Képviselőházi napló, 1931. XXII. kötet • 1934. május 01. - 1934. május 16.

Ülésnapok - 1931-270

78 Az országgyűlés képviselőházának 27i niszter úr, Kállay földművelésügyi miniszter úr ő exeellenciájának kollégája, Elliot őrnagy, vagy nem tudom ezredes, aki egy csomó mezőgazdasági cikknél ugyanilyen kényszerkartelleket léptetett életbe. Ami pedig azokat a bántó jelzőket illeti, amelyekkel Eckhardt Tibor t. képviselőtársam ebből az alkalomból Franciaországot illette, megállapítván Franciaországról, hogy ez a profit-kapitalizmus, a rothadt kapitalizmus hazája és hogy ez a kapitalizmus forradalomra fog vezetni, (Propper Sándor: Ez a kapitalizmus ad pénzt az egész világnak!) errenézve legyen szabad megjegyeznem, hogy kár ilyen jóslásokba bocsátkozni, mert Eckhardt Tibor t. képviselőtársam két esztendővel ezelőtt, a Cobden-Szövetségben tartott egy előadást, amelynek során báró Madarassy Beck Gyulával vitatkozott és megállapította, — akkor tudniillik Franciaországnak ment jól és Angliának, rosszul — hogy egy egészséges kapitalista ország van: Franciaország (Farkas Gyula: De azóta megbetegedett!) és kijelentette, hogy ez az économie dirigée-nek az országa és Franciaországban mindig megvan a képesség arra, hogy konzekvensül végigvigye a maga gondolatát. Bevallom, sajnálom, hogy éppen ő, aki az elsők közé tartozott, aki itt bölcs előrelátással lándzsát tört a francia barátság mellett, Franciaországot most egyedül a Staviszky-per tükrén keresztül látja, (Farkasfalvi Farkas Géza: Ez túlzás! Csak a kapitalizmus kérdésében mondotta!) Meg vagyok róla győződve, hogy Franciaországot nem a profitkapitalizmus hideglelése gyötri, hanem egészen más, külpolitikai helyzete Németországgal szemben. Ez gyötri, tudatosan és tudat alatt és ha lesz még időm, akkor bizonyos inertekben leszek bátor erre rátérni. (Kóródi Katona János: A szabadkőműves korrupció! — Zaj a jobboldalon. — Elnök csenget.) Ez a kérdés alkalmas arra, hogy itt áttérjek a külpolitika kérdésére, (Halljuk! Halljuk!) amelyről a pénzügyminiszter úr, aki bár csak egy néhány mondatban elvetődött ebbe a témakörbe, az új idők intő szaváról szólva, a következőket mondotta expozéjában (olvassa): »Egy másik körülmény, amely a kormány gazdasági munkájának elbírálásához hozzátartozik, annak felismerése, hogy a történeti erők játékában nagy változás állott be. Az a folyamat, amely a reneszánsszal indult el és amely az egyén felszabadítása jegyében állott, ez a mozgalom, amely egyre jobban kiélesedett, akcentuálódott a francia forradalomban, majd azt követőleg a XIX. század liberális individualizmusában érte el tetőpontját, ez a mozgalom — mondja — mintha végét járná és újra a közérdek szempontjai kezdenek dominálni és érvényre jutni.« (Farkas Gyula: Tgy is van!) Ezt a fejtegetést aztán néhány nap múlva Mecsér t. képviselőtársam nagy beszédében alátámasztotta, amiről a pénzügyminiszter úr persze nem tehet, (Derültség.) viszont igen hatásos beszédben szállt ezzel a felfogással szembe Bud János igen t. képviselőtársunk. Ha nem becsülném olyan nagyra a pénzügyminiszter urat, ha nem tudnám azt, amit tudok róla, hogy ez a világ nem éppen a racionális logikának csinálmánya, hogy nem egy sakktábla, hanem a Gondviselés művészi elképzelése, ha ezt nem tudnám róla, akkor nem is szállnék vele erről vitába. Azt mondanám, ha egy pénzügyminiszter . ülése 193 U. évi május hó 2-án, szerdán. azt mondja, hogy kérem, most kezdődik a közérdek, akkor ez azt jelenti, hogy most -tessék pontosan adót fizetni. (Derültség.) De én tudom, hogy a pénzügyminiszter úr mindezeken felül áll és túl lát és tudom, hogy ő valóban ilyen lelki konfliktusban van a tekintetben, hogy most lejárt á liberális individualizmus korszaka és következik a közérdek korszaka. (Peyer Károly: Következik a középkor!) Most arról, hogy a reneszánsszal kezdődött-e az egyén felszabadításának korszaka-e, vagy sem, nem kívánok vitatkozni. Ügy tudom, hogy erről Burekhardt és Nietzsche más véleményen van. A francia forradalom nem akcentuálása volt ennek, a francia forradalom a reakciója volt már a reneszánsznak és azt jelentette, hogy mindenki egyén, mindenkinek egyforma a joga. Az a százhúsz esztendő, amely a francia forradalom után a háborúig elkövetkezett, az ember emberré levésének korszaka volt, a legszebb gondolatok, a legnagyobb emberi cselekedetek sudárba szökkentése. Méltóztassanak megnézni azt. amit ez a korszak az emberi jogok érvényesítése, a szociális intézmények terén produkált, ahogy mind szélesebb és szélesebb rétegeknek adta meg a boldogulás lehetőségét; pedig a művészetek terén produkálva egy olyan korszakot, amely a reneszánsszal egyenrangú. A tudomány terén, ahogy Lavoisier oxigénjétől eljutott a rádiumig, a Deutsches Museum-ban kiállított 120 ,vasy nem tudom hány elemig, vagy a primitív gőzkazántól a Schultzer-féle turbina-csodáig: ez olyan nagyszerű korszak volt. amelyről igazán beszélni csak sokkal nagyobb felkészültséggel lehet, mint amellyel én rendelkezem. (Peyer Károly: Mecsér-féle szakértelem!) Most mind ennek vége lenne? Megbukott a liberalizmus korszaka és trnost jön a. közérdek korszaka? Hát abban a 120 esztendőben, amely elmúlt, nem tudták, mi a közérdek? Hát azok, akik a magyar történetet csinálták ebben a 120 esztendőben — kezdve Széchenyitől egészen Tisza Istvánig — az ő individualizmusuknak mámorában éltek és most kezdik megtanulni, hogv mi a közérdek? Freiherr von Stein és Bismarck a, Walhallából nézik most ezt és a homlokukra csapnak, hosry ők eddig az individualizmus tobzódásában éltek és most Hitler diktatúrájától fogják megtanulni, hogy mi a közérdek. Es ugyanígy kérdezhetném minden nagyrabecsülésem mellett Mussolini iránt, hogy Cayour, vagy Crispi nem jelentették az olasz történetben a közérdek képviseletét? Angliának az egész világon respektált, becsületesen önző, de azért mégis fölényes kül- és belpolitikája elgondolásában, szellemében ma sem más, mint a háború előtt volt. Hát ez az Anglia azelőtt nem közérdekű politikát folytatott, vagy amennyiben nem folytatott, most sem folytat? Ha nézem az északi országokat és végül nézem Franciaországot, kérdem, hát mi az, amit ezeknek az országoknak politikájában, mint abszolút önzést lehet beállítani szemben a diktaturás államok közérdekű politikájával? Nem, t. Képviselőház! En azt hiszem, hogyha a liberális individualizmusnak szelleme között. — amit Anglia képvisel — és a között a rendszer között kell választanom, amelyet Hitler képvisel, '•— akinek tehetségét elismerem — és ha az a közérdek, amelyet ma Németország képvisel, akkor könnyű a választásom: én Angliának individualisztikus-liberális szellemét választom. Erős a gyanúm azonban, hogy amióta Neville Cham1 berlain budgetjét olvasta a pénzügyminiszter