Képviselőházi napló, 1931. XXII. kötet • 1934. május 01. - 1934. május 16.

Ülésnapok - 1931-277

448 Az országgyűlés képviselőházának í s ága esetén alkalmatlansága az Ipok. elnök­ségére. T. Képviselőház! A válságban levő kis­iparon és a kiskereskedelmen kívül van még egy foglalkozási réteg, amely a kereskedelem­ügyi kormányzat kebelébe tartozik és annak gondoskodását kívánja és amely szintén a legnagyobb és legsúlyosabb válságban van, ez pedig a magántisztviselők rétege. A magán­tisztviselőkkel kapcsolatosan kérnem kell a már régóta ígért, többszörösen beharangozott szolgálati pragmatikának törvényes rende­zését, mielőbbi beterjesztését a Képviselőház elé. Ugyancsak a magánalkalmazottak érde­kében kell kérnem, amit a miniszter úr is megemlített beszédében, a weekendnek az álla­mi és törvényhatósági kereteken kívül való kiterjesztését a nagy iparvállalatokra is egész­ségügyi és szociális szempontokból; de ugyan­úgy idegenforgalmi szempontból is, a belföldi idegenforgalmat illetőleg. A weekend az okos fürdőpolitikának alapját kellene, hogy ké­pezze. Ugyanebből a szempontból, de a mi­niszter úr beszédébe kapcsolódva, valláser­kölcsi szempontból is kérnem kell a vasárnapi munkaszünet tökéletes megalkotását. Ebben véleménykülönbség ebben a parlamentben, azt hiszem, már egyetlenegy pártban sincs és Eber Antal kivételével, azt hiszem, ennek a parlamentnek valamennyi tagja egyetért ebben. (Kóródi Katona János: Éber Antal nagy hatalom!) Azt voltam bátor mondani, hogy a week­end törvényes rendezése az okos fürdőpoliti­kát jelenti. Az okos fürdőpolitika az idegen­forgalom alapja. Ahhoz azonban, hogy tény­leges, komoly idegenforgalmi politikát foly­tassunk, elsősorban a viznm eltörlése, má­sodszor pedig azoknak a jelenségeknek a meg­szüntetése szükséges, amelyek legutóbb éppen Szobnál fordultak elő: a levetkőztetéseknek és személyi motozásoknak tökéletes megszünte­tése. Az idegenforgalom nemcsak Budapest fürdőváros és nemcsak a Balaton kérdését kell, hogy jelentse, örömmel ismerem el ezen a területen a miniszter úr intézkedéseit, de ezenkívül kérnem kell a e-ondoskodásnak a drmamenti fürdőkre, továbbá a Kékesre és Lillafüredre való kiterjesztését is, különösen közlekedési szempontból. Közlekedési szempontból ufrvanis az a helyzet, hogy a dunamenti fürdők közül pél­dául Nógrádverőcéről Budapestre és vissza olvan drága a vasúti közlekedés. — mert egv kilométerrel túl esik a zónán — hogy e miatt vannak Nógrád verőcének olvan lakosai. aMk már tíz év óta nem -voltak Budapesten. À Ké­kesre vonatkozólag az a helyzet, ihogy a fő­szezon kivételével Budapestről csak reggel megy autóbusz a Kékesre és máshonnan igen nehezen megközelíthető olyannyira, hogy ha valaki Gyöngyösről elmulasztja az egyetlen autóbuszt, legközelebb már csak oly módon ér­het fel a Kékesre, Magyarország egyetlen ma­gaslati gyógyhelyére, hogv át 'kell szállnia autóbuszról autóbuszra: Gyöngyösről csak Mát­rafüredig vezet direkt kocsi, ott át kell szállni. Mátrafüredről Mátraházáig mesry. ott úíra át kell szállni^: s csak úe-y ér el a Kékesre. Magá­nál az autóbuszmegállónál pedig még egy lóca sincs, hogy valaki ott leülhessen. így nem lehet közlekedési politikát, idegen­forgalmat csinálni, de különösen nem lehet úgy, ahogy az a lillafüredi közlekedéssel, Lilla­füred bürokratikus vezetésével van kapcsolat­ban. Ha valaki Lillafüredre nem a főszezonban, 77. ülése 193 h május 15-én, kedden. hanem (húsvétkor megy és Miskolcra megérke­zik a délutáni gyorssal, az állomáson autóbusz nincsen; villamossal, vagy ha csomagja van, taxival kell bemennie a kisvasúthoz, amely 40 perc alatt teszi meg azt az utat, amely 10 perc alatt volna megfutható ; ez a kisvasút úgy közle­kedik, hogy a főszezon kivételével Lillafüred­ről Miskolcra délután 5 órakor indul az utolsó vonat, hogy valahogy ne legyen lehetséges Lillafüred esti életének és tényleges weekend­életének a kiépítése. így nincs meg a kellő kontaktus közlekedésileg Lillafüred és Miskolc között; a lillafüredi fürdőpublikum nem válik a miskolci kereskedelemnek és a miskolci, igen jó színháznak hasznára, a miskolci publi­kum pedig nem tudja élvezni Lillafüred szép­ségeit, Lillafüreden különben azzal a csodabogár­ral is találkozhatunk, hogy a bürokratikus^ ve­zetés azt eredményezi, hogy Lillafüreden másra tartozik a tavi strandfürdő, másra a csónaká­zás, másra a sétány rendbentartása, másra a kertészet, másra a vadászat, másra a halászat, másra a tenniszpályák, másra az utak, másra a személyzet elbocsátása és szerződtetése, másra a garázs. Ez mind egészen különböző hivatalok fennhatósága alá tartozik, olyannyira, hogy ha egy fürdővendég gyermeke játszik a lillafüredi Palota-szálló kertjében, és rászól a csősz, az őr s a vendég ezért panasszal fordul a szálloda igazgatójához, akkor az igazgató azzal kell, hogy elutasítsa magától, hogy a csősznek, a kerti őrnek nem ő a fennhatósága, az az erdé­szeti felügyelőséghez tartozik, azzal ő nem rendelkezik. Ilyen bürokratikus alapon nem le­het fürdőt vezetni, nem lehet szállodát vezetni, nem lehet idegenforgalmat csinálni. A jó közlekedés és a jd fürdőpolitika sze­rény véleményem szerint jó üzlet is s a jó üz­let kellene, hogy vezesse a kereskedelemügyi kormányzatot minden cselekedetében és f tette­ben, így a posta, a távírda és telefon kérdésé­ben is. A postánál, mint nagy vívmányokra a­miniszter úr 17 különböző pontra mutatott^ rá. Én ezzel szemben csak egyetlenegy kérdésre mutatok rá, arra, hogyha valaki Amerikából ír levelet Magyarországba, az feleannyiba kerül, mintha Magyarországról ír valaki levelet Ame­rikába. A helyes postapolitika azt jelenti, hogy — amint a miniszter úr mondotta, — hozzáférhető legyen mindenki számára a posta, a távírda és legyenek olcsóbb díjszabások. Ha örömmel is üdvözlöm a telefonnál azokat az intézkedéseket, amelyeket a miniszter úr eddig tett, mégis azt kell mondanom, hogy legfontosabb volna a már sokszor hangoztatott, szerény felszólalásaimban most már éppen hetedszer említett alapdíjak­nak és beszélgetési díjaknak a leszállítása és különösen annak a panasznak eltüntetése és megszüntetése, amely a számlálógépekre vonat­kozik. Többízben bátor voltam szóvátenni, hogy a számlálógépek állandóan többet számlázna^, mint amennyit az előfizető beszél. A számláló­gépek mindig tévednek, de kizárólagosan min­dig az előfizető terhére. Felhívom a Képviselő­ház figyelmét, — a miniszter úr figyelmét nem tudom felhívni, mert a miniszter úr megterem­tette azt az új házszabályt, hogy mindenki csak a saját beszédét köteles végighallgatni, s most nincs jelen a Képviselőházban — de mondom, a Képviselőház figyelmét felhívom arra, hogy van már Magyarországon olyan találmány, I amely precízen, kitűnően ellenőrzi a számláló-

Next

/
Oldalképek
Tartalom