Képviselőházi napló, 1931. XXII. kötet • 1934. május 01. - 1934. május 16.

Ülésnapok - 1931-278

498 Az országgyűlés képviselőházának i deke minden más nemzetnél inkább minden erejével segíteni Lengyelországnak, mint nagyhatalomnak felállítását és megerősítését. Végtelenül sajnálatos dolog, — most látjuk csak, és még csak ezután fogjuk igazán meglátni — hogy milyen kára volt az országnak abból, hogy nem Andrássy Gyula gróf csinálta a háború alatt és utána legalább az első esztendőkben a magyar külpolitikát. Amikor az alapvetésről volt szó, mert az alapvetésnél történt a hiba. Az alapvetésnél, 1920-ban ezzel ase országgal szemben még, legalább relative, barátságos hangulat uralkodott Franciaországban és Lengyelországban. A lengyelek nem felejtették el, hogy mi nekik muníciót szállítottunk^ Varsó alá, amikor a csehek még az átszállítást is megtagadták. Ebben az időben kellett volna Andrássy Gyula grófnak kezébe vennie a magyar külpolitikát és megvalósítania a magyar-lengyel szövetséget, amelynek hiánya volt egyik legfőbb oka annak, hogy egyáltalában megvalósult a kisantant. Ha Magyarország lengyelbarát politikát csinált volna, — de nem csinált azért, mert a lengyel-német vitában a németek mellé állott — a kisantant talán meg sem alakult volna, és ma semmiesetre sem állanánk ott, ahol állunk. És hova jutott ez a magyar külpolitika, amelynek egyik exponense a külügyi bizottság elnöki székéből minden félesztendőben egyszer hangsúlyozta, hogy a magyar politika követeli vissza Danzigot a németeknek*? Most pedig a németek maguk lemondtak róla, ha csak 10 évre is. Tehát chiméra kedvéért álltunk a németek mellé és csináltunk németbarát politikát és elmulasztottuk legtermészetesebb szövetségünket kiépíteni Lengyelországgal. A multakat visszahozni nem lehet, tudom, de a múltból tanulni nem szégyen. (Egy hang jobbfelöl: Kötelesség! — Fábián Béla: Amelyet sokan nem teljesítenek!) Ma a sors kedvezése a Gömbös-kormány számára nagyon könnyű utat jelölt ki és épített a magyar-lengyel barátság megvalósításához, amikor ideiglenes kibékülés történt Németország és Lengyelország között. Ma a lengyelbarát politika nem is jelent németellenességet, miért nem csináljuk tehát sokkal erőteljesebben, mintahogy csináljuk? Hogyan várhassam komolyan ennek a lengyel-magyar barátságnak vagy éppen szövetségnek kiépítését, amikor a külügyminiszter úrnak mostanáig egyetlen szava sincs erről a kérdésről. (Fábián Béla: A lengyel szívekben sok barátság van Magyarország iránt!) (Az elnöki széket Bessenyei Zénó foglalja el.) Most néhány szót még az Anschluss kérdéséről. En sohasem mondtam, hogy agresszív álláspontra helyezkedjünk a német birodalommal szemben. Elismerem, mi ezt valóban nem tehetjük. De kérdezem az igen t. miniszter urat, hogy az olasz politika németellenesnek mondható-e. Ha az olasz politika — legalább eddig — meg tudta oldani a németekkel szemben való barátságos álláspont problémáját úgy, hogy az Anschluss kérdésében a leghatározottabb »nem« álláspontjára helyezkedett, egyéb kérdésekben pedig az »igen« álláspontjára, miért kell Magyarországnak azt a naiv álláspontot elfoglalnia, hogy minket az Anschluss nem érdekel. Micsoda nevetségesnek mondható álláspont az, — és sajnos, meg kell mondanom, igen fájdalmasan érintett engem, hogy éppen Bethlen István gróf hangsúlyozta '78. ülése ÎÙS4. május 16-an, szerdán. ezt nem régiben egyik cikkében — hogy ne avatkozzunk be az osztrák kérdésbe, mert mi ingyen mások érdekeiért nem exponálhatjuk magunkat. Hát az Anschluss kérdése, az Anschluss megakadályozása idegen dolog számunkra? Az én megítélésem szerint az Anschluss sokkal inkább magyar kérdés, mint osztrák kérdés. Ausztria meg fog élni mint német törzs a birodalmon belül is, de mi lesz velünk, ha a német határ ideér Hegyeshalomig? Hát nem lehetetlen állapot, hogy nem merjük kimondani a magyar politikának azt az elemi tételét, amely éppen most ezeresztendős? Ki mondja azt, hogy ez elvágná az utat egy esetleges német-magyar kompromiszszum elől? En nem állítom, hogy nem kerülhetünk esetleg abba a helyzetbe, hogy talán még szövetségbe is jussunk a németekkel, de ez akkor is csak szomorú kompromisszum számunkra! Es minek töltünk a világ számára vizes bort a pohárba, amikor tiszta bort kellene öntenünk és világosan meg kellene mondanunk, hogy elsősorban ellenük, a magyar államgondolat ellen és a magyarság fejlődése ellen való történés volna az Anschluss megvalósítása. Üjra hangsúlyozom: ha Mussolini számára, az olasz politika számára, amelyet mégis csak másodsorban érdekel az Anschluss, az ő Anschluss-ellenes álláspontja nem jelent németellenességet, miért !kell nekünk ezt az elemi magyar igazságot eltagadnunk? Amit a miniszterelnök úr mondott a lengyel-magyar barátság kiépítéséről, az helyes kezdeményezés, de szerintem nem elegendő. Előbb-utóbb rá kell jönnünk arra, hogy nekünk nem a német-magyar barátság mellé kell barátnak megszerezni Lengyelországot, hanem a német birodalom támogatása helyébe — amely kétséges úgy gazdasági szempontból, mint különösen a nagypolitika szempontjából — kell odaállítanunk a lengyel nagyhatalmat. Ilyen mérhetetlen katasztrófa után, amely minket ért, próbáljuk megvalósítani magunkban Machiavellinek azt az igazán örök tételét, amit ő visszatérésnek mond a kiinduló ponthoz, az eredeti gondolathoz. Vissza kell térnünk a magyar politika eredendő gondolatához. Ez az eredendő gondolat pedig az, hogy nekünk a Duna-völgyében a dunai népek önállóságát kell védelmeznünk a magunkéval együtt az agreszszív nagyhatalmakkal szemben. S ha már nagyhatalmakkal akarunk barátságot, akkor ni van nagyhatalmakra alapozzuk a magunk jövőjét, még a revíziót is, amelyeknek érdekei nemcsak nem ellentétesek alapvető kérdésekben a miéi likkel, hanem azonosak vagy legalább is párhuzamosak. Olyan nagyhatalmat, amely ma is a leghatározottabban és mi adón kétséget kizáróan magyarbarát kell, hogy legyen a maga érdekei kedvéért, csak kettőt ismerek: Olaszországot és Lengyelországot. Magyarországnak elemi érdeke, hogy Lengyelország megerősödjék, mert Lengyelország presztízse a mi presztízsünk, Lengyelország ereje a mi erőnk, Lengyelország katonai hatalma a mi katonai hatalmunk. Aki a ragy magyar politika messzebbmenő céljait tekinti, nem pedig az aprólékos kis határkiigazításokat, annak tudnia kell, hogy azzal az ellenséges tengellyel szemben, amelyet a néme.t imperializmus jelent a Duna-völgyében és az orosz imperializmus jelent Kelet felől, egy elleni êtes tengelyt kell állítanunk: a Varsó es Budapest közötti vonalat. Nekünk kell első sorban odaállanunk a lengyelek mellé és azt i mondanunk: igen, mi az elsők között vagyunk.