Képviselőházi napló, 1931. XXII. kötet • 1934. május 01. - 1934. május 16.
Ülésnapok - 1931-277
452 Az országgyűlés képviselőházának sadalomról akarok most szólani. Nincs ugyanis sok értelme annak, hogy eme társadalmi osztály sérelmeit részletezzem a miniszter úr lélekbemarkoló expozéja után, azoknak az intézkedéseknek ismertetése után, amelyeket a kisiparos társadalom érdekében tett. Kitűnt, hogy ennek az elesett társadalmi rétegnek, ennek az értékes magyar tömegnek — mert hiszen hatalmas tömegről van szó — igazabb, komolyabb, megértőbb barátja alig van a kereskedelemügyi és ipari tárca jelenlegi birtokosánál. (Ügy van! XJgy van! a jobboldalon.) A kisipari rétegek a maguk szétszórtságánál fogva valami különösebb súlyt, vagy félelmetes politikai ütőerőt általában nem képviselnek. A maguk szétszórtsága folytán politikai öklöt a hatalom felé nem igen mutogathatnak. Ennek ellenére igazan jóleső, megkapó és felemelő látvány, hogy ä kisiparos rétegek exisztenciális érdekeit nemcsak maga az arra hivatott miniszter úr. de ennek a költségvetési vitának több szónoka is magáévá tette. Azoknak az igazságoknak, azoknak a kívánalmaknak és panaszoknak, amelyeket a kisiparostársadalom folytonosan hangoztat, itt megkapó színekkel, mélységes komolysággal adtak kifejezést, tehát minden politikai számítás nélkül, tisztán a nemzet egyetemes nagy érdekeinek szempontjából követelik a kisiparostársadalom alátámasztását. Itt — mondom — szétszórtságában is hatalmas tömegről, 250.000 családfőről és körülbelül egymilliónyi magyar lélekről van szó, mégpedig olyan társadalmi rétegről, amely a nemzeti megbízhatóság és polgári érzület tekintetében a maga körében szinte példaadó módon tölti be hivatását. T. Ház! Ezekután mégis szükségét érzem annak, hogy ennek a különösen lesújtott és minden gyámolítás nélkül álló osztálynak egy és más különlegességére és általában különleges helyzetére külön is felhívjam a miniszter úr szíves gondoskodó figyelmét. A kisiparostársadalmat is két rétegre osztom. Egyik a városi kisiparosság, amely mégis fixfizetésű társadalom körében él s ez a fixfizetésű társadalom bizonyos tekintetben ezt a városi kisiparoselemet foglalkoztatni tudja, (Sándor István: Csalódás!) úgy, ahogy, elismerem, nem százszázalékig, de mégis ha nem csordul, cseppen s mondhatnám, hogy az éhenhalás szakadékából mégis csak meg tudja menteni. Van azonban itt egy másik, sötét uszálya a kisiparostársadalomnak, ez pedig a falusi kisiparosság. Ennek sorsa talán páriább, mint a városi kisiparosoké, mint a falusi gazdáké, földmíveseké. Nincs talán lerongyolódottab exisztenciájában aláásottabb, eladósodottab, szerencsétlenebb rétege ma a magyar társadalomnak, mint a falusi kisiparos, aki a gazdából él, a gazdától vár munkaalkalmat, kenyeret. A gazdatársadalom azonban ma elsősorban a kisiparoson takarékoskodik, a magyar társadalom ezzel a nagy egyetemes gazdasági válsággal szemben ipari szükségleteinek leszorításával igyekszik védekezni. Megrendelő, munkaadó nélkül áll tehát ez a szerencsétlen falusi kisiparos nép, úgyhogy igazán csodaszámba megy, hogy a maga animális életét miképpen fogja és tudja ezeknek tekintélyes része fenntartani és biztosítani. Ez a falusi kisiparos nép elproletarizálódott, segédjeit, tanoncait már résen elbocsátotta, úgyszólván óráról-órára ölhetett kézzel várja a munkaalkalmat, a fillért, a kenyeret, amelyet éhező családjának juttathasson, sajnos 277. ülése 193% május 15-én, kedden. azonban, ez a segítő kéz még mindig nem jelent meg, mert az általános közgazdasági helyzet az ő munkaadóit, a falusi földmíves- és gazdatársadalmat sem bírja ma még abba a helyzetbe hozni, hogy a falusi kisiparostársadalmat foglalkoztassa. Ennek a társadalmi rétegnek az elnyomorodottsága tehát a legnagyobb az én megítélésem szerint T, Ház! A miniszter úr a maga nagy koncepciójú, kisemiberbarát politikája során nagyon bölcsen és helyesen keresi meg^ a segítés útját, amellyel általában a kisiparostársadalom hóna alá nyúlni igyekezik. Régi kívánsága a kisiparosoknak a közszállításokban való hathatós részesedés. Ebben a tekintetben, azt hiszem, olyan lépést tett előre a Gömbös-kormány, azonfelül a kereskedelmi és ipari tárca jelenlegi birtokosa, a kereskedelemügyi miniszter úr, amilyenhez hasonló ütemű előrehaladást — azt hiszem — az utóbbi évtizedek együtt sem. tudnak felmutatni. Ha jól vagyok értesülve, ma már a közszállításoknak csaknem 50%-a jut a szervezett kisiparnak, amit természetesen helyeslek, mert hiszen nagyon jól tudjuk, hogy a kisipar mögött nagy tradíciók állanak, úgyszólván a céheknek tradíciója, úgyhogy minőségi vonatkozásban felveszik a versenyt a gyáripar tömegtermelésével, (Egy hang a jobboldalon: Sőt r fölötte állanak!) sőt talán annak fölötte is állanak, legalább is az egyéni ízlés kiszolgálása tekintetében. En .tehát nagyon helyeslem, hogy a kereskedelmi kormány ezen az oldalon igyekszik kenyérhez juttatni a kisiparosságot, azonban it is vannak kívánnivalók, itt is vannak olyan anomáliák, amelyeknek orvoslását a városi kisiparostársadalom is éppen a t közszállítások vonatkozásában joggal reklamálja. Természetes, hogy ez a kisiparosnép csak akkor lesz vállalkozóképes, ha a maga egyéni apró erejét összegyűjti, szóval, ha szövetkezetekbe tömörül. Ezt elősegíteni a kormányzat feladata és a kormány ezt meg is cselekszi. Az így megszervezett, szövetkezetbe tömörített kisiparosok kisded társadalma azonban még mindig gyönge a nagytőke hatalmával szemben, úgyhogy unos-untalan fölhangzik ajkukról a panasz, hogy megfelelő kormányzati segítség nélkül képtelenek a nagytőkével szemben, különösen a kartellizált nagyvállalatokkal szemben tartani a versenyt, tartani a maguk pozícióját. Sajnos, a nagytőke a kisiparosság versenyét úgy igyekszik megállítani, letörni, hogy kartellárakkal szolgálja ki a kisiparosságot. Megdrágítja a félgyártmányokat, megdrágítja a nyersanyagot és önköltségen forgalomba hozott különféle produktumaival azután lenyomja az árakat, mesterségesen alákínálja, alálicitálja a kisipari árajánlatokat, úgyhogy különösen kisipari szempontból ezek az árak azután nem is válnak reálisakká. Tehát végtelenül fontos, hogy ezeket a momentumokat a kormányzat a közszállítási szabályzatnak küszöbön álló kiadása alkalmával különösen mérlegelje. A gyengébbik félnek, a tömegnek megsegítése nagy szociális érdek. A kormány adja meg ezeknek a közszállításoknál is a szükséges segítséget a nagytőkés hatalmasságokkal szemben. A realitás legyen az az elv, amelynek a közszállításj pályázatok elbírálásánál a jövőben a kormányzati tényezőket vezetnie kell. De, t. Ház, ismétlem, hogy mindez csak a városi kisiparosságra vonatkozik. A közszállításokban való részeltetes előnyeit ez az
