Képviselőházi napló, 1931. XXII. kötet • 1934. május 01. - 1934. május 16.

Ülésnapok - 1931-278

( • Az országgyűlés képviselőházának 278. ülése 193% május 16-án, szerdán. 497 kezik a német nácik és az osztrák kormány között. Nem értem egyáltalában, milyen ala­pon mondja a miniszter úr, hogy a német kormány és a Dollf uss-kormány között barát­ság vagy megegyezés készül. (Kánya Kálmán külügyminiszter: Stahremberg mondta ezt!) Ezt elsősorban Dollíuss kancellár úrtól kellene megtudni. (Kánya Kálmán J/iilügyminiszter: Stahremberg mondta ezt!) Ha Stahremberg mondta is, igen t. minisz­ter úr, akkoris. csak olyan kormány, amely tisz­tán látja és be is ismeri, hogy az osztrák-német kérdés nem belső német-osztrák kérdés, hanem európai kérdés, helyezkedhetik arra az álláspont­ra, amelyre a miniszter úr. Aki azonban állan­dóan azt mondja^ hogy nekünk nem szabad be­avatkoznunk, attól azt kell kérdeznem: miért avatkozik a miniszter úr pro ebbe a kérdésbe? Mi szükség van erre ma, különösen akkor, amikor a német kormány és Jugoszlávia között olyan erős politikai és gazdasági közeledés történik, sőt egy olyan kereskedelmi szerződés létesült, amely nyilvánvalóvá teszi, hogy messzemenő politikai közeledés van a két ország között? A magyar kormány éppen a napokban a Népszö­vetséghez fordult — helyesen és az egész nem­zet közvéleményétől kísérten —• bizonyos jugo­szláv atrocitások és határincidensek dolgában és ugyanakkor hangsúlyozza — szerintem igen károsan és feleslegesen — ezt a német-osztrák közeledést, jósol barátkozást és kibékülést, amikor Jugoszlávia ellen lépést tesz és amikor Jugoszlávia és Németország között olyan na­gyon is vastaggá vált a barátkozás. Hogyan gondolja ezt a miniszter úr? Hiszen mindig revízióról beszélünk itten, a kormány a revízió álláspontjára helyezkedett s a revízió címén vagyunk mi elsősorban olyan nagy barátság­ban a német birodalommal, mert hiszen gazda­ságpolitikailag nézve a dolgot, tőlünk még csak másfélmilliárd pengőt vittek ki 15 év alatt. Kérdem én: Göring porosz miniszter úr talán a magyar revízióról tárgyalt és tárgyal a n£ met kormány nevében Jugoszláviával? Ho­gyan tudja a miniszter úr ezt a fölösleges <'s túlzottan aláhúzott német-barátságot össze­egyeztetni azokkal az új fejleményekkel, ame­lyek szemünk előtt játszódnak le a német biro­dalom és Jugoszlávia közöttt A miniszter úr többek között azt mondotta, hogy az európai politikát megzavarta, az euró­pai politikára káros hatást gyakorolt Orosz­országnak távolkeleti elfoglaltsága. Ebből én csak azt látom, hogy a miniszter úr még mindig nem értékelte át magában az ezeresztendős és nem tízesztendős magyar külpolitikának azt az alapvető tételét, hogy nekünk azzal a keleti túlnyomó nagyhatalommal szemben, amelyet ma Oroszország képvisel, — s amelyet régebben más világbirodalmak képviseltek — csak a védekezés álláspontján szabad lennünk. És itt nem vagyok egy véleményen Fábián igen t. képviselőtársammal, mert bármennyire gyűlö­löm én is a szovjetrendszert, — egyetértek vele a szovjetrendszer elítélésében és megítéléséban — bizonyos fokig a szovjetrendszernek a ma­gyar politikára mégis csak volt annyi előnye, hogy a pánszláv tendenciákat lefokozta. Ha a miniszter úr kifogásolj a, ;hogy Orosz­ország ma nem aktív Európa felé, ezt igazán nem tudom megérteni. A mi érdekünk az, hogy Oroszország sem ma, isem a jövőben ne legyen aktív. Ezért lehet éppen nagyobb magyar kül­politikát csinálni. És még ' egyet, f igen t. mi­niszter úr. A magyar kormányok és a^ magyar külpolitika mostanáig nem értékelte át a ma­KEPVJiSELÖHÁZI NAPLÓ XXII. gyár külpolitika számára azt az óriási jelen­tőséget, amelyet az egyik oldalon Oroszország­nak külpolitikai száműzetése az európai poli­tikából, a másik oldalon pedig a német biro­dalom akcióképességének lefokozása jelent. En azt tartom, hogy Magyarországon nem lehet új külpolitikát kitalálni, a magyar külpolitika alapjait a nagy Árpádok vetették meg. Ezen a földön a magyar államgondolat, a magyar­ság kulturális és külpolitikai megfelelő kibon­takozása összeegyeztethetetlen úgy a német dunai terjeszkedés érdekével, mint a keleti pánszláv hatalom érdekével. Nekünk tehát a gyakorlati politikában arra az álláspontra kel­lene helyezkednünk, amelynek hangot ado.tt Bethlen István gróf, de, sajnos, csak London­ban és nem itt a magyar parlamentben, hogy tudniillik addig kell a dunai rendezést meg­valósítani, amíg a dunai területtel szemben agresszív két nagyhatalom, Oroszorstzág és Németország, nincs abban a helyzetben, hogy jelentékenyen beleavatkozzék a mi dolgainkba. Ha miniszter úr kissé újból átlapozza — hiszen Bécsben valószínűleg nem sokat lapoz­gatta — a magyar históriát, látni fogja, hogy a mi egész nemzetközi jelentőségünket Euró­pában az adta, hogy mi az itt élő népeknek jegecesedési pontja voltunk, hogy mi itt ma­gunknak, a mi fajtánknak, nemzetünknek és a körülöttünk élő népeknek tudtunk adni önálló állami és művelődési fejlődési lehetőséget és ezer éven keresztül mindig en garde-ban vol­tunk, védekező állásban a német impériummal és minden keleti támadó impériummal szem­ben. Végeredményben én sehogyan sem tudom elképzelni, hogy amikor a németbirodalmi po­litikának ma nincs is egyéb terjeszkedési le­hetősége, mint a Duna-völgy ében való terjesz­kedés, — mert hiszen tíz esztendőre megmere­vítették a határokat és fegyverszünetet kötöt­tek Lengyelországgal — hogyan várhatjuk mi revíziós álmaink megvalósítását éppen at­tól a nagyhatalomtól, amelynek nem érdeke egy erős Magyarország? Ha érdeke volna, mi­niszter úr, méltóztassanak megmondani, miért van az, hogy úgy a weimari kormányok, mint a Hitler-kormány olyan magyarellenes német kisebbségi politikát csinál mindenütt az ország mostani határain kívül? Hogyan képzeli a miniszter úr, amikor itt új bizonyságok van­nak, — itt a jugoszláv-német közeledés — hogy Németországnak nem érdeke egy nagy, meg­erősödött dunai birodalom és egy erős Magyar­ország, hogyan kapcsolhatjuk mi Németország­hoz a magunk hajóját és politikáját? A miniszterelnök úr igen nagy örömömre és belső elégtételemre hangsúlyozta a magyar­lengyel barátság kiépítésének fontosságát éb szükségét. Csodálom, hogy a külügyminiszter úr, aki hangsúlyozni szokta, hogy a miniszter­elnök úr politikáját csinálja, egyetlen szóval nem érintette ezt a lengyel kérdést, holott sokkal aktuálisabb dolog volna és lett volna, mint a Balkán-paktummal foglalkozni egy félórán keresztül. A Balkán-paktum bennün­ket csak másodsorban érdekel azzal szemben, ahogy a lengyel politika kell, hogy érdekeljen bennünket. Itt vissza kell tekintenem a múltra. Végte­len sajnálatomra ki kell mondanom: a ma­gyar nemzet tragédiájának egyik főrészlete az a mód, amellyel mi a lengyel kérdést a háború óta kezeljük. Végtelen nemzeti kár, hogy a magyar politika nem helyezkedett már a há­ború alatt Andrássy Gyulának arra a zseniális meglátására, hogy éppen Magyarországnak ér­70

Next

/
Oldalképek
Tartalom