Képviselőházi napló, 1931. XXII. kötet • 1934. május 01. - 1934. május 16.
Ülésnapok - 1931-278
500 Az országgyűlés képviselőházának 27 Renner már ezek miatt sem tehetett volna eleget annak a jegyzéknek, amelyre itt a külügyminiszter úr nivatkozott. (Kánya Kálmán külügyminiszter: Visszautasították a népszavazást, ezt állapítottam meg! — Kabók Lajos: Nem lehet a mazsolát kiszedni a kalácsból! — Fábián Béla: Hol itt a kalács?) Ez az egyik, amit meg kell állapítanom. Hogy a külügyminiszter úr ilyen tényekkel szemben ezeket tudta mondani és így tudta aposztrofálni a Kenner-kormányt, ezt — bocsánatot kérek — csak úgy tudom megmagyarázni, hogy tudat alatti örömnek és nem tudom, milyen kéjnek érzése jutott kifejezésre a külügyminiszter úrban, aki örül annak, hogy ellen leiével, akit világnézeti okokból gyűlöl, így bánhatott ma, nota bene olyan ellenféllel, akit a Dollfuss-kormány véresen leveretett és ma börtönbe záratott. (Györki Imre: Kihasználta azt a helyzeti előnyt, hogy nem tud válaszolni!) Továbbmenve egy megjegyzést kell tennem arra vonatkozólag, hogy a külügyminiszter úr maga is megállapította, hogy ma az a helyzet Ausztriában, hogy a Dollfuss-kormány a nácikkal már kokettál. Azt mondta a külügyminiszter úr: kilátás van arra, hogy e között a két ellenfél közt majd valamelyes béke helyre fog állni. Ha erre megvan a kilátás és ha ez a béke tényleg létre is jön, el tudjuk képzelni, hogyan örül majd ennek Olaszország és el tudom képzelni, hogyan Örül majd ennek Franciaország. Vájjon Kánya külügyminiszter úr örül-e ennek, azt nem tudom, de tudom, hogy Magyarországnak semmi oka sincs arra, hogy ennek örüljön, (Úgy van! a szélsőbaloldalon.) mert ha a mai viszonyok közt megtörténik a nácik és Dollfussék közt az összebarátkozás, ha megtörténik a gleiehschaltolásnak ez a módja, akkor ez nem jelent kevesebbet, mint az európai béke felrobbantását. Lehet, hogy vannak, akik ennek örülnek, Én például ennek nem tudnék Örülni, (vitéz Bajcsy-Zslinszky Endre: Az bizonyos, hogy Mussolini ehhez hasonlót nem mondott!) T. Ház! Ezek után már csak a külügyminiszter úrnak egy megjegyzésére óhajtok még reflektálni. A külügyminiszter úr tudniillik azt mondta, hogy az olasz barátkozás politikájának más államokkal szemben voltaképpen nincs éle. Ezzel szemben először megjegyzem azt, hogy, sajnos, tény az, hogy a világ ezt nem hiszi el sem a külügyminiszter úrnak, sem azoknak, akik ennek a politikának csinálói és követői, összefog ellene egész Európa. A kisantant azóta, mióta ezt a politikát forszírozzuk még erősebben igyekszik összekovácsolni a maga ellenszervezetét; (Egy hang jobb felől: Csak nem sikerül neki!) gazdasági ellenblokkot kovácsolnak, Balkán-paktumokat kötnek. Ez mind megtörténik szemben azzal az olaszbarátkozási politikával, amelyet a külügyminiszter úr itt feldicsért. Azt hiszem tehát, hogy a külügyminiszter úr részéről a törvényhozás nem azt várja, hogy olyan politikát csináljon, amelynek lényegét a világ nem hiszi el. Neki olyan politikát kell csinálnia, amely a látszatokban sem nyugtalanítja a világot s amelynek nincsenek olyan káros hatásai és eredményei, mint az ő politikájának. Befejezésül csak annyit, hogy az hírlik és arról beszélnek, hogy a mostani római tárgyalásoknál volt egy tárgyalási partner, amely partner a legnagyobb nehézségeket támasztotta a római egyezmény létre jövetelével szemben. Azt mondják, hogy ez a partner annak a S. ülése 19BU május 16-án, szerdán. kormánynak a képviselője volt, amely kormánynak élén az a Dollfuss kancellár áll, akiről ma a külügyminiszter úr óriási melegséggel nyilatkozott. (Propper Sándor: Most visszaadhatná Burgenlandot a nagy barátság kedvéért! — Kabók Lajos: Van eszében! — Fábián Béla: Azért előbb jegyzéket kell hozzájuk intézni! — Propper Sándor: A barátságot jó volna felhasználni valamire. — Zaj.) Ha igaz az, hogy a Dollfuss-kormány volt az, amely a tárgyalásoknál ezeket a nehézségeket támasztotta, akkor nem értem, milyen alapon állhat ide a külügyminiszter úr, hogy ilyen embert, ilyen politikust itt feldicsérjen. Ha mégis dicséri, akkor az olyan luxus, amelynek árát Magyarország fizeti meg. Ezt csak Magyarország kontójára engedheti meg magának a külügyminiszter úr és nem hiszem, hogy ilyen magatartással a magyar külügyminiszter a magyar nép érdekeit szolgálná. A címet nem fogadom el. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra követkeizik? Esztergályos János jegyző: Fábián Béla! Fábián Béla: T. Képviselőház! Méltóztassanak megengedni, hogy egy olyan kérdéssel foglalkozzam, amelyről nem volt módom és alkalmam beszélni a külügyi tárca költségvetésének általános vitájánál, mert kevés idő állott rendelkezésemre. A pénzügyi bizottságban a külügyi tárca költségvetésének tárgyalásakor már figyelmébe ajánlottam a t. külügyminiszter úrnak azt a bánásmódot, amelyet, sajnos, a német birodalomban magyar állampolgárokkal szemben tapasztalunk. A tényleges szituáció az, hogy amióta a Hitler-kormány uralmon van, akármelyik magyar lapban jelenjék is meg egyetlenegy sor vagy cikk, amely a Hitler-kormányra nézve nem valami hízelgő, vagy nem kellemes, az itteni német követ úr rögtön megtalálja az alkalmat arra, hogy a magyar kormánynál ezekért a cikkekért Németország vagy az illető német államférfiú részére elégtételt kérjen. Az a meggyőződésem, hogy ilyen alkalmakkor volna módjában a magyar királyi külügyminiszter úrnak a német követ úr előtt megemlíteni, hogy mi történik azokkal a magyar állampolgárokkal, akiket Németországban gleiohschaltoltak. A szituáció tudniillik Németországban az, hogy mióta Lengyelország megkötötte Németországgal a tízesztendős megnemtámadási szerződést, azóta a lengyelek a belfödiekkel szemben óriási előnyben részesülnek. Nem tudom, a magyar kormánynak nincs-e ereje vagy nincs-e akarata arra, hogy a magyar állampolgárok keresetét és vagyonát Németországban meg tudja- védelmezni. Hogy ebben a kérdésben nekem igazam van, a tekintetben nem kell egyébre hivatkoznom, mint köztudomású tényekre. t Meg kell állapítanom azt, hogy Magyarországon a Hitler-kormány uralomra jutása után is nyugodtan itt maradhattak mindazok a német állampolgárok, akik itt foglalkozást találtak. Ezek bizonyára nagyobb számmal voltak és vannak, mint azok a magyar állampolgárok, akik kint voltak Németországban. (Kánya Kálmán külügyminiszter: Kevesebben vannak!) Lehet, hogy kevesebben vannak, de mindenesetre az a szituáció, hogy Németországból valósággal visszaözönlöttek, visszaküldettek ide azok a magyar állampolgárok, akik pedig Németországban politikával nem foglalkoztak, solm az ottani rezsim ellen semmit nem tettek, (vitéz
