válni, meg fogjuk építeni a másodikat, esetleg a harmadikat is ; Ha már megkötöttük a rossz orosz szerződést, amelytől én nem sokat remélek, amely azonban mindenesetre elindulás lehet arra, hogy esetleg a; feketetengeri körzetben a török, bolgár, román i és egyéb forgalmat talán ezen keresztül tudjuk lebonyolítani közvetlenül, sőt esetleg még a) törökországi, kisázsiai vidékre is el tudjunk; jutni, a miniszter úr figyelmébe ajánlanám, hogy méltóztassék lehetőséget keresni arra-: nézve, hogy a magyar árut legalább magyar.| hajókon szállítsák. Egész tengerhajózási problé-! mánk rákfenéje az, hogy a magyar vállalatok, amelyek a magyar árut eladják, minden alka-i lommal felszólítják ugyan a magyar hajóstár-j saságokat, hogy megtudják a szállítási árakat, 1 igénybe azonban nem veszik őket, hanem bizonyos mértékben igyekeznek az árakat leszorítani. Ha valaki megnézi ma a dunai forgalmat,' nagy szomorúsággal kell megállapítania, hogy„ mennyi hajó halad idegen lobogó alatt, míg aj magyar hajók száma mindig fogyatkozik, fío-j gyatkozik és kisebb lesz. Pedig rá akarok mu-i tatni arra, hogy a főváros két nagy kerülete, egyik az újpesti, másik az óbudai rész, valamikor abból élt, — hogy úgy fejezzem ki maga-; mat — hogy öt-hatezer embert foglalkoztattakí ezek a hajógyárak egyenként. Ha mi lehetővés tudnánk tenni, hogy a magyar hajózás ebben a tekintetben fejlődjék, mégpedig nemcsak a szubvenció, hanem a kereskedelem alátámasztása által is. akkor ez újból bekövetkeznék. Tisztelettel vagyok bátor kérni, hogy a kereske-; delmi szerződésekben nyomatékosan méltóztas-; sék kikötni, hogy a magyar áru magyar hajókon .szállíttassák. Utalok arra, hogy a m-i vál-i KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ XXII. lalataink és üzemeink sokat takaríthatnának meg ezen réven. Magában a fővárosban is legutóbb vetettem fel ezt a problémát a polgármester úr előtt, aki azt szívesen és szeretettel fel is karolta. így van ez például a szénbevásárlásnál is, amit a gázgyár eszközöl, hiszen például a legutóbb Ghdiniából, Lengyelországból szállított szén ára mégis csak nagy öszszeg, a szállítási költség 6000 tonna szénnél 45.000 pengő költséget reprezentál. Mennyire fontos volna, hogy ezek az összegek magyar vállalatok zsebébe vándoroljanak s magyar embereknek adjanak munkát és kenyeret. Utalok arra is,- hogy a legutóbbi alkalommal a Törökországban történt vásárlásoknál, valamint a most Németországban lekötött szénmennyiségeknél is súlyt kell helyezni erre. De utalok arra is, hogy Brailán keresztül körülbelül 2—300.000 mázsa gabonamennyiség szállításáról van szó, amennyit a múlt esztendőben is eladtunk és kiszállítottunk; szomorúan kell megállapítanom, hogy egyetlenegy magyar hajót sem vettek igénybe. Már pedig hogyan kívánjuk így a magyar hajópark szaporodását, nem is beszélve arról, hogy ezeknek a hajóknak a felszerelési cikkei is innen származnak, s nem is beszélve arról, hogy ezeknek a hajóknak személyzetén keresztül magyar családok fenntartásáról gondoskodnánk ... Elnök: Lejárt a beszédideje, képviselő úr, szíveskedjék befejezni! Csilléry András: Befejezem. Ez pedig lehetetlenség, ha mi a magyar hajók igénybevételére ezen szállításoknál tág teret nem nyújtunk. Éppen ezért tisztelettel vagyok bátor kérni a miniszter urat, méltóztassék ezeket a problémákat felkarolni. Kernelem, hogy ezeknek a problémáknak felkarolásával nagyot segítünk a magyar kereskedelmen is, amire a miniszter úr is oly nagy súlyt helyez. A miniszter úr személye iránt bizalo mm al viseltetem, sajnos, azonban a pénzügyminiszter úr a kereskedelemügyi miniszter úr programmját nem támasztja alá, ezért tárcája költségvetését nem fogadom el. (Helyeslés a baloldalon.) Elnök: szólásra következik 1 Esztergályos János jegyző: Madai Gyula! Madai Gyula: T. Ház! Igen kellemesen hatott reám tegnap Magyar Pál igen t. képviselőtársamnak, az ipari és kereskedelmi élet egyik jeles reprezentánsának az a kijelentése, hogy az erősebb társadalmi osztályok kötelesek a 'bajbajutott társadalmi osztályoknak segítségére sietni. Jelenleg a mezőgazdaság a gyengébb fél, tehát az iparnak és kereskedelemnek még bizonyos áldozatoktól sem szabadna viszszariadnia a mezőgazdasági népesség talpraállítása érdekében. Ez a hang a nemzeti szolidaritás hangja, amelynek utat kell találnia a társadalom minden rétegéhez, utat kell találnia a kormányzat berkeihez is, hogy ennek a nagy egyetemes szolidaritási elvnek az egész közgazdasági élet minden vonalán érvényt is szerezzünk. Nemcsak a mezőgazdaság fekszik ma a porban, hanem, sajnos, magának az ipari társadalomnak is van egy olyan rétege, amely kivételes támogatásra, kivételes segítségnyújtásra szorul, amelynek a mai lenyomott, összevissza kuszált, letiport szociális helyzetében talán kivételes szánalomra, kivételes együttérzésre és kivételes segítő intézkedésekre van szüksége. Voltaképpen el is hallgathatnék, (Halljuk! Halljuk!) én tudniillik a magyar kisiparos tár63
