Képviselőházi napló, 1931. XXII. kötet • 1934. május 01. - 1934. május 16.

Ülésnapok - 1931-270

Àz országgyűlés képviselőházának 270. csak azért, mert rájuk is áll bizonyos mértékig — én ezt jogcímnek nem fogadom el, csak megállapítom — »a mi fiaink« megállapítás. Nekem igen sok magasállású köztisztviselő panaszkodott, sőt a túloldali képviselők is, hogy .mennyire képtelenek, mennyire nehe zükre esik a legközelebbi hozzátartozóik részére egy kis állást elcsípni és ha már sikerül, milyen silány éhbérek mellett milyen borzalmasan hosszú időn keresztül robotoltatják és zsákmányolják ki azokat a fiatalokat. Engedelmet kérek, ha itt a segítésről beszélünk, nem szabad olyan szűk osztályszempontokból kiindulni. Illés képviselő úr rossznéven vette közbeszólásainkat, amire megmondottuk, hogy nem az ő érdemeiről és azoknak a kisebbítéséről van szó ezen a téren. Nem arról van szó, hogy egyes befolyásos, tekintélyes urak milyen öszszeget verekedtek ki, hanem .arról, hogy az egymillió pengőn felül miért nincsenek további súlyos, milliós összegek a bajok és a problémák érdemleges gyógyítására, illetőleg enyhítésére. Azt mondják, hogy sikerült eliminálni a, megtorlódott szellemi munkásságot, hogy a baj nem isi olyan nagy, hogy a tízezer állásnélküli diplomásnak veszedelme elenyészett, és lesorvadt mintegy 3000—4000-re, ez nem jelent és nem mond semmit. (Az elnöki széket Czeítler Jenő foglalja el.) Megtorlódott azonban igenis az a 25—30.000 ember, akikről szóltam, akik nem tudnak semerre sem menni. Az pedig igazán a tudatos vagy az öntudatlan cinizmus birodalmába tartozik, amikor azt mondják, hogy a kapcsolatos veszedelmekre, a kapcsolatos társadalm veszélyekre való figyelemmel is mintegy társadalmi biztosítási díj gyanánt kellett itt ezt a segítő akciót lebonyolítani. En mindig úgy hittem és úgy tudtam, hogy valamely társadalmi kategóriának az értéke és nem a veszedelmes mivolta indokolja azt, hogy vele törődjenek és foglalkozzanak. Igen messzire vezetne és igen furcsa fényt vetne reánk, na. mi ezt a terminológiát elfogadnók. Amikor én a magam körében, a saját szervezetem közgyűlésén erről beszámoltam, levonták belőle a gondolkodni tudók azt a konzekvenciát; úgy látszik, azt várják tőlünk, hogy veszedelmesebbek legyünk, hogy akkor azután kiadósabban és alaposabban foglalkozzanak a mi ügyünkkel és segítsenek rajtunk. Ez a probléma sürgős, ez a probléma aktuális. És itt meg is jelölöm a segítésnek azt a módját, amely bár nem átfogó és nem programmatikus, — ilyesmiről az adott keretek között nem lehet szó — de valamit mégis segítene. Tessék megszüntetni a munkabéruzsorát és mindenütt kötelezően bevezetni a 40 órás munkahetet. (Úgy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Eltűnvén a 45—60—70—75 órás heti munkaidők, a vállalatok és cégek kötelesek lesznek megfelelő számú íij embert beállítani, felvenni. De ugyanakkor gondoskodni kell arról is, — ha meg tudják tenni másutt kódexek, törvények alapján, talán nálunk is el lehetne érni — hogy bizonyos minimális határ alá sehol es semmiféle vonatkozásban i e süllyedjenek le a fizetések. Erről a területről el kell távolítani a nyugdíjasok illetéktelen és dömpingszerű ^ersenyet. (Ügy van! Ügy vaní n s'zélsőbalotaalca.) Engedelmet kérek, a nyugdíj az eddig végzett munkának a társadalom egyetemességének rendkívüli erőveszítése alapján előteremtett jutalma és honorálása, de nem lehet prémium és kedvezmény olcsóbb új munka vállalásához, (ügy lése 19 3 i. évi május hó 2-án, szerdán. 89 van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Nem ez a cél és nem ez az indok. A mai helyzet az, hogy a munkaadóvállalatok számottevő része egyenesen úgy hirdet, hogy nyugdíjast keres, mert ennek kevesebbet fizethet, míg azok, akiknek csak munkájuk, munkaképességük, tudásuk és tapasztalatuk van nyugdíj nélkül, elesnek attól a lehetőségtől, hogy egyáltalán sanszaik legyenek a nyugdíjas versenytárssal szemben. Ezen az állapoton a szociális igazság és a szociális néltányosság szempontjából sürgősen segíteni kell. Van még egy harmadik forrása is annak, hogy igenis nagyszámú, jelentékeny mennyiségű új munkaerőt be lehessen állítani és ez a rendteremtés és rendcsinálás a magánvállalati mammutjövedelmek körül. Uraim! En tudom, hogy ezek megvannak. Én közel állok ezekhez a társadalmi körökhöz és nekem a vállalati főkönyvelők olyasmit is elmondanak, amiket a nyilvános mérlegekbe nem írnak be. Nekem tudomásom van azokról a különböző manipulációkról, hogy utazási költségek, reprezentációs költségek, külföldi kiküldetések és egyéb címeken kétszeres, háromszoros, négyszeres jövedelmeket hogyan lehet elszámolni, illetőleg hogyan és miképpen lehet zsebrevágni. Ebben a tekintetben az a felügyeleti fórum, az a felügyeleti szerv, amelyet felállítottak, vajmi keveset végzett. Az állammal, a közületekkel kapcsolatos részvénytársaságoknál és szövetkezeteknél még csak történt valami, a magánvállalkozás területe azonban tabu, sőt a magánvállalkozás ormain trónoló hatalmasságok éppen egy ilyen irányban kiadott rendeletre való hivatkozással igyekeznek most a teherviselőképesség csökkentésére utalva, a közép- és kistisztviselők nyugdíját és nyugdíjszerű ellátását derüre-borura leszállítani és lecsökkenteni. (Büchler József: Vida-mammut!) Az ezen a téren való beavatkozáshoz ínég anyagi áldozatok sem kellenek, csak elhatározás, csak bátorság kell hozzá, csak az kell, hogy az urak komolyan vegyék azt, hogy a liberális kapitalizmusnak — mert mindig a liberális kapitalizmusról beszélnek és nem szükségképpen a kapitalizmusról — ezeket a kinövéseit, ahogyan mondani szokták, lenyesegessék. Meg kell ezt csinálni, hozzá kell nyúlni és akkor az új munkalehetőségek tömege adódik. Ha ezt már ezen a területen megcsináltuk, ezzel egyidejűleg, vagy ezt megelőzve, — én nem akarok Kabók képviselőtársam későbbi fejtegetéseinek elébevágni — meg kell hasonlóan csinálni talán még szélesebb keretek között az ipari munkásság területén is. T. Képviselőház! Fejtegetéseim végére érve, ' a következőket mondhatom. Nekünk az a meggyőződésünk, hogy itt reformtervekkel, javaslatokkal, előterjesztésekkel hiába állunk elő. Mi magunk fogjuk megcsinálni a saját szocialista munkatervünket, mi magunk fogjuk megcsinálni, mint ahogyan az angol munkáspárt megalkotta a »Labour and the Nation« című programmot, mint ahogyan belga testvérpártunk Hendrik de Mau referátumában megcsinálta a maga dinamikus és vonzó reformprogrammját, ahogyan most Svájcban csinálták. Tesszük ezt most mi itt, nálunk Magyarországon is és a Programm végrehajtásánál segítségül hívunk minden jóakaratú és minden jószándékú energiát. Segítségül hívjuk mindazokat, akik ennek a célnak elérése érdekében velünk szövetkezni akarnak, akik akarják és végre kívánják hajtani a demokratikus földbirtokreformot, 13*