Képviselőházi napló, 1931. XXII. kötet • 1934. május 01. - 1934. május 16.

Ülésnapok - 1931-278

510 Az országgyűlés képviselőházának 278. ülése 1934 május H-án, szerdán. ezekkel a fiatalemberekkel, megnyugodnának, bejutnának a révbe és bizonyos nyugalmi állapot t teremtődnék, ezzel szemben, ha több bírósági titkári állás szerveztetnék, ezeket a- bírósági titkárokat önálló működéskörrel lehetne esetleg a telekkönyveknél vagy másutt a bírói személyek helyett használni. Azt hiszem, ha a miniszter úr ezt a kérdést elbírálás tárgyává fogja tenni és át fogja érezni a legalsó bírói fogalmazói karnak a kérését, r ezt a méltányos kérést teljesíteni fogja. Még egy anomáliára szeretném felhívni az igen t. miniszter úr figyelmét. Bizonyára méltóztatik tudni, a miniszter úr bizonyára informálva van a bíróságoknál a lenyalt bélyegekkel való visszaélésekről. Ez most már például az egri törvényszék területén olyan nagyon súlyos dolog lett, hogy ma már nemcsak bírósági, hanem ügyvédi kérdés is. Ügyvédi kérdés például főleg azért, mert a pénzügyigazgatóságok meg az adóhivatalok — bár most már nyomoznak és lelepleznek — nem találják meg az aktákat. Nekem például van egy konkrét esetem, amikor az én irodám egyik cégbeadványának bélyegívét TTjpesten találták meg az egyik ilyen bélyegnyalógyárban és onnan az újpesti rendőrség tette át az egri rendőrséghez, innen átkerült a pénzügyigazgatósághoz. A pénzügyigazgatóság ekkor gyanút fogott és vizsgálni kezdte a kérdést. Nyomban megnézte a számot és az ügyiratot és rögtön egy 4400 pengős leletet bocsátott ki, annak ellenére, hogy a bélyegívet megkapta, arról jött rá erre a visszásságra, ezt tehát tudnia kellett. (Kálnoki-Bedő Sándor: Miért nem jelentették fel fegyelmileg?) De nemcsak egy ilyen eset van, a cégbíróságnál tömegesen vannak ilyen leletek. Mert például az is megtörtént, hogy az illető bírósági tisztviselő — még nem is tudom

% milyen misztikus eljárás folytán — az aktákat kiszedte az irattárból, elküldte ebbe az újpesti bélyegnyalógyárba, ott megnézték, hogy az ezeken az aktákon levő bélyeg alkalmas-e arra, hogy leszedjék az aktáról; ha nem volt alkalmas, visszaküldték az aktát, vissza is tették az irattárba, ha pedig alkalmas volt, akkor szépen leszedték a bélyegeket és bélyeg nélkül küldték vissza az aktákat vagy pedig rossz bélyegeket ragasztottak a jó bélyegek helyére, a jó bélyegeket pedig Ők maguk felhasználták. Természetesen minden egyes ilyen aktánál az adóhivatal felveszi a leletet. (Lázár Andor igazságügyminiszter: Ezt nem tudtam! — Kálnoki-Bedő Sándor: Ez visszaélés, ezt fel kellene jelenteni!) Az adóhivatal felveszi a leletet és kijönnek a 4—8—10.000 pengős leletek; akkor pedig az ügyvédek gondolkozni kezdenek: hogyan is volt ez, hiszen a könyvembe be van írva, hogy befizettem 1200 pengőt bélyegre, be van írva hogy az ügyfelem is ideadta. Gondolkoznia kell az ügyvédnek, hogyan is volt 4—4K esztendővel ezelőtt, hogyan honnan vette a bélyeget és igazolnia kell a feljegyzésekkel, hogy így és így történt a bélyeg lerovása. Azt kell tehát kérdeznem: köteles-e az ügyvéd megtartani azokat az iratokat, amelyeket négy vagy öt esztendőn keresztül készített, hogy azokkal módjában legyen igazolni, hogy befizette a bélyegilletéket, vagy pedig tanuk után kell kutatnia, keresnie kell, honnan vette a bélyeget és ki volt akkor az iktató, aki lepecsételte a bélyegeket. Ügyvédi szempontból is nagyon f érdekes, hogy a pénzügyigazgatóság és a pénzügyminisztérium azt mondja, hogy az ügyvéd tartozik meggyőződni arról, — mert erre már van szabály — hogy a felragasztáskor megsemmisítik-e azokat a bélyegeket, amelyek az aktákon vannak. (Lázár Andor igazság ügy miniszter: Ha például postán küldik be, akkor is? — Östör József: Lehetetlen!) Akkor is, ha betetetem a gyüjtőszekrényekbe. Az ügyvéd tehát tartozik erről megyőződni, mert különben a saját veszteségét jelentené, ha nem győződhetnék meg róla. Igen t. miniszter úr, volt egy még nagyobb anomália, amelyet igaz, hogy a pénzügyminisztérium illetékes ügyosztálya az én intervenciómra megszüntetett. Amikor ugyanis beadjuk a váltófizetési keresetet, az első ívre rá kell ragasztani a bélyeget, meg a határozati illetéket és a második oldalon van a végzés. Az ügyvéd az eredeti példányt kapja vissza a váltóval, a másolatok pedig ott maradnak. Erre a másolatra a bírósági tisztviselőnek rá kell vezetnie, hogy az első példányon mennyi bélyeg van. Ez nálunk egyetlen egy aktára sem volt rávezetve. Mit csinált erre a pénzügy igazgatóság? Az öt éven belül beérkezett összes váltófizetési meghagyásokat elővette és nem az eredeti példány, hanem a másolat alapján mind végigleletezte, amelyre a bírósági tisztviselő mulasztásából kifolyólag nem volt ráírva, hogy mennyi bélyeg volt az eredetin. Mi csak megkaptuk a leleteket és nekünk kellett azokat megfellebbeznünk, nekünk kellett járkálnunk a pénzügyigazgatósághoz és az eredeti aktát bemutatnunk, hogy leragasztottuk a bélyeget. Ez nem megy. (Györki Imre: Lesz dolga majd a közigazgatási bíróságoknak!) Voltam a minisztériumban és megtudtam, hogy ez az ügyosztály főnökének utasítására történt így, aki szerencsére vissza is vonta ezt az utasítást. De még mindig fennáll az a helyzet, hogy ha majd felhívják az ügyvédet, hogy igazolja, leragasztotta-e a bélyeget és nincs meg már nála a fizetési meghagyás, akkor megmarad a lelet. Kérem a miniszter urat, méltóztassék interveniálni a pénzügyminiszter úrnál. Bírói rendtartásunk értelmében az iktató, aki a keresetet iktatja, tartozik figyelni arra, hogy a bélyeg rá van-e ragasztva a beadványra, s ha nincs, akkor megleletezi. De a bíró is tartozik figyelni arra, hogy csak olyan iratot intézzen el, amelyen rajta van a bélyeg. Bögtön befejezem. Ha elintéztetett az akta, akkor ne tételezze fel a pénzügyi hatóság, hogy itt hárman játszottak össze: az ügyvéd, az iktató, meg a bíró. A

>

z ügyvéd, mert nem ragasztotta rá a bélyeget, az iktató, mert nem leletezte meg az aktát és a bíró, mert bélyeg nélkül intézte el az ügyet. Én az igen t. miniszter úr igazságügyi tevékenységét nagy szimpátiával nézem, politikai állásfoglalásomból kifolyólag azonban a költségvetést nem fogadom el. (Elénk helyeslés half elől.) Elnök: Szólásra következik? Patacsi Dénes jegyző: Lányi Márton! Lányi Márton: T. Ház! (Halljuk! Halljuk!) Előttem szólott t. képviselőtársam meleg szavakkal emlékezett meg a magyar bírói kar érdemeiről. Én azt hiszem, mulasztást követnék el, ha a kormányzópárt részéről nem a legteljesebb mértékben járulnék hozzá ehhez az elismeréshez. (Helyeslés jobb felől.) Azt gondolom, hogy a bírói kar kitűnősége, nemkülönben függetlensége keretében végzett elsőrangú munkája általános elismerést érdemel ki és