Képviselőházi napló, 1931. XXII. kötet • 1934. május 01. - 1934. május 16.

Ülésnapok - 1931-270

Az országgyűlés képviselőházának 270. összes előfeltételei, egy csomó fontos cikkben, amelyekben exportáló állam volt, mint például fában és bizonyos vegyészeti cikkekben, ércekben, (Felkiáltások jobbfelöl: Sóban!) sóban stb. importáló állam lett. Ez az összehasonlítás az 1913-as évvel tehát igen érdekes keresztrejtvény lehet, de tudományos szempontból, — és ebben a tekintetben Heller Farkas igen kiváló tudós is tanuskodhatik — semmiféle értékkel nem

j bír. Végül a közterhek emelkedése. Merem állítani, hogy ha az adókat és szociális terheket levonnák az 1913. évi árakból és ugyancsak levonnák a mostani adókat és a mostani szociális terheket a mai árakból, ezek a mai árak az egész vonalon olcsóbbak lennének, mint az 1913. évi árak. (Elénk ellenmondások a jobb- és a ibaloldalon. — Farkas Gyula: Merész állítás! — Felkiáltások balfelől: A cementnél is?) A cementnél is. Mindennél. {Elénk ellenmondások a jobb- és a baloldalon.) Méltóztassék tudomásul venni, hogy e pillanatban a gyáripar az állami adóknak legnagyobb inkaszszálója. 1932;ben ... (Zaj, — Erdélyi Aladár: Ez az igazság: inkasszánsa, de nem fizetője!) Az mindegy, hogy ki fizeti,, amiatt az adó miatt magasak az árak, amelyet beszednek. Majd elmondom, hogy milyen adókat fizetnek. (Zaj a jobb- és a baloldalon. — Felkiáltások jobbfelől: Mi fizetjük!) Az mindegy, éppen azért van benne az árban. 1932-ben 66 millió volt az ipari vállalatok öszszes adója, a boletta hozzájárulás 22 millió volt, a fázisos forgalmiadó ... (Felkiáltások Áthárítják!) Az mindegy, hogy áthárítják, hiszen éppen azért magasak az árak. (Zaj.) A fázisos forgalmi adó... (Folytonos zaj. — Halljuk! Halljuk!) Nagyon kérem t. képviselőtársaim, méltóztassanak meghallgatni. A fázisos forgalmiadó 80 millió... vPatacsi Dénes: Azt is mi fizetjük! — Rassay Károly: Azért van benne az árban! — Zaj.) Nyolcvanmillió a fogyasztási adó. A szociális biztosítás költségei százmilliós terhet jelentenek, az importált anyagok felára a legutóbbi esztendőben 30 millió lehetett. Tehát tisztára ezek a közületi szolgáltatások az árakban 350— 380 millió pengővel jutnak kifejezésre. Már most ha hozzáteszem, hogy ezek a cikkek a nagykereskedelem és a kiskereskedelem útján jutnak el a fogyasztóhoz, hogy ez a nagykereskedelem és kiskereskedelem ezen a szűk területen megszaporodott, ennélfogva anélkül, hogy ez rá nézve keresetet jelentene, óriási rezsiköltségekkel dolgozik, hogy az adóterhei éppen olyan nagyok, mint bármely más termelési ágnak, akkor méltóztassanak elképzelni, hogyan kell alakulniok ezeknek a mai áraknak. (Rassay Károly: Háromszoros a fejadó!) Ha ezt méltóztatnak meggondolni, ha figyelembe méltóztatnak venni, hogy a bőriparban a fázisadó 8—10%-os, a szövetek fázisadója 15%-os, a kötött-szövött áruké 15%-os, a vasfélgyártmányoké 15%-os, a fém félgyártmányoké 15%-os, — nem tudom mind felsorolni — (Halljuk! Halljuk! balfelől.) akkor ezeket az árakat bírálat tárgyává tenni csak választások előtt lehet, mert annyi önfegyelmet aztán egyetlen képviselőtársamtól sem kívánhatok, hogy akkor ezeket magába fojtsa. (Derültség. — Egy hang balfelől: így adóztatják meg a kisipart.) Elkészültem t. Ház néhány vállalat adójának összehasonlításával az 1913. és 1932. esztendők között. Sajnos, nincs rá idő, hogy ezt részletesen bemutassam. (Zaj. — Halljuk! Halljuk!) Elnök: Csendet kérek képviselő urak! ülése 19Si. évi május hó 2-án, szerdán. 77 Fenyő Miksa: Megnéztem egy kisebb szénbánya adójának alakulását; azután egy nagyobb szénbányáét és végül egy nagyobb textilgyárét. A textilgyár adójának alakulása a következő volt: 1913-ban 45.200 pengő adót fizetett, szociális terhe 31.300 pengő volt, összesen tehát 76.500 pengőt fizetett. 1933-ban, amikor 50%-kal növekedett termelése, volt az adója 2,380.000 pengő, szociális terhe pedig 415.000 pengő, tehát 76.500 pengővel szemben 2,775.000 pengő. Ha leszámítom a megnagyobbodást és kiszámítom az indexszámot, akkor itt mintegy kétezres indexre jutok. (Peyer Károly: De érdemes volna tudni, hogy a munkabér, hogyan csökkent ezalatt!) A textilgyárak munkabéreinél 160-as index van, vagyis jóval nagyobb, mint békében, bár készséggel elismerem, (Peyer Károly: A békében nem volt textilipar!) hogy a békében a textilipar munkabérei alacsonyak voltak. Vegyünk egy nagyobb szénbányát. Ennek összes eladása 1913-ban 30,000.000 pengő értékű volt; 1933-ban körülbelül ugyanennyi, 32,000.000 pengő értékű. 1913-ban az adója 933.000 pengő, szociális terhe 518.000 pengő volt, összes terhe tehát másfélmillió pengő, 1933-ban pedig körülbelül ugyanolyan forgalom mellett adója két és félmillió pengő, szociális terhe pedig 2-1 millió pengő. (Egy hang a balközépen: Szegény!) Nem arról van szó, hogy szegény-e, nem sajnálom és nem is kívánok semmiféle részvétet, csak azt kívánom bizonyítani, hogyan és mi okból alakulnak az árak, úgy ahogy ma alakulnak. Elismerem t. képviselőtársam, hogy kényelmesebb dolog frázisokat mondani és tudom, hogy amiket én előadok, kevésbbé is érdekesek, de az igazságot csak számokkal lehet kimutatni. (Magyar Pál: A dolog lényegét mégis ezek a számok adják!) Elnök: Csendet kérek! Fenyő Miksa: így nézve a dolgot, közel százas népsűrűség mellett, hatvanezer főnyi születési fölösleggel egy évben, én lehetetlennek tartom, hogy erről a nagyszerű instrumentumról, amelyet az ország a magyar iparban bír, ilyen könnyűszerrel lemondjunk, hogy ezt ne becsüljük többre, mint agitációs anyagként felhasználható valaminek. Eckhardt Tibor t. képviselőtársam két országgal példázott e kérdés tárgyalásakor: az egyik ország Anglia, a másik Franciaország. Angliát az egészséges kapitalizmus országának mondotta, ami angol nyelven — és nem Eckhardt Tibor felfogása szerint — azt jelenti, hogy ott 35%-os vámok vannak, hogy ott akkor büszke és boldog mindenki, ha vállalat rendkívül sokat keres, ha nagy dividendákat fizet, s különös büszkeség az, ha óriási fizetéseket adhatnak, tehát olyan kritériumban nyilvánul meg ott az egészséges kapitalizmus, amilyeneket itt Eckhardt Tibor és sokan közülünk nem helyeselnek. (Egy hang jobbfelől: Valamennyien!) És amikor Eckhardt Tibor azzal példázott, hogy a lancashire-i pamutipart az angol kormány megtanította kesztyűben dudálni, akkor ebben nagyon téved, mert a lancashire-i pamutiparban, fonóiparban az történt, hogy a vállalatok egymást ölték, mert nem tudtak kartellt létrehozni, lévén, hogy azok a gyárak, amelyek modern orsókkal voltak felszerelve, a régi selfactororsós gyárakkal nem akartak megállapodni. Erre jött az angol kormány és sub titulo racionalizálás-kartellbe kényszerítette őket, amelynek feladata, hogy ezek a gyárak boldoguljanak, az árakat tartsák, mint ahogy ugyanezt teszi az angol földmívelésügyi mi-