Képviselőházi napló, 1931. XXII. kötet • 1934. május 01. - 1934. május 16.

Ülésnapok - 1931-269

36 Az országgyűlés képviselőházának javaslatot 'tett az adó leszállításáról. (Erdélyi Aladár: Hát nem hasznos beruházás ezl) Ez az egészséges parlamentarizmus. Én is odatekintek nem a beteg, hanem az egészséges példa felé. A követendő, a szép példa Anglia, ahol^ a népnek a részt vétel biztosítva van a törvényhozásban, az Önkormányzatban és az igazságszolgáltatásban. (Rassay Károly: Es az ellenőrzésben!) En Angliára nézek, ahol tisz'ta és titkos választás van! (Ügy van! Ügy van! balfelől.) De, mint magyar embereknek, nem is kell olyan messzire, Angliába mennünk. Én idehaza is megtalálhatom a nagy magyar föld eszményeit. Ha arra gondolok, hogy ki volt Kossuth Lajos ennek a nemzetnek: a szabadság megtestesítője, hogy ki volt Deák Ferenc ennek a nemzetnek: a jog eszményi képe; hogy ki volt Széchenyi ennek a nemzetnek: a gazdasági igazság megvalósítója és kiharcolója; ha ilyen triumvirátus, ilyen triász élt egy időben, amilyen soha sehol a világon nem létezett, akkor nekünk nem kell külföldi példák után mennünk, nekünk itthon, a hazai történelemből, világnagyságaink szelleméből és emlékéből kell merítenünk az erőt és az utat a jövőre. A költségvetést nem fogadom el. (Élénk helyeslés, éljenzés és taps balfelől. —• A szónokot üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Petrovics György jegyző: Bárczay János! Bárczay János: Mélyen t. Képviselőiház! Elsősorban előttem szólott Bródy képviselőtársam szavaira válaszolva, tisztelettel : bejelentem, hogy az összeférhetlenségi törvényt mi magunk is mindnyájan a legnagyobb hozsannával üdvözölnénk, mert közöttünk sincsenek olyanok, akik nem a közérdek és mindenekfelett a közérdek szolgálásával dolgoznának a nemzet érdekében. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Ha a folyó évi költségvetést kezembe veszem és átnézem, a legnagyobb elismeréssel kell méltatnom a pénzügyminiszter úr és a kormány munkáját. Ha a költségvetéssel kapcsolatosan végiggondolom azokat az európai válságokat, amelyek most az európai államokat, a nálunk sokkal nagyobb és hatalmasabb államokat is kikezdték, akkor természetszerűleg arra is gondolok, hogy ezek a válsághullámok, amelyek a háborút követő esztendőkben olyan mérhetetlen hullámcsapásokkal közelítették meg egyes országok határait, nem kerülhették el a mi csonka hazánk határait sem, amely csonka haza a négy és féléves háború vérzivatara után, a trianoni békediktátum, a megszállások és a forradalmak után természetszerűen sokkal jobban le volt gyengülve, mint azok a szomszéd államok, amelyek a győztes háború után sokszor még a legyőzött államok pénzén is segíthettek a saját költségvetési egyensiílyukon. Méltóztassék csak végignézni azon a heroikus küzdelmen, amelyet nagy, hatalmas és tőkében sokkal gazdagabb államok vívnak költségvetési egyensúlyuk biztosítására. Az a gazdasági háború, amely — merem állítani — talán már a világháborút is megelőzte, sőt még azt is merném mondani, hogy ez a gazdasági háború, amely a világháború előtt kezdődött, talán magának a világháborúnak is egyik kirobbantó oka volt, a háború befejezése után sem múlott el, sőt sokkal nagyobb erővel folytatódott, mint annakelőtte. Ha a világháború által felkavart hullám. 269. ülése 19 3 U május 1-én, keade^n. illetőleg válság talán már el is múlt volna, akkor is rá kellene mutatnom arra a gyűlölködésre, amely az egyes államokat elválasztja egymástól és rá kellene mutatnom azokra a szomorú békekötésekre, amelyeket tisztán a gyűlölet diktált és amely békekötésekben benne van csirája ezeknek a gazdasági válságoknak és ezeknek a bajnoknak, amelyekkel Europa minden egyes állama, a győztes államok éppúgy, mint a legyőzött államok, egyformán hA dakoznak. Ennek a gazdasági világválságnak a szerencsétlen és erőszakos békekötéseken kívül olyan mélyreható okai is vannak, amelyeket egyes országok önmaguk elhárítani talán nem is tudnának. A háború utáni békekötések után a kereseti viszonyok annyira leromlottak, hogy ezáltal egyes foglalkozási agakban a fogyasztás úgyszólván nullára zsugorodott össze. A fogyasztóképességnek ezt a csökkenését nézetem szerint nemcsak az önellátásra való törekvés idézte elő, melynek során egyes államok tekintet nélkül arra, hogy a szomszéd államokra ők is rá vannak utalva, olyan védővámokkal választották el magukat a szomszédoktól, amely védővámok magas voltuknál fogva szinte tiltóvámoknak voltak nevezhetők. Természetesen az az elgondolás, hogy minden állam saját szükségletét maga akarta előállítani, tekintet nélkül arra, hogy azoknak a termelési ágaknak és iparágaknak, amelyeket életre hívni kívánt, adottsága megvan-e vagy sem, azt eredményezte, hogy ezek az ipari és termelési ágak igen drágán produkáltak, aminek következtében a belföldi termelés az egyik oldalon drágaságánál fogva versenyképtelenné vált a külföldi iparral, a külföldi árral szemben, viszont a másik oldalon megdrágította a belföldi termelést és életképes, konkurrálni képes ^más ter^ melési ágakat is verseny- és életképtelenné tett a szomszédállamok produktumaival szemben. A háborúutáni időkben az általános keresetcsökkenést szerény nézetem szerint nemcsak ezek a vámháborúk idézték elő, hanem előidézte a gépek nagymérvű elterjedése is. A gépek ugyanis azzal, hogy bevonultak az iparba, nagyon sok munkáskezet tettek feleslegessé, géppel helyettesítve azokat és ilyenformán azok a munkáskezek, amelyeket a gépek kiszorítottak, keresetképtelenekké és így fogyasztóképtelenekké lettek. Ez természetszerűleg maga után vonta a munkanélküliséget, amely munkanélküliség nemcsak a társadalomra jelentett egy , keresetképtelen és fogyasztóképtelen tömeget, de magának az államnak is nagy gondot adott, mert végeredményben ezeket a munkanélkülieket el kellett látnia. Mindezektől eltekintve a háborúutáni békekötések olyan gazdasági egységeket szakítottak el egymástól, amelyek a háború előtt teljesen kiegészítették egymást és — hogy úgy mondjam — évszázadokon keresztül az adottságnak megfelelően ezekben a gazdasági egységekben fejlődött ki a kereskedelem és az ipar. Az úgynevezett békék nemcsak testvéreket és nemzeteket választottak el egymástól, hanem elválasztottak olyan gazdasági egységeket is amelyeket máról-holnapra, egyik óráról a másikra megváltoztatni nem lehet. Ha mindezeken végiggondolok és végignézem a hatalmas országoknak azt a válságát, amely talán még hatalmasabb, még erősebb hullámokat vert fel, mint nálunk, ebben a csonka hazában, kénytelen vagyok a pénzügyminiszter úrnak és a kormány-