Képviselőházi napló, 1931. XXII. kötet • 1934. május 01. - 1934. május 16.

Ülésnapok - 1931-278

Az országgyűlés képviselőházának 27 8. ülése 19 3 A május 16-án, szerdán. 513 T. Ház! Megoldást igényel az örök-lakásos és az úgynevezett üzemszövetkezetek kérdése is. Szerény nézetem szerint annak az elvnek a szem előtt tartásával, hogy az egyes rész jegyeseknek minél több szabadságot kell biztosítani, különösen a részjegyek értékesítése és továbbadása tekintetében és nem fenntartani azt a megkötöttséget, amelyet a nemrégiben kibocsátott rendelet tartalmaz, amely csak abban az esetben engedi meg a továbbadást, ha megállapíttatott, hogy olyasvalakit tud állítani maga helyett, akit a szövetkezet elfogad. Az utóbbi időben nagyon sok szó esik — magam is többször tettem róla említést, a telepítés kérdéséről. Bátor vagyok ezzel kapcsolatban a t. igazságügyminiszter úr figyelmét felhívni arra, hogy a telepítés jogi vonatkozásainak előkészítésével is méltóztassék foglalkozni. Ennek a keretében különösen megoldást igényel az a kérdés, hogy vájjon megvalósítsuk-e lényegileg homestead fogalmát. Ez nemcsak a külföldön, hanem a belföldön is igen nagy vita anyaga, vita tárgya és nagyon eltérőek errevonatkozólag a nézetek. A homesteadnak kétségtelenül meg vannak a maga előnyei, de meg vannak a maga hátrányai is. A mai elgondolás szerint a megvalósítás lényegileg terhelési és elidegenítési tilalmat jelent. Vannak a kérdésnek hiteljogi vonatkozásai is, félős, hogy a homestead megvalósítása a kis földműves hitelét erősen korlátozni fogja, hogy ne mondjam, a hitelét teljesen meg fogja szüntetni. A homestead megalkotása további intézkedéseket tesz szükségessé, amelyek szintén igen nagy jelentőséggel bírnak. A parasztgazdaságom keretében ebben a formában legfeljebb egy vagy talán két gyermek elhelyezését lehet biztosítani, függőben marad tehát az a kérdés, mi lesz azután a családban lévő második, harmadik, negyedik, ötödik, stb. gyermekekkel. Kötelezhetjük-e az elsőszülötteket az összes többi gyermekek eltartására, vagy pedig növeljük a parasztproletariátust, el lehet-e helyezni más pályán a gyermekeket, vagy pedig arról kell gondoskodni, hogy a többi gyermek csakis és kizárólag ismét mezőgazdasági vonatkozásban nyerjen elhelyezést. Azt gondolom, hogy erre a kérdésre a telepítés helyes megalkotásával meg fogjuk kapni a megfelelő feleletet. Figyelemmel kell lenni arra is, hogy a birtok minimumának megállapítása milyen kihatással lesz a mezőgazdasági munkabérek alakulására. Birtokpolitikai szempontból alig lesz elkerülhető egy bizonyos örök jogi reform. Egyáltalában nem óhajtom a magyar örök jog tételeit érinteni (Lázár Andor igazságügyminiszter: Nem is lehet!) vagy pedig azt mondani, hogy azok az évszázados, nagyon helyes és az életbe begyökerezett tételek feltétlenül és minden körülmények között módosítandók, bár lehetséges, hogy a viszonyok változása esetleg bizonyos módosításokat szükségessé tesz, de ezeket a módosításokat csakis ott kell alkalmazni, ahol azokra feltétlenül szükség van. Láng Lajos nagyon szépen mutat rá öröklési jogunk demokratikus voltára, amely szerint minden fiú egyenlő részt örököl szülői után. ö azt mondja, hogy ennek a demokratikus elgondolásnak köszönhetjük azt, hogy a hűbériség megszüntetése után a magyar köznemesség volt a modern eszmék legbuzgóbb híve és terjesztője. Ezért mondja Láng Lajos, KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ XXII. hogy nálunk a középosztály nem kaszt, hanem a nemzet értelmisége és ezért nincs különbség a társadalmi érintkezésben, amiatt, hogy valakinek ősei vérükkel vagy pedig verejtékükkel szolgálták a hazát. Kérdés az is, hogy a parasztbirtokoknál az örökösödés mennyiben járul hozzá a birtok elaprózódásához, mert hiszen ez az, amit úgyszólván állandóan hallunk, hogy a parasztbirtokoknak az örökösödés útján való túlságos elaprózódása annyira rontja a gazdasági megélhetést, hogy itt bizonyos intézkedéseket tartanak szükségesnek. Ebben a tekintetben, azt hiszem, alig lesz mellőzhető az úgynevezett parasztközségek népmozgalmi alakulására vonatkozó adatok figyelembevétele. Ebből a szempontból az 1920-as és 30-as éveket vettem alapul. Kiválasztottam egy-két ilyen nagyobb parasztközséget 10.000-en felüli lakossal és végtelenül szomorú adatokat találtam abban a tekintetben, hogy az utolsó 10 esztendő alatt ezekben a majdnem mind vérbeli magyar falvakban a szaporodás alig valami, a csökkenés pedig elég erős. Hogy ezt az állításomat bizonyítsam, bátor vagyok egy-két adatot ismertetni. Abony lakossága 1920-ban 16.185 volt, 1930-ban 15.781, tehát csökkent. Battonya lakossága 1920-ban 13.737, 1930-ban 12.718 volt. Békésben — szintén egy nagy parasztfalú — 28.161, illetőleg 28.907 lélek volt a lakosság száma, tehát az emelkedés körülbelül 700. Dunaföldváron 1920-ban 11.733, 1930-ban 11.340, tehát szintén csökkenést látunk. Most ha pl. még Orosházát említem, ott azt látjuk, hogy 1920-ban a lakosok száma 24.079 volt, 1930-ban pedig 24.926, tehát szintén alig volt valami gyarapodás. Ezzel szemben, ha egy tót községet veszek elő, előveszem pl. saját kerületem székhelyét, Tótkomlóst, azt látom, hogy annak 1920-ban 10.420, 1930-ban pedig 11.143 lakosa volt. Amint látjuk tehát, a szaporodások körülbelül egyformán kevesek, tíz esztendő alatt circa 500—700 között mozognak, ezzel szemben a visszaesések bizony itt-ott erősen meghaladják ezt a számot. (Farkas Gyula: Kérdés, hogy a természetes szaporodás hiánya idézte-e elő?) Ezeket a községeket, amelyeket említettem, úgy választottam ki, hogy ezek nem ' határszéli községek, mert a határszéli községeknél egészen más az eredmény, a Budapest környékén lévő községeknél pedig megint más az eredmény. Ezt a két csoportot tehát kihagytam. Hogy azután ezek a változások mire vezethetők vissza, arra, sajnos, statisztika nincs. Pár szóval meg akarok még emlékezni a hitbizományok kérdéséről is. (Halljuk! Halljuk!) Jól tudjuk, hogy a hitbizományokról az 1867. évi IX. és az 1723. évi L. tcikkek intézkednek. A hitbizományoknál a tulajdon megkötöttsége volt az a szabály, amelyet a királyi jog, továbbá a családnak elővételi és örökösödési joga korlátozott. Már az 1790/91. évi LXVII. tcikk által kiküldött országos bizottság, majd az 1827. évi VIII. tcikk által kiküldött bizottság erősen megreformálandónak, sőt eltörlendőnek is tartotta a hitbizományt. Azóta állandóan folyik ez a küzdelem. Én azt gondolom, hogy ez a küzdelem erősen indokolt, mert a jognak mai fogalmával nem egyeztethető össze az egyéni akaratnak időtartam tekintetében való korlátlan hatálya. Befejezésül még bátor vagyok a hitbizományok egy-két számadatát megemlíteni. Ezek a számadatok a következők. 1899-ig 93 hitbizományunk volt, amelyekből 61-et 1861. után létesítettek, tehát ezzel az adattal tulajdonkép72